Jazz/World

Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek számára

2020.11.25. 09:10
Ajánlom
Gyűjtés indul nehéz helyzetben lévő népzenészek megsegítésére; az Összefogás hagyományőrző mesterekért elnevezésű kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet szervez a Hagyományok Háza.

Az Erdélyi Táncházzenészek Találkozóján 2014-ben a résztvevők fogalmazták meg az idős zenészek megsegítésének gondolatát. Tették ezt egykori mestereik iránti tiszteletből, hiszen legtöbbjük egészségügyi és anyagi gondokkal küszködik; nem tudnak már muzsikálást vállalni, ezáltal a mindennapi kenyerük előteremtése is gondot jelent. Az ötletet tett követte és számos táncházban, koncerten szerveztek gyűjtést számukra – adta hírül a Hagyományok Háza.

Mint írják,

az idén talán az eddiginél is több idős zenész került kilátástalan anyagi körülmények közé. A szervezők remélik, hogy az idén még több emberhez eljuthat az összefogás híre és a Hagyományok Háza kezdeményezésének köszönhetően közösen átsegíthetik őket ezen a nehéz időszakon.

A Hagyományok Háza 20 éves tevékenysége alatt ezek a mesterek legalább 4000 tanítvány tudását gyarapították, 800 koncerten osztották meg velünk tehetségük legjavát és 200 kurzus során adták át tudásukat mindazoknak, akik hiteles forrásból szerettek volna tudást meríteni.
A kampány jószolgálati nagykövetei többek között Kacsó Hanga, Pál István Szalonna és Ertl Péter.

_HH200356-101334.jpg

Erkélykoncert a Hagyományok Házában (Fotó/Forrás: Hagyományok Háza)

A korábbi évek gyakorlatát megtartva az idén a Hagyományok Háza online felületein követhetik a kampány alakulását és vállalhatnak szerepet mindazok, akik figyelemmel kísérik az Összefogás hagyományőrző mesterekért támogatói gyűjtést.

A kampány zárásaként december 19-én online jótékonysági gálaestet tartanak, majd az adománygyűjtés lezárultával a befolyt összeg az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének közvetítésével a nehéz helyzetben lévő muzsikusokhoz kerül.

Lehet-e népszerű a népzene?

Kapcsolódó

Lehet-e népszerű a népzene?

Kell-e nekünk ez, amit Kodály, Bartók, vagy Kallós Zoltán olyan nagy erővel kutattak és próbáltak átmenteni egy másik kor számára – számunkra?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Otthon egy távoli földrészen – A Néprajzi Múzeum Claudia Andujar-kiállításáról

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása címmel nyílt meg szeptember közepén a Néprajzi Múzeum új időszaki tárlata, amelyen az apai ágon magyar származású fotóművész képei láthatók. A kiállítás két kurátorával, Gellér Judittal és Szabó Magdolnával beszélgettünk.
Vizuál

Elhunyt Varga Veronika színésznő

A francia-magyar művészt gyors lefolyású, súlyos betegség után érte a halál Párizsban. Varga Veronika ötvennégy éves volt, szülei, férje és két lánya gyászolja.
Plusz

Orvosi Nobel-díjat kapott Karikó Katalin

A világ legrangosabb tudományos elismerését Drew Weissman amerikai kutatóval vehetik majd át az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséért.
Jazz/World

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Vizuál

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Jazz/World ajánló

A jazz kiválóságai érkeznek a Magyar Zene Házába

Október 8-án a tizenötödik alkalommal szervezik meg a Magyar Jazz Napját, délutántól izgalmas koncertsorozat várja az érdeklődőket a Magyar Zene Házában.
Jazz/World magazin

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Jazz/World hír

Koncert közben lett rosszul Al di Meola

A 69 éves művészt bukaresti koncertjéről kellett sürgősen kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint szívinfarktust szenvedett, és sztentbeültetést kellett végrehajtani rajta.
Jazz/World ajánló

Kortársai, barátai emlékeznek az egy éve elhunyt Szakcsi Lakatos Bélára a BJC-ben

A legnagyobb formátumú jazz-zongoristára, Szakcsi Lakatos Bélára emlékeznek halálának évfordulóján, 2023. október 2-án kortársai és barátai a Budapest Jazz Clubban.
Jazz/World ajánló

Végtelen jazz a Fonóban – az Újbuda Jazz Fesztiválon

Idén tizennyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket az Újbuda Jazz Fesztivál, amelynek célja, hogy a műfaj aktuális és kurrens képviselőit mutassa be a közönségnek, a klasszikusoktól az új kísérletekig, az idei év kiemelkedő újdonságaival együtt.