Etelka, Aletta

Pécsi improvizáció

2008.06.26. 00:00

Programkereső

Európai Kortárs és Improvizációs Zenei Fesztivál kezdődik Pécsett június 27-én. Az idén második alkalommal megrendezett esemény a kortárs zene és a jazz nemzetközileg is elismert előadóit vonultatja fel, a hangsúlyt az improvizatív előadásmódra helyezve. A koncertek mellett Szakcsi Lakatos Béla és László Attila workshopot is tart.
a1f9176d-da74-413c-9531-86fd4d020035

A program a World&Jazz péntek esti koncertjével kezdődik, a Barbakán várárokban. A három esztendeje változatlan felállással működő zenekar a world music és a jazz stílusjegyeit ötvöző, afrikai, latin-amerikai, flamenco, és európai zenei hagyományokra épülő produkcióval mutatkozik be, saját kompozíciók formájában. Céljuk a művészileg igényes zene nagyközönség számára is befogadható interpretációja.

A koncertsorozat vasárnap este hattól folytatódik, a 2010-es német kultúrfővárosból, Essenből érkező Axon bemutatkozásával. A zenekar 1991-ben trióként alakult, s 2001-ben kiegészült a belga Fred van Hove zongorista-zeneszerzővel, a jazz és az improvizációs zene kiemelkedő egyéniségével. A kritikák mindig kiemelik az Axon által játszott zene "magával ragadó, sűrű atmoszféráját, hipnotikus dallamvonalait és kamarazenei differenciáltságát", amiről ezúttal a pécsi közönség is megbizonyosodhat. (A koncert helyszíne a korábbi információkkal ellentétben a Színház téri Dominikánus Ház lesz!)

A fellépők sorát a Szakcsi Trió zárja, a Barbakán várárokban. A névadó Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz egyik legnagyobb formátumú képviselője. A hatvanas években a gitáros Kovács Andor zenekarában kezdte pályafutását, az igazi siker pedig 1970-ben jött el, mikor Pege Aladár kvartettjével hatalmas sikert aratott a Montreux-i Jazzfesztiválon. A zongoravirtuóz ezúttal trióban játszik Pécsett, a nagybőgős Orbán György és a dobos Jellinek Emil (Emilio) társaságában. Műsorukon igazi klasszikus jazz-t élvezhet a közönség.

Az ImproFeszt keretében – immár hagyományosan – megrendezésre kerül a "Zenei Szabadegyetem" is, mely során a fesztiválon előadóként bemutatkozó legnevesebb művészek nyújtanak betekintést muzsikájukba, illetve boncolgatják az improvizáció szerepét a kortárs zenében. 28-án 19 órakor a Barbakán várárokban László Attila jazzgitáros, zeneszerző és zenepedagógus tart workshopot, melyben a szóbeli előadás mellett a hallgatóságnak alkalma nyílik a közös zenélésre is, bekapcsolódva a művész által a helyszínen létrehozandó produkcióba. 29-én Szakcsi Lakatos Béla előadása következik 16 órától, a Dominikánus Házban. A 2005-ben Kossuth-díjjal kitüntetett jazz-zongorista a kortárs zene és a saját művészetében meghatározó improvizáció kapcsolatát elemzi.