Pandora, Gabriella

H, Cz (PL) – Grencsó, Stivin (Pieronczyk)

2006.10.24. 00:00

Programkereső

Az A38 Hajón indított MOLto Vivace műsorsorozatban hirdették meg a Grencsó Kollektíva, Jiří Stivin és a Co Jazz System, valamint az Adam Pieronczyk Trio hangversenyét.

A MOL Rt. Által támogatott, néhány éve indult koncertszériáról olvashatjuk: „A MOLto Vivace sorozat egyedülálló kezdeményezés: koncert- és közvetítéssorozat, melynek célja a kortárs közép-európai dzsessz és világzene bemutatása. A sorozat keretében egy magyar és egy közép-európai művész lép fel az A38 Hajó színpadára egyazon este, reprezentálva e régió közös kulturális hagyományait és együttműködésének lehetőségét. A fellépésből televíziós sorozat készül, melyet a Duna Televízió tűz műsorára havi rendszerességgel.”

Az A38 koncerttermében azok a jobb esték, amikor ülni is lehet. Mint a komolyabb koncerteken általában. Ahol a zene is fontos valamennyire, nem csak a csápolás és a sör. Amikor nincsenek székek, járkálás van, állandó járkálás. Furakodás másfél méterrel közelebb a színpadhoz, hogy onnan majd jobban látni és hallani. Pedig ott is 1,95 magas felebarátaink ebédlőasztalnyi háta mellől kell kikukkantanunk, ha látni akarjuk a basszusgitáros szólóját. Jobbak azok az esték, amikor széksorok vannak, s a notórius járkálók, az újabb és újabb rundok szállítói csak hátul, a pult vonzáskörzetében zavarják a zenére figyelőket.

Egy-egy tovafurakodó, nem tagadom, még a Grencsó Kollektíva, az első fellépő együttes műsorának élvezetét is meg tudta zavarni. Szerencse, hogy nem először hallottam ezt a repertoárt, mely tele van jobbnál-jobb témákkal, nem nélkülözi a humort sem, de alkalmasint olyan kelet-európai keserv szól belőle, amelyet csak azok tudnak kifejezni, akik nem erőltetik zenéjük érzelmekkel való agyonzsúfolását. Grencsó István ideális jazzművész, aki a gyakorlott kötéltáncos mozdulataival egyensúlyoz a tiszta érzékiség és a szürkeállománynak szóló mélyebb üzenetek között. Minden alapanyagból, Hans van Vliet szerzeményeiből éppúgy, mint Vámosi János és Mátrai Zsuzsa slágereiből vagy éppen a ragyogó Noiz Orchestra dalaiból veretes zenéket kovácsol kvartettjével, amely bármilyen külföldi összehasonlításban sikerrel állná meg a helyét. Ezúttal hadd emeljem ki Benkő Róbert játékát. A bőgős a negyedhangos walking bass-gyakorlattól a váratlan patternekig mindent mesteri kézzel intéz. Energikus, nagy sounddal dolgozik, azokat a bőgősöket idézve, akikkel leginkább modális- vagy free-jazz albumokon találkozunk. Maga a zenekarvezető a műfaj magyar képviselői közül talán a legösszetettebb egyéniség. Nem meglepő tehát, hogy munkásságának alig van felhasználható irodalma. Grencsó István személyében a társművészetek és a zenei „beyond”-műfajok iránt is feltűnően érzékeny minimalista találkozik a performanszművésszel, a dekonstruktív-modernista zenész a hagyományos értelemben vett avantgarde előadóval. Nyitottsága, érzékenysége, valamint a már említett érzékiség és értelmi üzenet közötti lavírozás teszi minden előadását nagy élménnyé.

70da72aa-af20-408f-b4c4-98e16e0ef4ad

Jiří Stivinnek mindig is népes tábora volt hazánkban. Lemezeihez hozzá lehetett férni a Tanács körúti cseh lemezboltban; ami pedig nem jutott el Budapestre, azt Prágában vagy Pozsonyban szerezte be az érdeklődő. A folyton barettszerű sapkákban járó fuvolista-szaxofonos világéletében igazi showman volt: ráadásul pontosan érezte, mi az a zenebohóckodási mennyiség, amit még a jó ízlésű publikum is fanyalgás nélkül megtűr. Az októberi koncertélményünk se színezte át vagy írta felül az évtizedekkel korábbi image-t: Stivin hál’ istennek továbbra is elemében van. Képes percekig a giccsgyáros pánsíposok modorában tilinkózni, hogy aztán egy dögös blues-zal rázza fel az épp ernyedni készülő lelkeket; néhány magyar szóval, valódi és álcseh nyelven, illetve hibás angolsággal tálalt konferanszai mulatságosak; viccet, bohóctréfát farag abból, amit Grencsó István csak egy-egy elejtett szóval sejtet. Jiří Stivin igazi profi előadó, aki fölényes biztonsággal kezeli hangszereit, ide-oda vágtat a műfajok között, és a standardokat is olyan ügyesen válogatja össze, hogy mindenki találhasson közöttük kedvére való melódiát (Autumn Leaves, So What, Lover Man). Az elektromos kvartettel érkezett muzsikus programjával csak az volt a baj, hogy szinte valamennyi számát – legyen az morva népdalfeldolgozás vagy Miles Davis-örökzöld – ugyanarra a szerkezetre húzta rá (fuvola/szaxofon-, gitár-, majd basszusgitár-szóló), és a szűkös tematika korántsem állt arányban a hangverseny hosszával. Jiří Stivin azonban még így, kissé unalmasan is üdítő jelenség, és persze része Supraphon LP-kben bővelkedő múltunknak.

Szégyentől égő arccal, vérző szívvel kell bevallanom: ha nem marad el, akkor is elszalasztottam volna az est harmadik attrakcióját, az Adam Pieronczyk Trio koncertjét. Pedig elkötelezett szurkolója vagyok a lengyel jazz középnemzedéke, Mikołaj Trzaska és az NRD csoportosulás mellett – úgy érzem – legizgalmasabb képviselőjének. Stivinék fél tizenkettőig szórakoztatták a közönséget, mely fél nyolc óta állva várakozott, majd hallgatta a műsorokat. Pieronczyk koncertje alighanem éjfélkor kezdődött volna, és fél kettő-kettőig is eltartott volna. Tisztelet a legkitartóbbaknak, de a magamfajta vénülő, láb- és derékfájós munkásember nem bírja már a sok órás gyűrődést. Hétköznap éjjel pedig különösen nem szívesen enged a néhány órai alvásból. A Pieronczyk-kritika most elmarad tehát, mint maga a koncert.

(2006. október 18. 20:00 A38 Hajó – A Grencsó Kollektíva, valamint Jiří Stivin és a Co Jazz System hangversenye)