Etelka, Aletta

Üzen március

2007.03.04. 00:00

Programkereső

Ezzel a címmel jelenik meg a mindössze húsz éves Andorka Péter első CD-je, amelyen egy zenés ünnepi játék hallható. A mű 2005-ben keletkezett és kizárólag megzenésített versekből áll.
e8c93d97-e208-4d8f-8f14-6ebbcba9f8ea

Az album bemutató koncertjére március 18-án kerül sor a XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Művelődési Központban. A darab az 1848-49-es szabadságharcról szól, és olyan költők megzenésített verseire épül, mint például Petőfi Sándor, Arany János, Juhász Gyula, Kányádi Sándor, Wass Albert. A darab előadó apparátusa igen nagy: a rock-együttes és a szólisták mellé vonósnégyes, szimfonikus zenekar és énekkar is társul. A felvételen olyan neves művészek játszanak, mint a Misztrál együttes, a Gável-testvérek együttes, Dévai Nagy Kamilla és tanítványai, Papp Zoltán és Dunai Tamás színművészek. A komolyzenét Sebők Erika (a BFZ I. fuvolistája), Dienes Gábor (T-Com Szimfonikusok I. oboistája), Borsódy László (az Orfeo Zenekar I. trombitása), Bera Zsolt (a Hot Jazz Band harsonása) illetve Nagy Zsolt (a Dohnányi Szimfonikus Zenekar ütőse), és a Szentendrei Szimfonikus Zenekar képviseli.

A track lista:
1. Arany J.: Koldusének (Török Máté, Misztrál)
2. Petőfi S.: 15-dik március, 1848 (Heinzinger Miklós, Misztrál)
3. Petőfi S.: Föltámadott a tenger (Csiszér László)
4. Arany J.: Egy életünk egy halálunk (Csiszér László)
5. Arany J.: Él -e még az Isten? (Tóbisz T. Tamás, Misztrál)
6. Petőfi S.: Csatában (Heinzinger Miklós)
7. Petőfi S.: Két ország ölelkezése (Dunai Tamás - próza)
8. Petőfi S.: Hogy volna kedvem (Török Máté)
9. Petőfi S.: A tavaszhoz (Mondok Ágnes)
10. Petőfi S.: Európa csendes (Gável András, Gável Gellért, Testvérek együttes)
11. Petőfi S.: Szörnyű idő (Tóbisz T. Tamás)
12. Kányádi S.: T. Á. sírjára (Németh Péter)
13. Juhász Gyula: A vén cigánynak (Szigyártó Csaba)
14. Wass A.: Sóhaj (Mondok Ágnes)
15. Damjanich utolsó levele (Papp Zoltán - próza)
16. Arany J.: Magányban (Dunai Tamás - próza)
17. Wass A.: A bujdosó imája (Tóbisz T. Tamás)

(2007. március 18. 13:00 XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata Művelődési Központ (Budapest) - Andorka Péter: Üzen március - lemezbemutató koncert; km.: Misztrál együttes, Gável-testvérek együttes, Dévai Nagy Kamilla és tanítványai, Papp Zoltán, Dunai Tamás (próza)