Konrád, Tivadar

Két zongora egy nap alatt

2007.01.18. 00:00

Programkereső

A beszélgetés apropója egy új CD és egy DVD megjelenése. A nemes egyszerűséggel csak Masters of Piano névre (vagyis: a Zongora mesterei) névre keresztelt lemez ugyanis meg is hallgatható és meg is nézhető.

A felvétel egy 2005. decemberi, Thália színházbeli koncerten készült, s bár a két formátum ugyanazt a hangzó anyagot jelenti, mégis egészen más élmény a DVD, mint a CD, és nem csupán a DVD extrák, vagyis a régi felvételek és interjúrészletek miatt.

A CD titkait is felfedi a képmelléklet, azt is, hogy sokszor nem jól éreztük, nem Szakcsi játszotta azt, amit neki tulajdonítottunk, és fordítva. És jól látható az is, hogy a harminc év együttzenélés után szinte egymásra sem kell pillantania a két zenésznek ahhoz, hogy harmonikusan együtt játsszanak. A DVD azt is leleplezi, hogy mennyire különböző két alkat a két zenész, hogy mennyire másképpen éli át a zenét Szakcsi Lakatos Béla (behunyt szemmel, mintha meditálna) és Vukán György (aki éberen, koncentrálva, feszülten játszik). De van néhány dolog, amit a DVD-felvétel megtekintése után sem véltem tudni, néhány dolog, amire – úgy éreztem – érdemes rákérdezni. És érdekes módon, bár ugyanattól a kérdéstől indultunk el, mégis egészen máshová jutottunk beszélgetés közben. Szakcsi Lakatos Béla szinte egész zenészi pályáját áttekintette, a hatásokról beszélt, Vukán György leginkább csak a lemezről és a huszadik század művészi kudarcairól, arról, hogy mit tekint helyes zenészi magatartásnak, hogy szerinte hogyan kell jó viszonyban lenni a közönséggel.


Szakcsi Lakatos Béla

Szakcsi Lakatos Béla

- Mikor kezdett együtt zenélni Vukán Györggyel?

- Harminc évvel ezelőtt Gonda János szervezett egy estet, amin négy zongorista lépett fel, szólóban is zongoráztunk és csináltunk duókat is, így kerültem össze vele, és a párosunk már akkor, rögtön működött. Egy közös improvizáció előtt nem kell sokat játszani. Ha megbeszélünk előtte mindent, akkor nem fog működni a darab. Nagyon keveset játszunk a koncertek előtt, nincs sok megbeszélni való, azt sem beszéljük meg, hogy mennyit játszunk. A jó előadás nem megbeszélés vagy gyakorlás kérdése. Legfeljebb csak arról esik szó köztünk, hogy hogyan menjen le a darab, és hogy belenyúlunk-e a zongorába. A többi játék közben alakul ki. Van úgy, hogy a dallam bujkál az improvizációban, hogy játék közben bukkan ki, és a közönség egyszer csak felismeri az örökzöldet, ilyen a lemezen a Felszállott a páva motívumára épülő dal.

- De a standardokat hagyományos módon játsszák, vagyis a témát követik az improvizációk.

- Igen, de az ismert dalok esetén sem gyakorlom be a dallamot, fontos, hogy minél több dal járjon a fejemben, hogy minél több dalról tudjak, a popzene ugyanúgy hat rám, mint a klasszikusok vagy a jazz. Nagyon sok zenét hallgatok, a legkülönfélébbeket. A leírt zenét is úgy kell eljátszani, mintha improvizálna az ember. Ezt legutóbb egyébként Kocsis Zolitól hallottam: egy interjúban azt mondta, hogy a stúdióban is lehet jól játszani, csak nagyon kell tudni a dallamot, annyira kell ismerni a zenét az előadóknak, hogy megengedhessék maguknak, hogy úgy adják elő, mintha éppen akkor improvizálnák. Ha nem így adják elő, ha nincs olyan hatása az előadásnak, hogy a zene éppen akkor és ott születik meg, akkor a zene unalmas lesz, még ha nagyon jó műről is van szó. Akkor legfeljebb csak a zene háromnegyede lesz érdekes. A kottából is úgy kell játszani, mintha játék közben történnének meg a dolgok, a dallamok. Mintha ott születne meg a zene, a koncerten. Mindent úgy kell előadni, mintha az enyém lenne. A régi előadói gyakorlat is ez volt, Mozart a koncerten találta ki a kadenciákat.

- Ezen a lemezen - többek közt - Bartók hatása érződik.

- Bartók ma nagy sztár Amerikában. Szerintem Bartók az első világzenész. Ötvözte a zenéjében Bachot, Beethovent, Schönberget és a bolgár, török, magyar, román népzenét. Stravinsky és Schönberg árfolyama mintha lefelé menne az utóbbi időben, Bartóké pedig felfelé.

- De hatott Önre, ha jól érzem, Kurtág és Eötvös zenéje is?

- Mindkettőjüket jól ismerem. Nemrég kaptam meg Eötvös Pétertől egy új műve kéziratát, át szoktam nézni a partitúrákat, ha feljönnek, játszunk is együtt. A XX. század az improvizáció ellen hatott, de a XXI. század szerintem vissza fogja hozni az improvizációt a komolyzenébe is.

- Ön az elismert zenészek közé tartozik, talán a legelismertebb jazz zenész hazánkban, amit a Prima Primissima Díjra jelölése is jelez.

- Kiváló jelöltek voltak, én Pressert és Zoránt is nagyon kedvelem, de szerintem elég rosszul jött ki, hogy a díjat ismét egy popzenész nyerte. Amikor a díjátadón mentünk föl a pódiumra, Fassang László odasúgta nekem: mikor játszunk együtt? Utána kérdezgették tőlem a szervezők: mit mondott, mit mondott? Sajnos nem ismerik el még ma sem, hogy milyen fontos szerepe van a jazz iskoláknak, a jazz oktatásának. Hogy a popzene alapja is a jazz. Én az amerikai zongoristákon keresztül jutottam vissza a klasszikus zenéhez. Nemrég elküldtem egy CD-met Chick Coreának, aki egy nagyon meleg hangú levelet írt vissza, dicsérte a lemezemet, és hasonlított egy amerikai avantgárd zongoristához, de úgy éreztem, nincs igaza, én megtaláltam a magam stílusát. Közös gyökereink vannak, legfeljebb ez a közös, de az amerikai jazz sem a feketéké már, ahogy az európai sem csak a fehéreké; a hatások, a gyökerek viszont – ez most lesz egyre világosabb, ebben a globális világban – ugyanazok. Sokat harcolunk a jazz elismertetésért, a támogatásokért. Azért, hogy az országimázs része legyen a jazz is, hiszen nagyon kevés kiváló jazz muzsikusunk van, de támogatást nem kapnak. Ott vannak például a kiváló magyar zongoristák, Oláh Kálmán, Szabó Dániel és a többiek, sorba nyerik a nagy versenyeket, a hírünket viszik a világba. Kiszámoltuk, hogy több mint 70 milliárd forintot költöttek eddig, a rendszerváltás óta a kultúrára, és ennek az összegnek csak 0,5 százalékát a jazzre. Pedig sok jazz zenész van, akit a világon mindenhol ismernek, szerintem aránytalan ez az összeg ahhoz képest, hogy hány jazz muzsikus segít abban, hogy a világban tudják, hol is van Magyarország, és hogy ott milyen kiváló zenészek is vannak.


Vukán György

Vukán György

- Szakcsi Lakatos Béla elmesélte már, hol és hogyan kezdtek együtt zenélni, Ön hogyan emlékszik az első együttzenélésekre?

- Négyen voltunk, négyen próbáltunk meg együtt játszani, de elég hamar kiderült, hogy igazából csak mi ketten tudunk egymással játszani. A másik két zenész is jól játszott (Csík Gusztáv, Gonda János – KL.), kiváló zenészek voltak, de velük nem tudtunk együttműködni. Később másokkal is próbálkoztunk, de világos volt, hogy mi egymással tudunk a legjobban dolgozni. Azt hiszem, a közös zenéléshez az kell, hogy mindkettőnk azonos fokon legyen érzékeny – a férfi és nő közti viszony sem megmagyarázható, van valami titok, és tulajdonképpen a mi viszonyunk is ilyen rejtélyes viszony. Az alapja persze a tisztelet és a megbecsülés. Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy azonnal tudunk reagálni a másikra. Néha ugyanazt játsszuk egyszerre, annyira érezzük, hogy mit gondol a másik, vagy annyira ugyanazt gondoljuk. Nagyon tudunk alkalmazkodni a másikhoz. Nem lehet kétfelé menni. Amikor Chick Corea és Herbie Hancock együtt játszanak, az azért is egészen más, mert ott mind a kettő a sajátját nyomja. Nekem az a véleményem, hogy egy cél érdekében kell menni, különben az egész lemez nem áll össze. Nálunk megesik, hogy még a billentésünk is hasonló, hogy hasonlóképpen érünk a billentyűkhöz. A lüktetést, a ritmikát is átvesszük egymástól. És persze abszolút fül is kell hozzá.

- És ebben a kapcsolatban ki az erősebb, hiszen a férfi-nő viszonyban is, ahogy egy kínai mondás szerint, ketten viszik a kosarat, de az egyik keze mindig lejjebb van?

- Előfordul, hogy Béla azt mondja: "-Te kezdjél!", de ez tulajdonképpen nem is olyan fontos, nincs erősebb pozíció. Nincs olyan, hogy valaki fontosabb lett. Én elég sokat írok, komponálok, és megesik, hogy több ötletet hozok. De tulajdonképpen a számokat együtt írjuk meg, olykor csak egy ötlet van, semmi más. Például ezen a lemezen az első szám esetén is csak annyi volt, hogy elhatároztuk, írunk egy számot, aminek az elején süt a nap, majd elsötétül, az a címe, hogy Eclipse (Napfogyatkozás), majd a végén újra kisüt a nap. De van, hogy adok egy témát, és arra játszunk. A standardokat persze másképpen játsszuk, ott egészen más dolgok fontosak, az is például, hogy valami újat adjunk egy ismert szerzeményhez, hogy maximálisan szabadon játsszunk annak ellenére, hogy adott témára improvizálunk. A kétzongorás játék egészen más szabadságot, érzelmeket követel, mint az, amikor az ember egy trióban játszik. Egy trióban valaki, például a bőgős viszi mindig a dallamot, de mi sokkal szabadabbak lehetünk. Aki ismeri az adott dallamot, csak annak tűnik fel, hogy miről is van szó, mert úgy játszunk – belekezdünk, hogy majd csak lesz valami.

- Menjünk végig a lemezen. A magyar népdalra írt dal hogyan alakult ki?

- Nem is tudtuk előre, hogy melyik dalt fogjuk játszani, nem beszéltük meg, csak azt, hogy előtte belenyúlunk a zongorába, és hogy egy magyar népdalt hozunk ki belőle.

- Over the Rainbow.

- Itt csak annyi volt a megállapodás, hogy egy hangos dal után – mert tudtuk, hogy ez előtte levő hangos dal lesz – legyen valami kellemesebb, valami lágyabb, valami, amit jobb hallgatni.

- Ezt a dalt játszotta Keith Jarrett is a Scala-beli koncertjén, az előadás végén.

- Keith Jarrett-et mindketten szeretjük. Amikor a legutóbbi lemezét megvettem, felhívtam Bélát, hogy jöjjön át, mert egyedül nem merem meghallgatni. Közel sincs annyi jó zenész, mint hisszük, kevés az elképesztő nagy tehetség, és azt mondhatom, hál’ istennek, mert akkor a kimagasló zenész, a nagy egyéniség nem is lenne olyan nagy dolog. Ma már egy kis PR-rel megtámogatva bárki kikiáltható nagy zenésznek. Bach még olyanokat csinált, hogy elvágta vele a zenészek száját. Kevés nagy zongorista van, Horowitz, Art Tatum, Cziffra, de ez reményt is ad, az ember attól kezd el bizakodni, hogy ilyenek vannak.

- A Someday My Prince Will Come a leginkább Miles Davis száma.

- Meg kell dögleni, úgy játssza… Olyan szüneteket tart, mint senki más, mindenki tele akarja zsúfolni a lemezeit, a szerzeményeit – neki van bátorsága ahhoz, hogy nagy szüneteket tartson.

- Miles Davis Ligeti György szerint is a XX. század egyik legnagyobb zenésze

- Ligeti élete végén megtagadta az életművét, Miles Davis meg nem. Én úgy viszonyulok a mai zenékhez, hogy… sehogy sem. Egyszer találkoztam Pendereckivel, aki azt mondta nekem: nem fontos, hogy milyen műveket ír az ember, az a fontos, hogy hány centit tudok hozzáadni elődei művészetéhez. Az ember persze a rosszból is tanul. A mai zeneszerzők értelmetlenségekkel akarják a nézőket lerohanni, nem is érdekli őket a közönség. Szerintem egyetlen kritikus van, az idő. Én akkor érzem, hogy tudtam valamit adni, hogy sikerült egy előadás, ha sír a közönség. A zenének katartikus élményt kell adni, a katarzis a legfontosabb. Vidám zenét nem igen hallani, van, de nem a vidám zene a lényeges. Az a fontos, hogy a hallgató átértékeljen, átgondoljon valamit, hogy ne ugyanolyan ember jöjjön ki a teremből, mint amilyen bement. Én szeretem a váratlanságot a zenében. Nem szeretem előre tudni, hogy mi lesz, azt várom el egy zenésztől, hogy varázsoljon el engem.

- Például a Christmas song ilyen „elvarázsolós” szám a lemezen.

- Igen, arról van szó, hogy nem kell ezt a világegyetemet kiforgatni a sarkaiból. Szeretem, ahogy van, szeretem a Napot, szeretem, hogy ott áll, minden középpontjában, hogy tudható: van egy középpont.

Szakcsi Lakatos Béla

Szakcsi Lakatos Béla kilenc évesen kezdett el zongorázni. A Bartók Béla Konzervatóriumba járt, amikor megismerkedett a jazzel. Kovács Andor gitáros együttesében tűnt fel a hatvanas években. Triójával a Magyar Rádió versenyén megosztott első díjat kapott, 1970-ben a Montreux-i Jazzfesztivál II. díját nyerte el, Pege Aladár kvartettjével. Ekkor kezdődött nemzetközi karrierje. Játszott Amerikában és Ázsiában, Zürichtől Varsóig számtalan nemzetközi fesztiválon, a világ legrangosabb koncerttermeiben. A George Jinda és Chieli Minucci alkotta Special EFX szólistájaként Szakcsi tizenegy lemezen zenélt, szerződést köthetett az amerikai GRP kiadóval (Sachi, 1988; Mystic Dreams, 1989; Eve of Chance, 1992; Straight Ahead, 1994). Chick Corea többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait (például egyik legfontosabb lemezét: a Na Darát). A szakcsi.com oldal szerint többek közt együtt játszott a következő művészekkel: Bob Mintzer, George Jinda, Lionel Cordew, Chieli Minucci, Peter Bernstein, John Patitucci, Jack De Johnette, Carmen Jones, Frank Zappa, Art Farmer, Mark Ledford, Dave Weckl, Omar Hakim, Terri Lyne Carrington, Marvin "Smitty" Smith, Jay Leonhart, Gerald Veasley, Victor Bailey, Randy Roos, Zoller Attila, Rodney Holmes, David Sanchez vagy Mike Richmond. A névsor impozáns. És még nem is vettük mellé, hogy Szakcsi pop-zenészekkel is együttműködött, szerepe volt a hazai fúziós jazz megteremtésében. És tanításra, de még cigány folklórgyűjtésre is maradt mindemellett ideje. Liszt és Kossuth díjas.

Vukán György

Vukán György a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végzett zongora szakon1960-ban. Négy évvel később az Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Karán szerzett doktori címet, a mai napig fogorvosként dolgozik. Klasszikus előadóként vált ismertté, de az utóbbi évtizedekben főként mint jazz zongoraművész lépett fel koncerttermekben, járta be Európát, két ízben egy-egy hónapos koncertútja volt az USA-ban. A következőkkel zenélt együtt: Philly Joe Jones, Clifford Jordan, Linda Hopkins, Anette Lowman, Frank Foster, Clarck Terry, Kenny Wheeler stb. 1992-ben ő vezette és vezényelte a European Broadcasting Union Big Band Workshop-ját, amelyben Európa 17 országának zenészei szerepeltek. A Workshop műsorán nagyrészt saját kompozíciói szerepeltek (Contrast, Swing, Blues). Több mint 140 filmzenét, 3 balettet, operát (Atlanta, Georgina), szimfonikus műveket, versenyműveket, kamaraműveket (főként réz- és fafúvós együttesekre, jazz-zenekari formációkra), több mint 80 dalt (pl. Frederico Garcia Lorca, Pablo Neruda etc.) komponált. A Creative Art Jazz Trióval és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral 1996-ban játszott közös koncertjük az „Év Koncertje” lett Hollandiában (Chopin átiratok). Többek közt Emerton, Erkel és Balázs Béla díjas. Derby című balettjét a Magyar Állami Operaház több mint három évig tartotta műsorán.