Valér

Szögesdrót gyermek

2005.08.28. 00:00

Programkereső

„Mivel nagyszüleim közül hárman nem élték túl a holocaustot, még szüleim sem ismerték őket, régóta foglalkoztat ez a kérdés, és keresem rá a választ, amit nyilván sohasem kaphatok meg. De tudtam, hogy ezzel egyszer szembe kell néznem, a magam módján. Ez a bizonyos szembenézés 2004 áprilisában történt meg, amikor a magyar állandó kiállítás megnyitóján Auschwitzban jártam….”
d543ad84-3e3b-453d-8f94-d54cb3c792b7

„… A megnyitón többek között édesapám mondott beszédet a birkenaui magyar emlékmű előtt, és elmondta, hogy amikor édesanyját elhurcolták 1944-ben, őt egy szekrénybe bújtatva rejtették el, így menekült meg. Két éves volt ekkor. Nekem három gyermekem van, a legkisebb éppen két éves volt tavaly… Majd a tábor végigtekintése után, hazafelé tartva, szinte transzállapotban született meg a „Szögesdrót gyermek”. Mire Budapestre értünk, a mű gyakorlatilag kész volt, már csak kottába kellett foglalni” – írja művéről a szerző, Hárs Viktor.

Hárs Viktor 1966. augusztus 22-én született Budapesten. 15 évesen kezdett bőgőzni és basszusgitározni. Játszott szinte valamennyi ismert magyar jazz-zenésszel, valamint számos külföldi muzsikussal; hazai fesztiválok mellett számos külföldi városban is fellépett. 1997-ben készítette első önálló szerzői anyagát műsoros kazetta formájában, Yellow címmel. 1998-ban jelent meg első CD-je, a Contacts and Conflicts. 1999 óta a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 2003-ban Artisjus-díjat kapott.

Jelenleg a Babos Project Special, a Horgas Eszter Class and Jazz Band, valamint a Budapest Jazz Orchestra tagja, ahol hangszerel és zenét is szerez. A zenekarra írta első big band darabját 2004-ben, Szögesdrót gyermek címmel, amelyből 2005-ben lemez készült. A közel ötven perces, öt tételes darabban a zenén kívül prózai részletek is elhangzanak: egy gyermekhang olvas részleteket a szerző túlélő nagymamája naplójából, amelyben dachaui elhurcolásának történetét írja le.

(A darab előadása a VIII. Zsidó Nyári Fesztivál keretében tekinthető meg 2005. augusztus 30-án, este hét órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban.)