Árpád

Maratoni Klez-Jazz est

2008.06.18. 00:00

Programkereső

Ismét Maratoni Klez-Jazz estet szervez a Bálint Zsidó Közösségi Ház és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület. Az elmúlt évekhez hasonlóan a sokféle klezmer zene mellett kóser büfé és kóser kocsma várja az érdeklődőket.
4aa4899b-59cf-41ac-8e65-943758e34f49

A Z'mirim diák klezmer zenekar 2004 szeptemberében alakult a Lauder Javne Zeneiskola 12-15 éves növendékeiből. A mostani felállásban 2 éve játszanak együtt. A Z'mirim - héberül Csalogány - nevet a gyerekek választották maguknak. A zenekar 8 állandó tagja mellett gyakran szerepelnek nem a Lauder Iskolába járó vendég tanulók is a koncertjeiken. Repertoárjukban ismert, tradicionális klezmer dallamok csendülnek fel, saját hangszerelésben. 2007 májusában a zenekar a IX. Veszprémi Gyermekművészeti Fesztiválon Arany fokozatú minősítést és különdíjat nyert, valamint akkreditációt az Őszi Nemzetközi Gálára. Az együttes munkáját Nagy Anna a Budapest Klezmer Band harmonikása, és Pados Balázs klarinétművész irányítja.

A 2007-ben alapított Folkklez Trió a zsidó népzene gyökereiből táplálkozó formáció. A trió érdekessége, amely egyedülállóvá teszi hangszeres muzsikájukat, a népi hagyományokon nyugvó alap (moldvai, bukovinai és más használatos énekelhető dallam), klasszikus és kortárs zenével fűszerezve. Ezáltal, egy mai divatos szóval élve, multikulturális élmény varázsa alá kerül a hallgató. A formáció az autentikus, ősi, népi klezmer adaptációja, mely a magyar, s az európai kulturális közegben hiánypótló. A zenekar a megtestesült hazatalálás, hiszen nincs gyönyörűbb érzés annál, mikor a klasszikus zenei műveltségen felcseperedett muzsikusok visszatérnek az ősi gyökerekhez. De ne feledjük, hogy a huszonegyedik században járunk, s így a modern ember lényét átjárja a modern zene, s ennek a körforgásnak kiváló szimbóluma a Folkklez Trió, miként az autentikus kultúra kézen fogja a kortárs muzsikát a klasszikus zene égboltja alatt.

A Sabbathsong első nyilvános fellépése 1999-ben volt, 2000 óta számos CD-jük és DVD-jük jelent meg. Minden színházi- és koncertelőadás ideális formája, amikor a közönség közösséggé lesz. Azáltal, hogy tagjai közösen eggyé válnak a színpaddal, a dobogóval, a művel. Aki arra az élményre vágyik, amely az előadó művészet célja, vegyen részt a Sabbathsong Klezmer Band koncertjén. A részvétel szó fontos itt, hiszen a hallgató-néző énekelhet-táncolhat, ha akar (vagy "csak" ülve mozog), erre a tágan értelmezett klezmer-, azaz javarészt "tánczenére".

A Jazzrael hagyományos zsidó ősi keleti, szefárd, izraeli és jiddis dallamok átdolgozását játssza mai modern hangszerelésben, jazz, swing, latin, nu-jazz stílusban. A dalok instrumentális és énekes formában hallhatók. Az együttes tagjai az ország legelismertebb jazz zenészei. A zenekar stílusa: klez-jazz, world music

A Jud-Rom klezmer zenekar tagjai Magyarország legjobb, legképzettebb roma és zsidó zenészei. A cigány és a zsidó zene fúziója talán újszerűen hat, pedig jóllehet jelentős hagyománnyal bír. A klezmer bölcsőjének számító Kárpátokban és Erdélyben egymást váltották a roma és a zsidó bandák, gyakran ugyanazokat a dallamokat játszva, sőt együtt játszottak lakodalmakban. A legenda szerint a 16-17. századi moldvai fejedelmek udvarában egymás mellett éltek a szabályos rabszolgasorban tartott cigány és a zsidó muzsikusok. A Soá a holokauszt által bekövetkezett pótolhatatlan veszteségünk után a romazenészek váltak igazi letéteményeseivé az elfeledett zsidó dallamoknak melyek előtűnnek egyes cigányzene dallamokban. Az eltűnt világ hangjainak megújulásának tanúja ez az új- régi zenei formáció.

(2008. június 21. 18:00 Bálint Zsidó Közösségi Ház (Budapest) - Maratoni Klez-Jazz est; km.: Z'mirim, Folkklez Band, Sabbathsong, Jazzrael, Jud-Rom)