Géza

Kis jazztörténeti almanach

Programkereső

Elmúlt már az ideje annak rég, amikor egy jazzfesztiválon egyszerűen "csak" jazzt lehetne hallani. Sokan sokszor írták, mondták, és most mi is újra leírjuk, mert cáfolni nem akarjuk: a jazz mára olyan tág keretek között él, hogy hagyományos jelentésében már nem is nagyon lehetne jazznek nevezni. A Művészetek Palotája idei Jazztavasz fesztiválja négy jellegzetes példával kívánja illusztrálni, hányféleképpen lehet a XXI. században improvizálni.

Észak- és Latin-Amerika, Nyugat- és Dél-Afrika, India, a Kárpát-medence és a Balkán, a Közel- és a Közép-Kelet… a jazz egy évszázad alatt meghódította szinte az egész zenei világot, mára talán nincs olyan szűz mezeje, amelyről ne fejtette volna ki művészi kommentárját. A kreatív szabadság e szimbóluma ismét négy alkalommal üli ünnepét a Művészetek Palotájában, lemezbemutatóval, szerzői esttel és több világsztárral, akik közül az egyik – Núria Rial – ráadásul nem is jazz-zenész. A jazzt olykor már elismert jazz-muzsikusok sem nevezik jazznek – a kortárs improvizatív zene olyan tág gyűjtőfogalommá vált, amely bizonyosan bekerül a XXI. század zenetörténeti összefoglalóiba.

Világzenei fúzió

Lantos Zoltán Mirrorworld zenekara – amely az idei Jazztavaszt nyitja – egy körülbelül harminc éve indult zenei elágazás legfrissebb állomása. A hazai jazzélet egyik legegyedibb hangú hegedűművésze kreatív módon találja meg az egyensúlyt indiai klasszikus zenei tanulmányai, a kárpát-medencei és balkáni népzene, valamint az avantgárd jazz között. Megrázó erővel képes megidézni azt az érzékeny, melódiaközpontú zenei világot, amely felé egykor a müncheni ECM lemezkiadó műhelyébe tartozó művészek – köztük az Oregon együttes, Jan Garbarek vagy Lakshminarayana Shankar – fordultak. Ritmikája egyik pillanatban az összetett algebrát alkalmazó indiai tálarendszerre épül, akárcsak a John McLaughlin vezette Shakti zenekaré. Máskor viszont heves páratlan osztinátókkal vesz új lendületet, ahogy a szerb vagy makedón lakodalmas zenék. A bartóki hagyomány nem hagyhatta érintetlenül a jazz-zenészeknek a 90-es években megjelent generációját – nem csoda, hogy Lantos is először Dresch Mihályt hívta zenekarába, később pedig Borbély Mihály csatlakozott a zenekarvezető mellé szaxofonnal és különböző etnikus fúvós hangszerekkel. A cimbalmos Lukács Miklós és a nagybőgős Barcza Horváth József eredetileg magas szintű klasszikus zenei képzésben részesültek, azután váltak vérbeli jazz-zenésszé. Aligha lehet más pont a földön, ami alkalmasabb környezet ilyen zenei eklektika kibontakozására. Mégis, a számos zenei inspiráció hatása ellenére egységes a Mirrorworld hangzásképe, amely a Művészetek Palotája koncertjén két ütőhangszeressel (Dés András, Horváth Kornél) válik erőteljesebbé. Lantos Zoltán új, Tau című lemezét mutatja be a Jazztavasz keretében.

Tradíció és progresszió

A műfaj ismerői azt szokták mondani, hogy a négy legnagyobb élő jazz-zongorista, akinek felbecsülhetetlenül sokat köszönhet a modern (sőt a modernnél is modernebb) jazz, McCoy Tyner, Herbie Hancock, Keith Jarrett és Chick Corea. Különböző egyéniségek, stiláris és szellemi utak, életpályák, melyek néhol össze-összeérnek – elég csak Miles Davisre gondolnunk –, s tény, hogy nincs kortárs megnyilvánulás a jazz-zongorázásban, melyre így vagy úgy ne hatott volna e négy kolosszus közül legalább az egyik. A Művészetek Palotája pedig büszkén jelentheti, hogy már a második ikont várja hangversenytermének színpadára. Keith Jarrettre, aki 2007. október 18-án varázsolta el a szinte a canopy-ről is lógó hallgatóságot, tizenhat évet kellett várni. Ő azelőtt 1991-ben Standard Triójával a zsúfolt Erkel Színházban lépett fel. McCoy Tyner eddig első és utolsó magyarországi fellépésére még régebben, 1987-ben, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, szintén az Erkel Színházban került sor. Akkor Avery Sharpe bőgőn, Louis Hayes pedig dobon kísérte. Sokak régi vágya teljesülhet hát idén tavasszal.

Tyner, miután 1965-ben búcsút kellett mondjon minden idők egyik legmegkérdőjelezhetetlenebb formációjának, a John Coltrane Quartetnek, egyre mélyebbre ásott saját kulturális örökségének feltérképezésében. Így az egyetlen lehetséges utat választotta ahhoz, hogy saját jogán váljon legendává, miután a jazztörténet utóbb szinte szentként tisztelt szaxofonosához képest többé nem definiálhatta magát. Az 1970-ben megjelent Extensions című albuma borítójának elrendezése olyan, mintha a National Geographic egy számát tartanánk a kezünkben, a kép pedig egy afrikai falu közösségét ábrázolja. Ugyanebben az évben jött az Asante – részben hasonló borítóval –, majd két évvel később a Sahara, mely jelezte, hogy Tyner megtalálta önmagát. A számcímek is beszédesek ezekben az időkben: Message from the Nile, Asante (afrikai férfinév), Goin’ Home, Ebony Queen stb.

Mindezeket követően a nagyzenekari hangzásokat is feltárta a többi közt 13th House című lemezén, továbbra is főként saját szerzeményeket megszólaltatva, majd hosszú időre a trió vált elsődleges kifejező eszközévé; állandó társai a Budapesten is járt Avery Sharpe és Aaron Scott dobos voltak. 1995-ben tért vissza a rövid időre újjá éledő Impulse! labelhez, melynek Coltrane-nel közös és saját szólókarrierje kezdeti szakaszában készített felvételeket. Érdekesség, hogy az Infinity című lemezen a szaxofonos szólista Michael Brecker volt, akit a Coltrane utáni időszak legnagyobb hatású tenorosának tartanak.

Tyner később készített felvételeket Burt Bacharach számaiból, kirándulásokat tett a latin zene világába, s az új évezredben egyre több koncertfelvétele látott napvilágot. Ilyen volt legújabb, McCoy Tyner Quartet című albuma is, melyet az oaklandi Yoshi’s jazzklubban rögzítettek. A Művészetek Palotájának közönsége is ehhez hasonló élményre számíthat, hiszen a szaxofonos szólista ez alkalommal is Joe Lovano lesz, akit szintén felsőfokban méltatnak már jó ideje a szakkritikusok. A bőgős Gerald L. Cannon évekig a tavalyi Jazztavasz sztárja, Roy Hargrove ritmusszekciójának tagja volt, majd Coltrane legendás dobosa, Elvin Jones mellett dolgozott. A dobos Eric Kamau Gravatt leginkább a Weather Reporttal eltöltött idejének köszönhetően lett ismert, de már 1976 óta játszott Tynerrel is.

A klasszikusok nyomában

Csak egyet kell aludni, és újfent igazán izgalmas, változatos program vár ránk Oláh Kálmán kétrészes szerzői estjén. Elsőként Oláh Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című művét adja elő egy magyar-brit-amerikai vegyes kvintett, valamint a Miskolci Szimfonikus Zenekar a "jazzkarmester" Kovács László vezetésével. Ebben a ritkán játszott műben a klasszikus kompozíciós elvek, összhangzat és egyfajta fegyelem találkozik a jazz szabadságával, spontaneitásával. Monumentális darab lenyűgöző előadók tolmácsolásában. A második részben további Oláh-szerzemények csendülnek fel nemzetközi all-star jazzkvartettjével.

Amikor Oláh Kálmán 2006-ban elnyerte az amerikai szerzői jogi hivatal, a BMI által szponzorált Thelonious Monk Nemzetközi Jazz-zeneszerzői Verseny fődíját Always – In memoriam Lakatos Ablakos Dezső című szerzeményével, egy lépéssel közelebb került a hazai jazzmuzsikusok számára oly nehezen elérhető világhírnévhez. A washingtoni Kennedy Centerben a zongorista Jacky Terrasson, a bőgős John Patitucci és a dobos Terri Lyne Carrington adta elő Oláh kompozícióját, mely egy évvel később a nyitó és egyben címadó darabja lett az Egyesült Államokban megjelentetett triólemezének. Ezen Ron McClure bőgős és Jack DeJohnette dobos kíséri magyar kollégáját, akik mindketten itt lesznek vele a Művészetek Palotájában, május 2-án – ők képviselik az Egyesült Államokat.

Bár a hazai közönség nagy részének talán DeJohnette fellépése ígérkezik a legkiemelkedőbb momentumnak, a 65 éves dobos több helyütt is elmondta, milyen örömteli, sőt megtisztelő számára Kálmánnal együtt játszani, akinek egyedülállóan autentikus, mélyen átélt, magas érzelmi töltésű játékát példaértékűnek tartja. Ron McClure DeJohnette régi barátja, akivel még a hatvanas években Charles Lloyd kvartettjében dolgoztak együtt (a zongorista Keith Jarrett volt). A bőgős a magyar közönség előtt is jól ismert: 2005-ben Tony Lakatos, Oláh Kálmán és Adam Nussbaum társaságában koncertezett a Müpában, mely eseményt DVD-felvételen is megörökítették. Az este brit vendége a trombitás Gerard Presencer lesz, aki szintén visszatérő fellépő nálunk. A bebop játékban, a fusion és a big band jazzben egyaránt jártas, könnyed eleganciával és lehengerlő virtuozitással megszólaló Presencer ha csak mód nyílik rá (s munkája a Berlini Zeneakadémia jazz és könnyűzenei tanszékén, illetve a londoni Royal Academy of Music jazz tanszékének élén engedi), szívesen játszik együtt Kárpát-medencei kollégáival.

Az első részben magyar oldalról Dés András, az egyik legsokoldalúbb honi ifjú ütőhangszeres erősíti még a gárdát.

Reneszánsz kalandok

A jazz lehetőségeinek határait feszegeti Balázs Elemér immár évek óta: az európai zene kezdeteit kommentálja egy alapvetően nem európai eredetű zenei műfaj eszközkészletével. A koncert a zenekar legutóbbi, Early Music című lemezének tematikájára épül. Eszerint a világhírű katalán énekművésznő, Núria Rial reneszánsz kori motettákat ad elő a Mizsei Zoltán vezette Voces4 Ensemble a capella kíséretében, és ezekre igyekszik rezonálni a jazzcombo saját, jól ismert és népszerű hangvételében. Ez a művészi koncepció a második része Balázs Elemérék korábbi programjának, amelynek keretében gregorián tételek adták az apropót hasonló zenei megközelítésre – akkor Dés László volt a program kiemelt szólistája.

A klasszikusok jazzparafrázisa azonban nem egyedi jelenség a magyar jazzben, hanem egyenes ági folytatása annak a korszakalkotó zenei invenciónak, amely Oláh Kálmánnak – Balázs Elemér nemzedéktársának és máig egyik legközvetlenebb zenész partnerének – adatott meg: a zongoraművész a 2000-es évek legelején lemezre vette Bach csellószvitjei és a Goldberg-variációk feldolgozását, és ezzel igen jelentős nemzetközi sikert ért el, elsősorban a Távol-Keleten.

A magyar jazz-zenészek különleges érzékenységgel fordulnak a klasszikus zenéhez, ezt már a Müpa közönsége is többször tapasztalhatta: Babos Gyula például a Liszt Ferenc Kamarazenekarral mutatta be gitárconcertóját, legutóbb pedig Zsoldos Béla üstdobversenyét fogadta ováció. Balázs Elemér zenészei is képesek kivételes érzékenységgel, törés nélkül belehelyezkedni az évszázadokkal ezelőtti, ősi zenei harmóniába, hogy saját stílusukban fogalmazzák újra azt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

daf4fa13-4e2f-4d4c-9d92-96fb55b15c16

Klasszikus zenészek a jazz határán

Lantos Zoltán indiai mestere, Pandit Debu Chaudhuri szitárművész a szubkontinens egyik igen nagyra becsült művésze, az egyik leghíresebb indiai zenész tradíció, az úgynevezett Senia Gharana képviselője. Ugyanennek az iskolának a képviselője Ravi Shankar is. A Senia Gharana az észak-indiai klasszika szentként tisztelt művészéről, a XVI. században élt Miyan Tansenről kapta a nevét. Chaudhuri a hagyomány elkötelezett, konzervatív követőjeként ismert és tisztelt művész elsősorban Indiában és Amerikában, aki életművéért elnyerte a szubkontinens legmagasabb állami kulturális kitüntetését, a Padma Bhushant. Lantos 1985-től kilenc éven át tanult tőle Delhiben ösztöndíjasként, és igen magas szinten sajátította el az indiai zene rendszerét.

Núria Rial katalán énekesnő 2007 nyara óta az English Concert kamarazenekar szólistája, de fiatal kora ellenére pályája során már olyan neves zenekarokkal dolgozott együtt, mint az Il Giardino Armonico, a Concerto Köln, az Akademie für Alte Musik Berlin vagy a La Petite Bande. Tanulmányait a baseli zeneakadémián végezte Kurt Widmer növendékeként. Számos sikeres operaszerep és -fellépés fűződik a nevéhez, elsősorban Európában, Izraelben és Amerikában. Széles repertoárja a reneszánsz és barokk muzsikától klasszikus XVIII. századi művekig ível.

(2008. április 30. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - A Lantos Zoltán Mirrorworld koncertje; tagjai: Lantos Zoltán (hegedű), Borbély Mihály (szoprán- és altszaxofon), Lukács Miklós (cimbalom), Barcza Horváth József (bőgő, basszusgitár), Horváth Kornél, Dés András (ütőhangszerek)

2008. május 1. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - McCoy Tyner Trio és Joe Lovano (USA) koncertje; tagjai: McCoy Tyner (zongora), Gerald Cannon (bőgő), Eric Kamau Gravatt (dob); km.: Joe Lovano (szoprán- és tenorszaxofon)

2008. május 2. 19:30 - Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - Oláh Kálmán szerzői estje; km: Oláh Kálmán (zongora), Gerard Presencer (trombita, szárnykürt), Ron McClure (bőgő), Jack DeJohnette (dob), Miskolci Szimfonikus Zenekar; vez.: Kovács László

2008. május 3. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - "Early Music Special" – a Balázs Elemér Group & Núria Rial (Spanyolország) koncertje; tagjai: Balázs Elemér (dob), Hajdú Klára, Winand Gábor (ének), Lamm Dávid (gitár), Soós Márton (bőgő), Dés András (ütőhangszerek); vendég: Núria Rial (ének); km.: Voces4 énekegyüttes (Mizsei Zoltán, Demjén András, Gyulai Csaba, Hegyi Barnabás), Kallai Nóra (viola da gamba)