Árpád

Fókuszban: Kőszegi Imre

2006.06.09. 00:00

Programkereső

A magyar jazzdobosok doyenje, Kőszegi Imre lép fel június 12-én este fél nyolctól a Művészetek Palotája Hétfő esti jazz című sorozatában.
55c6251c-ac6b-4e95-b09e-39ca24a58b90

Kőszegi Imre nemcsak muzsikus és zeneszerző, de pedagógus is, valamint hosszú ideig ő volt a Magyar Jazz Szövetség elnöke. Pályája kezdetén Pege Aladár együttesével játszott: a csapat a hatvanas években nemzetközi szintű elismertségre tett szert. Kőszegi 1975-ben lépett elő első saját együttesével, a Kőszegi Rhythm and Brass-szal, amely sajátos, fúvós- és dobközpontú felállással működött. 1980-ban megalapította akkoriban ritkaságszámba menő nemzetközi együttesét Jack Gregg amerikai basszistával, Zbigniev Namyslowski lengyel szaxofonossal és Gárdonyi László zongoristával. Nagy sikerrel turnéztak Európában. Ezzel egy időben tagja volt a Super Triónak és a 24 tagú Creative Art Ensemble-nak is. Pályafutása során olyan neves előadókkal játszott együtt, mint Larry Coryell, Steve Grossman, Bireli Lagrene, Trilok Gurtu, Teddy Wilson és Frank Zappa. Több mint 150 lemezen működött közre. Kiemelkedő művészi teljesítményéért Lyra-díjjal, eMeRTon-díjjal, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

Kőszegi rendre fiatal, tehetséges zenészekkel veszi magát körül. A június 12-i lemezbemutató koncerten is képviselteti magát az ifjabb korosztály; mellettük a kitűnő Zsoldos Béla játszik vibrafonon és marimbán, sőt üstdobokon is. A Drums Poetica munkacímű, Kőszegi hosszú pályafutása során született kompozícióit tartalmazó CD megjelenése a koncerttel egyidőben várható.

(2006. június 12. 19.30 Művészetek Palotája; Hétfő esti jazz – Fókuszban: Kőszegi Imre (lemezbemutató koncert); km.: Kőszegi Imre (dob, ütőhangszerek), Bacsó Kristóf (szaxofon), Rozsnyói Péter (zongora), Orbán György (nagybőgő), Zsoldos Béla (vibrafon, marimba, ütőhangszerek, üstdob)