Jazz/World

103 évesen újra slágerlistás lett Vera Lynn

2020.05.18. 10:10
Ajánlom
Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára, a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével pénteken a lista 30. helyére került.

Újra a brit slágerlistára került Vera Lynn 100 című válogatáslemeze, amely 2017-ben, az énekesnő 100. születésnapjának évében egyszer már egészen a harmadik helyig jutott.

Az albumon található többek között a We'll Meet Again című ikonikus dal, amelyet a brit haderő kedveskéjének is nevezett művész a katonákkal együtt énekelt. A dal most a koronavírus-járvány idején a kitartásra biztat az újrakezdés reményével, de újdonsült népszerűségét a világháború európai befejezésére és a D-napra emlékező ünnepségeknek is köszönheti.

Május 8-án Katherine Jenkins mezzoszoprán az üres Royal Albert Hallban erre a történelmi évfordulóra emlékezett, a műsorban azokat a második világháborús lelkesítő dalokat – The White Cliffs of Dover és A Nightingale Sang in Berkeley Square is – adta elő, amelyekkel a britek egyik legnépszerűbb közéleti személyisége, a több mint százéves Vera Lynn tartotta a lelket annak idején a brit és a szövetséges katonák millióiban. Egy virtuális duettet is énekelt Very Lynn-nel.

Vera Lynn 1917-ben született, a második világháború idején és az ötvenes években volt népszerű előadó. Koncerteket adott Egyiptomban, Indiában és Burmában a brit haderő számára. Legismertebb dala a We'll Meet Again, hasonló címmel film is készült a főszereplésével. 1995-ben, a Buckingham palota előtt volt az utolsó fellépése. Alakját a Pink Floyd is megénekelte Vera című dalukban.

Az alábbi videóban egyórás válogatást hallhat legjobb dalaiból.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Színház

Szüleik ellen lázadó fiatalokról szól Vidnyánszky új rendezése a Nemzetiben

Shakespeare Rómeó és Júlia című művét tűzi műsorra a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében; a szerelem mindenhatóságáról szóló darab olvasópróbáját kedden tartotta meg a társulat, a bemutatót december elejére tervezik.
Klasszikus

A Concertgebouw tiszteletbeli karmestere lett Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere 2021 szeptemberétől az amszterdami Concertgebouw zenekarával is dolgozik.
Plusz

Állami kitüntetéseket kaptak művészeink október 23. alkalmából

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Jazz/World lemez

Gyönyörű népdalok mai hangon – Megjelent a Dalinda új lemeze

Kísérletező hangzású albumot ígért a Dalinda, most megérkezett. Az a capella női énektrió lemezén természetesen népdalok szerepelnek, gyönyörű és mai feldolgozásban.
Jazz/World womex

Egyedülálló kiadvány foglalja össze, amit a hazai nép- és világzenéről tudni érdemes!

Hungarian World Music Guide címmel készített átfogó körképet a magyar nép- és világzenei piacról az NKA Halmos Béla Programiroda olyan fontos hazai szereplők segítségével, mint a Hagyományok Háza, a Fonó és a Hangvető.
Jazz/World ajánló

50. születésnapját ünnepli Oláh Kálmán

Oláh Kálmán zongoraművész és komponista idén ötvenéves. Ennek apropóján a Müpában ad koncertet, amelyen az erre az alkalomra írt, Return to Pangea című szerzeményét is bemutatja zenésztársaival. A koncerten John Patitucci amerikai basszusgitáros is fellép.
Jazz/World gyász

107 évesen elhunyt a női dobosok úttörője, Viola Smith

Elhunyt a női dobosok úttörője, Viola Smith. A zenész, aki a harmincas-negyvenes évek amerikai szving és big band korszakában ért el sikereket, novemberben lett volna 108 éves, múlt szerdán a kaliforniai Costa Mesában halt meg.
Jazz/World fonó

Akusztikus „emberzene” – Megjelent az Ötödik Évszak új lemeze

Ne rejtsd el című lemezének bemutató koncertjét tartja október 31-én az Ötödik Évszak, akik a napokban léptek fel a világzene éves legjelentősebb eseményén a WOMEX-en. A Ne rejtsd el című album október 27-étől kapható.