Pandora, Gabriella

Lencsevég - Sziget fesztivál: kopott lábak, hegyes fülek

2005.08.18. 00:00

Programkereső

A Szigetet szeretem és gyűlölöm – mindennél jobban. Egy mondatban megmondom, miért: tizenegy év alatt sem tudott megtanítani arra, hogyan kell osztódással szaporodni. Ennyi ideje vagyok jelen egy-két kihagyással a Sziget fesztiválon, egész héten.

Emlékszem a régi szép időkre, amikor még két-három színpadnál nem volt több, és a Nagyszínpadon a Calcutta Trio játszott klasszikus indiai zenét. Persze a múlt elmúlik, a jelen pedig itt van, a Nagyszínpadon olyan együttesekkel, amelyeket koromnál fogva sem ismerhetek: én már túl nagyfiú vagyok ahhoz, hogy érdekeljenek, a fiam meg még túl kisfiú hozzá. Marad hát a kedvenc színpadjaim közti ingázás: Jazz, Roma, Világzene.

Azért még ilyen vénen is tanulok évről évre. Idén például már tudtam, hogyan ne kapjak sípcsonttörést a Nagyszínpad decibeljeiben való gázolástól. Délután kettő után csak ritkán jártam a közelében, és akkor is csak azért, hogy a mellette lévő indiai étkezdénél magamévá tegyek egy jó kis currys rizst tandoor-i csirkével – van egyfajta elvetemültség bennem is.

Persze aki szereti a világzenét, a keleti zenét, az afrót, a rait meg a balkánit, annak az életmóddal is azonosulnia kell. Tudom én ezt jól, a nagyobb baj az, hogy tudják a szervezők is. Logisztikai teljesítményüknek köszönhetően idén sem úsztam meg a napi gyalogzarándoklatot: a Világzenei színpad és a Jazz-sátor ugyanis a Sziget két átellenes végén található.

Augusztus 12-én, pénteken a Világzenei Nagyszínpadon a bolgár Ivo Papasov lépett fel. Papasov a balkáni zenészek elengedhetetlen kétszáz kilójával jelent meg most is, akárcsak az Usti Opre (Kelj föl!) Fesztiválon, néhány évvel ezelőtt a Millenárison, amikor először láttam (a testsúly és a hangszeres tudás között olykor egyenes arányú az összefüggés a balkáni romáknál, amit egyáltalán nem értek, még kevésbé kritizálok, csupán regisztrálok).

Papasov zenekarának lendületétől leég az ember haja. A felállás bámulatos: a basszusgitár szerepét a billentyűs veszi át – tökéletesen –, aki a dobossal és gitárossal együtt alkotja a ritmusszekciót, amely a hagyományos bolgár ritmusokat a jazz funkys és bebopos lüktetésével vegyíti. Mindehhez Papasov klarinétszólói, illetve zenésztársainak kavalos és harmonikás megnyilvánulásai társulnak, zavarba ejtő érzéki csalódások egész özönével árasztva el a nagyérdeműt.

A Roma-sátor programja sem kínált kisebb delikátokat ezen az estén. Fél tíztől Palya Bea mutatta be együttesét, és mondhatom, ilyen zenészekkel én is szívesen villantanék. A jelenkor egyik legjobb énekesének ugyanis sikerült egy bandába rántani négy zseniális hangszerest. A népi fúvós hangszereken és szaxofonon játszó Szokolay Dongó Balázs, a cimbalmos Lukáts Miklós, a bőgős Novák Csaba és az ütős Dés András tudtommal soha nem játszott együtt a Palya Beával való közös munkát megelőzően.

Dongó az egyik legjobb fúvós előadó ma, a szaxofont is a folkzenész kiindulópontjából, éles gesztusokkal, amolyan igazán népies („sch” nélkül) érzékkel szólaltatja meg. Szereti a nagy levegőket nagy sóhajjal kifújni, amolyan jajszavak lobbannak ki olykor a hangszeréből, amit annyira szeret a közönség, hogy ő maga hirtelen el is felejt panaszkodni. Ez a magyar mentalitást ismerve önmagában is komoly előadói teljesítmény. Lukáts Miklóst egyre inkább „a” jazz-cimbalmosként ismeri meg a világ. Az alig 28 éves művész pillanatok alatt egyenrangú ötödik tagjává vált Dresch Mihály zenekarának, és sok más fúziós jazz-világzenei produkcióból is rendre aranyat csinál. Palya Bea, a zenekarvezető pedig nagy szerencsében részeltetett azáltal, hogy egy héten belül kétszer is volt alkalmam színpadon látni sugárzó egyéniségét, kedves, szeretetre méltó megjelenését, nem utolsó sorban pedig hallani fantasztikus hangját. Bea képes volna akár egy szál magában is extázisba hozni a közönséget, de van annyira szerény és a zene iránt elkötelezett, hogy ehelyett a műhelymunkát választja, és vállalja azt a nemes feladatot, hogy összefogjon egy öttagú, világszínvonalú zenei formációt.

24183abb-0d02-487d-bbdb-a029764a4eac

Dés András lehet a rekordtartó a Szigeten fellépő jazz-zenészek között. Az ütőhangszeres játékos ugyanis naponta többször is fellép különböző színpadokon, így aki szereti a játékát, most tanulmányozhatta annak sokoldalúságát. Így vagyok ezzel én is, most elkaptam Palya Beánál, a Bosambo együttesben, de megjelent a Hárs Viktor vezette Hárshegyben is csütörtökön, a Balázs Elemér Grouppal szombaton és a Ritmusdepó standnál Vázsonyi Jánossal duóban. Dés András amellett, hogy már most rendkívül virtuóz előadó, kellő tudatossággal választja ki a divatos és kicsit elhasznált hangzású afro-kubai hangszertáron túli, izgalmas mellékösvényeket. Szívesen és egyre látványosabb egyéni technikával játszik a cigány kannán és különböző arab hangszereken. Talán fiatalos alkata (persze milyen alkata is lehetne egy huszonhét éves művésznek) predesztinálja arra, hogy elsősorban kis, kamarajellegű, három-négytagú produkciókban nyújtsa a legjobb teljesítményt, ahol nem kell megosztania a színpadot dobossal. Gazdag kiegészítője, egyenrangú tagja a Bosambónak, Tóth István gitáros zenekarának, amelynek „foghíjas” felállása (Tóth István – gitár; Winand Gábor - ének, szaxofon, fuvola; Barcza Horváth József – basszusgitár; Dés András – ütőhangszerek) izgalmas módon lépi át a műfaji kereteket. A Bosambóról méltatlanul keveset hallani, pedig könnyed zenéje, a témákból kibontott lebegő szólók üde színfoltot képeznek a magyar jazz olykor látványosan komoly palettáján immár tizedik éve.

Szombaton a Bolla Kvartett nyitotta a Jazz színpad programját. Bolla Gábor „rangifjú” a jazz-zenészek között, tizenhét éves korával szemtelen ellentétben áll stílusának gazdagsága, felkészültsége, érzékenysége, rugalmas hangszerkezelése. Öt éve játszik szaxofonon, előtte klarinéton ért el országos versenyen első helyezést. Méltatói szerint a legnagyobb amerikai bebop-művészek nyomdokain jár, és bámulatos biztonsággal képes már most a stílus-varázslatra. Saját, érett stílusa persze még várat magára, de Bollát nagy öröm hallgatni, becsukott szemmel nagy idők tanújává válik az ember, nyitott szemmel – és még nyitottabb füllel – pedig egy fiatal tehetséget láthatunk-hallhatunk, akit teljesítménye a legnagyobb reményekre jogosít. Bolla már kiadta első szólólemezét, zenekarával pedig többször játszott külföldi színpadokon Londontól a Távol-Keletig. Hangszerét élvonalbeli ritmusszekció (Szakcsi Lakatos Róbert – zongora; Oláh Zoltán – bőgő; Mohai András – dob) egészíti ki.

(Sziget Fesztivál; 2005. augusztus 12., péntek: Világzenei Nagyszínpad 18:15, Ivo Papasov (BG); Jazz-színpad 19:00, Bosambo; Roma-sátor 21:30, Palya Bea és zenekara; augusztus 13., szombat: Jazz-színpad 18:00 Bolla Gábor Quartet)