Etelka, Aletta

Elhunyt Ray Conniff zeneszerző

2002.10.14. 00:00

Programkereső

85 éves korában elhunyt a Doktor Zsivágó című híres film Grammy-díjas zeneszerzője, Ray Conniff.

Conniff az escondidói (Kalifornia) Palomar Egészségügyi Központban tartózkodott kezelés céljából. Conniff tragikus körülmények között halt meg: elesett, és beverte a fejét – közölte az AP hírügynökséggel Angela Wagner, San Diego igazságügyi orvosszakértője.

Ray Conniff 1916. november 6-án született Massachusettsben. Fiatal korában dzsesszklasszikusokat adott elő harsonán, majd megalapította a Ray Conniff Orchestra and Singers együttest. Hat évtizedes pályfutása során tíz arany- és két platinalemez fűződött a nevéhez. Zenekarával olyan nagy slágereket dolgozott fel és adott elő, mint a híres New York, New York, vagy a Besame Mucho. 1962-ben Conniff nyerte el a legnagyobb példányszámban eladott lemezért járó CBS-díjat a We Wish You a Merry Christmas-szel. Lemezeiből mintegy 70 millió darabot adtak el világszerte. A Borisz Paszternak regényéből készült Doktor Zsivágó című film betétdaláért (Somewhere my Love) 1966-ban Grammy-díjat kapott. Utolsó turnéja kevéssel 85. születésnapja előtt, Brazíliában volt – írja az MTI.