Etelka, Aletta

Három világsztár a Jövő Házában

2006.06.29. 00:00

Programkereső

A Jövő Háza Központ júliusban három, világsztárokat bemutató jazz koncertet rendez. Az első meghívott a lengyel jazz útörője, Piotr Barron és quintetje lesz. Majd a billentyűs hangszerek legendájaként számon tartott Keith Emerson ad koncertet, végül pedig a populáris jazz-rock-funky stílus egyik legjelesebb képviselője, az 1981-ben alakult Clarke/Duke Project szórakosztatja a koncertre látogatókat.

Július 4-én kedden az USA-ból érkezik a Piotr Baron All Stars Quintet, amely Budapesten tartja most induló turnéjának első állomását. Piotr Baron a lengyel jazz nyughatatlan, állandóan új utakat kereső alakja. 2003-ban, New Yorkban készítette Reference c. legutóbbi albumának felvételeit Eddie Hendersonnal (akivel már korábban turnézott néhányszor Lengyelországban), John Hicks-szel, Victor Lewis-szel és Darek Oleszkiewicz-csel. A Sony Jazz gondozásában megjelent lemez sikert és elismerést aratott a kritikusok és a közönség körében egyaránt. Noha a felvételek után a zenészek külön folytatták útjukat, Baron nagy álma volt a Reference csapatát még egyszer összehozni egy turné erejéig. Az oly sokáig reménytelennek tűnő terv végre 2006-ban válik valóra: június 30-án Wrocław főterén lép színpadra a Piotr Baron All Stars Quintet, amelyben az idén áprilisban elhunyt John Hicks helyét Kevin Hays veszi át. Innen indulnak a most kezdődő, John Hicks emlékének ajánlott nemzetközi turnéjukra. A jazz rajongói igazi csemegére számíthatnak: valószínűleg ez lesz az egyetlen alkalom, hogy az öt kiváló muzsikust ebben a felállásban együtt láthatjuk zenélni.

Július 5- én Keith Emeson, a világhírű billentyűs lép fel, aki az Egyesült Királyság 1960-as és 1970-es évekbeli virágzó rock színterén feltűnt egyéniségek egyik legkiválóbbika. A progresszív rock mozgalom egyik vezéralakja, aki a rock n’ rollt számtalan stílussal ötvözi: klasszikus, jazz és világzene. Az elektromos és akusztikus billentyűs hangszerek, nevezetesen az orgona és a szintetizátor az, melynek modern kori varázslójaként teremt mércét a többi zenész számára. Emerson mind a "The Nice"-szal, mind az "Emerson, Lake & Palmer,"-rel a legmerészebb dalokat írta és rögzítette a rock műfaján belül, és el is juttatta azt a tömegekhez.

d4fbe05f-a807-4232-b1d4-5c660cf9f4fa

A július 13-i meghívott a Stanley Clarke/George Duke Project, amely a populáris jazz-rock-funky stílus egyik legjelesebb képviselője. Az 1981-ben alakult duo idén egy amerikai-európai, ötven koncerből álló turnéval ünnepli meg alakulásának huszonötödik évfordulóját. Ennek egyik állomása lesz a 13-i koncert a Jövő Háza Központban.

július 4. kedd 20:00, Piotr Baron All Stars Quintet (USA), Jövő Háza Központ - Teátrum; július 5. szerda 20:00, Keith Emerson, Jövő Háza Központ - Teátrum; július 13. csütörtök 20:00, Stanley Clarke/George Duke Project, Jövő Háza Központ - Teátrum