Lázár, Olimpia

Európa jazzes

2008.01.11. 00:00

Programkereső

Jó pár évtizede folyik a párbeszéd – néha a vita – arról, hogy hol van igazán otthon a jazz: Amerikában vagy Európában? A kérdés persze költői, de míg a műfaj szülőföldje vitathatatlanul a tengerentúlon van, művelőit és a jazzt magát is sokszor több megbecsülés érte az öreg kontinensen. Mi több, időközönként az Európából érkező kreatív hullámok sodorták tovább a jazz hajóját.

A Müpa Magazin 2007. május–júliusi számában már említettem röviden az angol jazzszakíró, Stewart Nicholson elméletét, mely szerint manapság egyértelműen Európából érkezik az igazi táplálék a jazz továbbélése számára. Ezzel a gondolatával sokak ellenérzését kiváltotta, és nem kevés ellenirat született, amely szerint Nicholson túllőtt a célon. Az mindenesetre tény, hogy Európa ma számos tekintetben fontos terepe e zenének, sőt így volt ez évtizedekkel ezelőtt is.

Már az I. világháború után elkezdtek Franciaországba, Németországba, Angliába, Hollandiába és más országokba vándorolni az afro-amerikai jazzmuzsikusok, miután tudatosult bennük, hogy a bőrszín szerinti megkülönböztetés, a szegregáció törvényei (melyeket Jim Crow-törvényeknek is neveznek egy Thomas Dartmouth „Daddy” Rice nevű komédiás által megformált tipikus néger alak után) csak az USA határain belül érvényesek. Ráadásul azt is megtapasztalták, hogy az általuk anyanyelvi szinten beszélt zenei dialektus mindenhol máshol a világon egyértelműen a magas kultúrát képviseli, így rendkívül megbecsült művészeti ág. Sidney Bechet például V. György királlyal szinte a bizalmaskodásig merészkedhetett, amikor 1919-ben a Buckingham Palace-ben lépett fel zenekarával. Odahaza viszont nem léphetett volna be abba a nyilvános mosdóba, amely fehérek számára volt fenntartva…

Később a nácizmus, majd a kommunizmus is üldözni kezdte a jazzt – legalábbis az intézményesült diktatúra szintjén. 1935-ben Németországban törvény tiltotta meg a jazz sugárzását minden rádiócsatornán. A stílus viszont túlzottan is népszerű volt az emberek körében, így a jazzlemezek kedvelt csempészáruvá váltak. Még a Luftwaffe pilótái is inkább a BBC-n kerestek jó jazzműsorokat (a honfitársaik által játszott, az amerikai jazzt csak külsőségeiben utánzó big band zene helyett), és "sehogy sem sikerült" a brit rádió-adótornyokat lebombázniuk. Náci tisztek pedig röplapokat osztottak az orosz fronton, amelyek arról adtak hírt, hol játszik legközelebb Benny Carter szaxofonos.

c5e9e54d-d352-4dee-b16a-4fd903d05376

A háborúk után ismét erősödött kivándorlási hullám a jazzisták körében. Legtöbbjük a faji megkülönböztetés, a megaláztatások és a gazdasági hátrányok elől szinte menekülve érkezett az óceán túloldalára. Új hazájukban nemcsak több fellépési és lemezkészítési lehetőséghez jutottak, de nagyobb elfogadás, sőt tisztelet fogadta őket. Érdekes megfigyelés, hogy a kivándorlók közül néhányan a jazz egyetemes mivoltára helyezték a hangsúlyt, mások igyekeztek emlékeztetni rá, hogy a műfaj Amerikában született, és mindig is ott lesz a hazája. Josephine Baker énekesnő, Bud Powell és Kenny Drew zongorista, Dexter Gordon és Johnny Griffin szaxofonos, Art Farmer trombitás csak néhány név azok közül, akik Európában teljesítették ki vagy fejezték be karrierjüket. A fiatal amerikai jazz-zenészgeneráció tagja közül pedig Stacey Kent, Kurt Rosenwinkel és Rick Margitza is Európában telepedett le.

A középgeneráció tagja Steve Grossman, a legendás tenorszaxofonos, aki Olaszországot választotta hazájául. Az 1951. január 18-án New Yorkban született, briliáns tehetségű muzsikus még alig volt tizennyolc éves, amikor átvette Wayne Shorter helyét Miles Davis zenekarában. Az 1970-es években Lonnie Liston Smith billentyűs, majd Elvin Jones dobos zenekarának szólistája volt, később pedig Gene Perla Stone Alliance elnevezésű formációját erősítette. Már több mint két éve vezeti saját együtteseit, amelyekkel a hard bop ösvényén jár. Lemezei a francia Owl és Dreyfus, valamint az olasz Red labeleknél jelentek meg, legújabb CD-jét, a 2007-es I’m Confessinget nagy lelkesedéssel fogadta a nemzetközi szaksajtó. Grossman néhány évvel ezelőtt óriási sikerrel lépett fel kiváló nagybőgősünkkel, Egri Jánossal, s közös koncertjük 2008. február 11-én a Fesztivál Színházban is rendkívülinek ígérkezik.

(2008. február 11. - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Hétfő esti jazz - Fókuszban: Egri János (bőgő); km.: Oláh Kálmán (zongora), Mohay András (dob); Steve Grossman (szoprán- és tenorszaxofon))