Géza

Essenben a magyar zenészek domináltak

2007.01.19. 00:00

Programkereső

Tavaly október végén kezdődött és most, január közepén zárult az 57. Essener Lichtwochen Kulturális Fesztivál, ahol a díszvendég hazánk volt. A zárónapon a Fellegini KlezmerGipsy együttes, a Budapest Szaxofon Kvartett és Vukán György lépett a közönség elé többek között népdal- és dzsessz-feldolgozásokkal.

A bő két hónap során több mint húsz kulturális rendezvény kapott helyet a programban. Olyan kiemelkedően sikeres és izgalmas produkciók vonzották a német látogatókat, mint az Essen főterét nyolc napra fénybe borító magyar művészek produkciója (Kozma Péter fényművész vezetésével) vagy Oravecz György Liszt-estje, továbbá Tony Lakatos dzsesszkoncertje, László Gergő és Rákosi Péter Fantomképek című kiállítása, vagy éppen a Bóbita Bábszínház előadása. A produkciók között szerepelt továbbá a Fény-hárfa kiállítás. Ezen kívül számos, a gazdaság és kultúra egymásrautaltságát, összefonódását célzó beszélgetésre, összejövetelre is sor került.

c79d4635-ab64-4563-8510-747b0d358e6a

Csak a megnyitó hetében (október 28. – november 5.) 1,5 millió látogatót vonzottak a "Länderdorf" standjai, ahol magyar gasztronómiai specialitások, népművészeti alkotások és számos magyarországi turisztikai érdekesség, információ is várta az érdeklődőket. A programokhoz szorosan kapcsolódott Pécs városa is, amely az Európa Kulturális Fővárosa 2010-es projektben Essen és Isztambul partnervárosa lesz.