Hella

A mulatt keresztesek esete a svéd funkosztaggal

2008.07.22. 00:00

Programkereső

A két egység két és negyed órán át vívott küzdelmet – no nem egymással, hanem a rosszkedv és az unalom ellen, és megnyerték az összecsapást, mondhatnánk az amerikai Crusaders és a Nils Landgren parancsnokolta Funk Unit hadműveleteinek összegzéseképpen. Leginkább a két csapat közös csapásmérése volt átütő, de vetélkedésük is pompázatos parádét hozott.

Lazán, sportos eleganciával, szabadon, mint a szél (Free As The Wind), indult be a Crusaders csapata rögtön a koncert kezdetén. Negyvenegynéhány éve indultak be először, de az energiával töltöttség, az ízlés, a könnyedség, szinte semmit sem változott. Az eredeti felállásból (most nem említve a nagyobbik, főleg fúvósokkal kibővített változatot) a legfontosabb kulcsember, Joe Sample vitte a prímet, ő lehelt új életet a hivatalosan sosem feloszlott zenekarba. Sample pályafutásáról Crusadersen belül és kívül itt nincs elég hely méltatásra, de aki először hallotta, az is érezhette, hogy lüktetése, szellemesen feltett, levegős vampjai táncparkettre kergetik még a nagypapákat is. Aki meg mégis ülve marad, az is lábával veri a ritmust. Mint a Weather Reportnál, ennél a csapatnál is a szaxofonos szólista, Wilton Felder volt a legkitartóbb társ a ”hadjáratok” vezetésében. A reunion zenekar dobosát a Millenáris Teátrumban Forrest Robinson helyettesítette, de hogy! Szinte ő volt az első Sample után, aki kitűnt a Crusaders fent sorolt legjobb tulajdonságaiban, mellé nem kell perkás, hogy színezzen, pedig ő is levegősen játszik. Szerénységére – ő a zenekar junior részéhez tartozik – jellemző, hogy csak az utolsó ráadásban engedett el egy bődületes szólót, zsonglőr trükkökkel fűszerezve. Sample fia basszusgitározott, aki végig hozta az ebben a magas szintű zenekarban elvárhatót.

Az idei, új Crusaders lemez (Old Socks, New Shoes...New Socks, Old Shoes) Eric Claptonnal és másokkal ékes sztárparádéjából csak egyvalaki kísérte el őket kiemelt szólistaként: Ray Parker Jr., a Boy Wonder-nek becézett gitáros, akit szerzeménye, a Ghostbusters főcímzene tett híressé. Szerénységről a csodafiúnál ne is beszéljünk, mert nincs miről (színpadi mozgása és konferálásai is kihívóak, és már egy korai szólójában is beidézte legsikeresebb számát), inkább az ügyességéről: pompás ritmusgitáros, minden funk és R&B trükk birtokában van, jól is énekel. Aki a Crusaders rajongótáborába a popzene valamelyik ága felől érkezett, ezeket nagyra értékeli, a jazzisták meg kicsit lazítottak az ő szólói alatt. A Millenárison kialakított küzdőtéren (ülőhelyet, helyesen, nem adtak) vegyesen fordult elő a Mammutból átkóborolt plázacica, lófarkas, ősz szakállas rocker és lelkesen ugráló nagykamasz fiát legeltető szülői pár. Maga Sample is kicsit nagypapásan adta elő, hosszú mesékkel toldotta meg konferálásait a régi – de nem mindig csak szép – időkről.

62cf6177-9da4-41bb-9d2c-a901bd6896a8

Viszont az abszolút hadvezér Nils Landgren volt, a kopaszodó svéd pozanos, akiről Sample azt mondta, hogy amióta James Brown nincs köztünk, örököse lehet a legkeményebben dolgozó szórakoztatóipari szakmunkás címnek (persze szabad fordításban, mert ő valami showbizt emlegetett). Nem csak a vicc kedvéért hoztam fel a két kultúra, az európai és az amerikai felfogásbeli különbségeit: ezek ugyanis a zenei stílusban is megjelentek. Landgren tíz éve ismerkedett meg ideáljával, Sample-lel, aki meghívta vendégszólistának egy Crusaders-fellépésre, azután ő hívta el Sample-t, végül lemezt is készítettek közösen, de Landgren neve alatt. A mester és távoli országbeli tisztelője idén közös hadjáratra indultak, de a Crusaders végig Landgrennel megerősítve játszott. Landgren ereje, energiája, virtuozitása bámulatos, és furcsa énekhangja is valahogy jól jön ki, a Creole Love Call lemezről elő is adtak két számot. Landgren játéka a Crusadersszel is kellően érvényesült (a Get Out of My Life Woman volt ennek a résznek a fénypontja), de váratlan minőségi és hangulati ugrás jött létre, amikor bejött a Unit, a Landgren-osztag további négy tagja, és közösen játszottak.

Bizony kellett is a vérfrissítés már egy óra után, főleg a Come on Home című Feldman témánál lassultak le a dolgok, de a svéd fúvósok tülkölése, Magnus Lindgren olykor wah-wah-torzított szaxofonja feldobta a hangulatot, amelyik további majdnem másfél órán át ott is maradt, méghozzá a plafonon, annak is a legközepén. House party következett a javából, a kőkemény, rockosabb, modulációkkal az eddigieknél sokkal jobban tarkított, kilencvenes években újra divatba jött irányzatból. Basszusgitáros-énekesük, Magnum Coltrane Price már a hip-hop felé nyitott frazeálásában, egyébként az egész zenekar vokálozott, és minden addiginál fegyelmezettebben rakták fel a groove-okat. Monotonabb, ugyancsak sok ismétléssel eljátszott, de nagyon magával ragadó zenét hallottunk a svédektől. Végig velük maradt Parker, aki azért értékes dolgokat csinált a tuttikban is. Egyetlen gyenge pontjuk a változatosság ellen beoltott dobos volt, de lehet, hogy csak azért járt rosszul, mert Robinson után, sőt néha mellette kellett játsszon.

A zárószámra és ráadásokra előjött újra az egész tized (tentett), és még srófoltak egyet a hangulaton, hogy azután – állítólag a turné során először – a Ghostbusterst is eljátsszák, méghozzá a két együttes nevére módosított refrénszöveggel. A nevek olyan szempontból is találóak, hogy míg a ”mulatt” származású Sample a New Orleansra jellemző, komótosabb, lazább, individualistább csapatot vezet, addig Landgren még szóló közben is vezényel gesztusaival, éneklés közben meg a kezével. Zenei ziccer ki nem maradhat nála, és aki nem fúj egyszerre, nemkap rétest estére. Így azután nem meglepő, hogy egy halálijó nyári bulikoncertre nincs jobb, mint a két csapat vegyesválogatottja.

(2008. július 21. Millenáris Teátrum – A Crusaders és a Nils Landgren Funk Unit koncertje; A Crusaders tagjai: Joe Sample (billentyűs hangszerek), Wilton Felder (szaxofon), Ray Parker Jr. (gitár, ének), Nils Landgren (harsona), Nick Sample basszusgitár), Forrest Robinson (dobok); a Funk Unit tagjai: Nils Landgren (harsona, ének), Magnum Coltrane Price (bassusgitár, ének), Magnus Lindgren (szaxofon, fuvola), Sebastian Studnitzky (billentyűs hangszerek, trombita), Adam Karsnas (dobok))