Valér

Villan(t)ások – 1. nap a Szigeten

2008.08.14. 00:00

Programkereső

A három nappal ezelőtt indult Sziget Fesztiválnak tegnap volt az első napja. Nulladik nap tavaly is volt (az LGT irdatlan tömeget vonzott), ám idén a szervezők előrukkoltak a mínusz egyedik nappal is. Így valahogy csak kijön az egy hét! - FÉNYKÉPES BESZÁMOLÓ A SZIGET FESZTIVÁLRÓL

Más újdonságot is kaptunk: a vip/staff/crew/artist/press feliratú hetijegyeket immáron nem fröccsöntik, hanem hímezik. Manufaktúra legyen a talpán, ki ezt hamisítani bírja! Egyébként szép, ízléses. Remélem, tartós is. (Kedves kék sátor jelzi rajta, hogy evvel akár aludhatnék is kint. Ezt a szolgáltatást nem veszem igénybe.)

Az első nap délutánján azon lepődtem meg, hogy nem lepődtem meg semmin. Minden ugyanott van, mint tavaly. A MOME sátrában ugyanaz a srác magyarázza az idei installációkat, a Vándor Vurstli megint tele van önjelölt zsonglőrökkel, és az Octopus Nagysátor előtti kis asztalnál ugyanúgy egész nap anagrammával játszik ugyanaz a hölgy, mint tavaly. Egy változás tűnt csak fel: a jazz sátrat átköltöztették, így egy picit messzebb került. De bírható.

 
43913c41-c3ae-481e-b436-2f096b88dcf9
 

Délután – bemelegítésként – Bartha Tóni bábszínházával kezdtem. Ő az ország egyik legavatottabb "paprikajancsistája". Ezer hangszínen beszél, tud betyárul, bárónőül, uraságul, csendőrül, szellemül... Ötletesek és szépek a bábok, habár kicsit megviseltek már. A díszletül szolgáló nagybajuszos betyárfej jól funkcionál, egyrészt jó miliőt teremt Sisa Pista címeres betyár igazságos kincslopásához, másrészt elfér rajta több kis rejtekajtó, melyek jelképezhetik a palota ajtaját, a kincs rejtekhelyét, a betyár pipájából lesz a kémény, a kezében tartott borospohárból pedig a Halál képében híres betyárok szellemei bújhatnak elő. Sajnáltam, hogy a mikroport ellenére nehezen lehetett érteni a mesét a közeli sátrakból áthallatszó különböző féle-fajta zenék miatt.

 
d9fd2dae-82a4-43ba-a0d2-3b9f31328a61
 

A Színház- és Táncsátor melletti dombon idén sem maradtunk mászószám nélkül. A svájci Georg Traber kapaszkodott fölfelé a saját maga által épített vertikális labirintusán. A péknek vagy gyrososnak öltözött fiatalember elképesztő koncentrációval, rezzenéstelen arccal kötözgette egymáshoz, egymásra, keresztbe-kasul, a nézői szemmel teljesen logikátlan sorrendben következő rudakat. A közönségtől is nagy türelmet igényelt a produkció, ugyanis húsz perce néztem már, de még csak az első emeleten járt. Nem is tudtam végignézni, mert hívott a kötelesség az Octopuson.

 
d263c1ac-ab48-4425-b291-ea1311786eb3
 

Német nyelvű felolvasáson és beszélgetésen vettem részt, habár egy szót sem tudok németül. Nem, mégis tudok: a köszönés megy, és a 23. zsoltárt is remekül fújom, hála Schubert kórusművének. Ezzel itt nem sokra mentem. Inkább Márton Lászlóra hagyatkoztam, aki fordította a beszélgetést oda-vissza. Hans-Henning Paetzke és Wilhelm Droste Magyarországon élő német irodalmár-írók voltak a partnerei, akikről kiderült, teljesen jól beszélnek magyarul. Sebaj, a közönségből az a négy ember, aki beszélt németül, hallgathatott egy kis élő anyanyelvet. Egészen furcsa volt, hogy két német ember milyen meghatottan és lázasan beszél a magyar irodalomról, Adyról, Krúdyról, Konrád Györgyről és Nádas Péterről. Talán fontosabb nekik, mint nekünk… Ez tanulságos és elgondolkodtató.

 
c5ec3ddd-52d3-4839-8c6f-e95b8a09704e
 

Elindultam a Klubrádió jazz sátra felé, Budapest Bár koncertre, de belebotlottam egy bájos zsenibe. A Vándor Vurstli színpadán Matthias Romir, egy német zsonglőr állt, aki ellenállhatatlan humorral, hamiskás mosollyal hipnotizálta a közönséget. Nem is a produkció volt a fontos, hanem a körítés. Azzal nyert. A hangulat olyan volt, mint a Nagyszínpad előtt. Ha azt kérte a közönségtől, hogy kiabálják: Rock and roll, mindenki teli tüdőből ordítani kezdett. Sikítoztak, mint egy rock koncerten. A srác pedig édes volt, játszi könnyedséggel dobálta a labdákat és a buzogányokat, muszáj volt végignézni. Kihasználta a zenéből adódó poénokat, azonnal reagált a közönségre, sőt, „sztárt” csinált egy kisfiúból. Először ráadott egy sok számmal nagyobb, preparált dzsekit. Aztán elmondta a sztárság három feltételét. 1. Be cool! – és föltett rá egy napszemüveget. 2. Be very cool! – és föltett rá egy simlis sapkát. 3. Be very, very, very cool! – és a sapka simlijét oldalra húzta. Aztán benyúlt a dzseki két ujjába, és elkezdett labdákat dobálni, mintha a fiú zsonglőrködne. A kissrác tényleg sztár lett. Ha azt a büszke, de egyben zavart mosolyt le lehetne írni...!

 
1053d883-1a25-448f-bc5a-723316b6ae7b
 

Budapest Bárra éppen beestem, de nem maradtam le semmiről, a közönség még csak szállingózott. Valahogy nem azt szoktuk meg, hogy a "kultzenekarok" az első napon fél nyolckor lépnek fel. (Kedves barátaim is elvétették, fél kilencre emlékeztek, úgyhogy rohantak egy jóízűt.) A koncert röviden: finom és rendben van. Az elhangzott dalok szerzőinek (Eisemann, DeFries Károly, Polgár Tibor, Zerkovitz, Horváth Jenő, Fényes Szabolcs) életművét a leghíresebb filmzenéiken túl is elég jól ismerve kijelenthetem, hogy ezekhez a dalokhoz nyúlni életveszélyes. Nem egy feldolgozást hallottam már, amiben aláraktak egy dobgépet, a gitárt elektromosra cserélték, időnként ráküldték a japán szoftver hatásos effektjeit, és már kész is van az újragondolt, felturbózott slow-fox. (Mindig el szokták mondani, hogy milyen érdekes, hogy egy mai huszonéves zenész mit gondol a régi dalokról. Hát ezt ne!) Farkas Róbert és zenekara viszont éppen csak megbolondította, a cigányzene alapjaira helyezte a kíséretet, ami, valljuk be, nem idegen sem a stílustól, sem a magyar virtustól – ennek ellenére kihalóban, elfogyóban van. Jutasi Tamás DJ-ként ízlésesen szól közbe. Keleti András remek Stux, egy kicsit később a lírai énjét is megmutatja, akár ars poétikának is felfogható Kola József dala. Hiszen minden muzsikusnak dalból van a lelke. Lovasi András kedvesen flegma, Németh Juci szeleburdi, de ellenállhatatlan, Szalóki Ági és Rutkai Bori törékenyek. Semmi móka, "csak" énekelnek, a közönség a tenyerükből eszik. Kollár-Klemencz László Vén cigánya megállná a helyét bármelyik régi moziban. Frenk élveteg mélabúval közli: Drágám, néha téved az ember...

 
84a1eb5d-7abe-4318-8d64-7863a2c1ce8c
 

 
0041b2c6-6efc-4b43-b472-20144df03b31
 

 
d5d6c4fe-8124-4559-8a74-dfba8e722e18
 

 
f1e93d0d-7026-4a63-96fc-245f95ad4af1
 

 
59ec544b-666b-4f8c-b269-73723a01c2ee
 

A zenekar (Farkas Mihály – cimbalom, Ökrös Károly – harmonika, zongora, Farkas Richárd – nagybőgő) lesi az énekesek és a prímás minden szemvillanását. Ahogy az kell. Tudják, mi a dolguk, érzik, mikor villanthatnak. És akkor meg is teszik. És aki azt mondja, hogy a Hajmási Péter avítt, ciki, és hakniszám, az jöjjön el legközelebb, és nézze meg az operettre tomboló fiatalokat! Persze Honthy Hanna vigyázó szemei előtt...

 
e7cbdf4d-a467-40e9-ae31-0d6a1ca26638
 

(A szerző fotói)