Emma

Béla Fleck & The Flecktones - duplán

2007.01.21. 00:00

Programkereső

A nyolcszoros Grammy-díjas bendzsóművész és együttese egy estére, és a hatalmas érdeklődés miatt megkettőzött koncertre az A38 Hajó vendége január 22-én.
a4d7dea7-c817-46de-a4da-466cb027ad9c

Béla Fleck nem az, akinek látszik. Vagyis nem magyar. A Béla keresztnevet születéskor kapta, szlovák édesapja így fejezte ki Bartók Béla iránti tiszteletét. Amúgy Nem Yorkban született második generációs bevándoló fiaként, és a '60-as években a televízióban ütötte meg a fülét (és a szívét) a bendzsó, azon belül is Earl Scruggs stílusa. Mint mondja, azonnal tudta, ez az ő világa. Az első bendzsót 1973-ban a nagypapája vette neki, a következő héten megjelent vele a város művészeti gimnáziumában. Mindenféle zenei benyomások érték, s alig végezte el a sulit, már Bostonba költözött, hogy Jack Tottle's Tasty Licks című lemezén játsszon. Eközben két további lemezbe is besegített, s elkészült első szóló lemeze is, a Crossing the Tracks.

A negyvenkilenc éves bendzsójátékos számos bandával zenélt, Nashville-be költözött, a jazz alap mellé begyűjtött egy erős country stílust, és mindezt jól átformálta. Létrehozta The Flecktones című zenekarát, amely a mai zenei paletta egyik legeredetibb produkcióját nyújtja: amellett, hogy a jazz, a funky és a bluegrass sajátos fúzióját játsszák, a zenekar minden tagja külön mikrokozmosz.

0Victor Wooten basszusgitáros élő legenda, a hagyományos pengetési stílus esküdt ellensége, tapping- és slapping-technikája (a húrok mindenféle kézzel történő ütése-vágása) viszont lélegzetelállító, és nemcsak mint cirkuszi mutatvány. Ő az egyetlen zenész a világon, aki háromszor is elnyerte a Bass Player's Magazine által kiírt "Év basszusgitárosa" címet. A dobos, Future Man (valódi neve Roy Wooten, Victor bátyja) a koncertek többségén az általa tervezett Drumitaron (gitártestre szerelt midi-felület, amely dobhangokat vezérel) játszik, szabadidejében Mozart-kutató, zeneszerző és polgárjogi aktivista. A szaxofonos Jeff Coffin tipikus nagypályás amerikai session-zenész, aki talán csak magával az elnökkel nem játszott együtt (az előzővel még csak-csak, hisz ő is szaxofonos). Kiváló játékát több mint száz album őrzi, hallhattuk például a Dave Matthews Band, Baaba Maal, John Scofield, Branford Marsalis és Vinnie Colaiuta lemezein.

Ami pedig Béla Flecket illeti, a fejébe vette, hogy a bebop a bendzsón is jól fog szólni, a kihalástól mentve meg ezzel a ragtime-korszak legendás hangszerét. A többi történelem: ő a világ egyetlen zenésze, akit Grammy-díjra jelöltek jazz-, bluegrass-, pop-, country-, próza-, keresztény- és világzenei album kategóriában egyaránt. Összesen mintegy húszszor. Az idén kétszer is Chick Coreával turnézik. Igazán kár, hogy a koncertet csak annyian hallhatják, ahányan beférnek az A38 Hajóra. Béla és csapata 20-án még Londonban játszott, s tőlünk Glasgowba, majd Dublinba megy, február elején pedig újra az Egyesült Államokban zenél.

(2007. január 22. 20:00 és 22:30 A38 Hajó - Béla Fleck & The Flecktones koncertje)