Szilárda

Elhunyt Tony Scott

2007.04.02. 00:00

Programkereső

A világhírű jazzklarinétos, zeneszerző és hangszerelő 85 éves korában hunyt el Rómában március 28-án. Scott a bebop meghatározó alakja volt, de zenei nyitottsága révén a népzene és a New Age világában is otthonosan mozgott.
d78b1599-a1ed-44b7-a734-2541c9ed0dc0

Tony Scott olasz muzsikuscsaládból származott, a New Jersey-beli Morrison városában látta meg a napvilágot Anthony Joseph Sciacca néven. 12 évesen kezdett klarinétozni, saját bevallása szerint 18 éves koráig teljesen Benny Goodman hatása alatt állt. A New York-i Juilliardon folytatott tanulmányai idején már olyan előadókkal zenélt együtt, mint Ben Webster, Kenny Clarke, Thelonius Monk, Dizzy Gillespie, Charlie Parker, Charlie Christian, Lester Young és Don Byas. Szaxofonon és fuvolán is játszott, így Duke Ellington és Harry Belafonte oldalán nagyegyüttesekben is részt vett, az ’50-es években pedig Sarah Vaughan és Billie Holiday kísérője volt.

A ’60-as évektől egyre többet turnézott világszerte, ekkor kezdett érdeklődni a távol-keleti kultúrák iránt. 1964-ben egy Hindu templomban vette fel Music for Zen Meditation című lemezét, melyen japán muzsikusokkal közösen játszott, a későbbiekben a buddhizmus jelentős szerepet játszott életében. A ’80-as évek elején Olaszországba költözött, ahol többek közt Franco D’Andreával és Romano Mussolinivel zenélt, az utóbbi években pedig az elektronika felé fordult, a Verve lemezcég 2002-ben adta ki újra Hara Krishna című dalát a Verve Remixed sorozat részeként.