Valér

Jazz a táncparketten

2008.08.26. 00:00

Programkereső

Talán még azok is ismerik a jazz őseredeti gyökereinek történetét, akik csak kevés jazzkoncertre járnak. Ám az Afrikából származó amerikai rabszolgák és leszármazottaik nem csak zenéjüket, hanem hasonlóan intenzív mozgáskultúrájukat is hozták magukkal és fejlesztették tovább a 19-20. század fordulóján, amikor megkezdődött tömeges áramlásuk a nagyvárosok felé.

Korai jazzes hangzások először a századfordulón népszerű szabadtéri vagy táncos összejöveteleken voltak felfedezhetőek a masírozó katonazenészeknél vagy esküvők, keresztelők zenekarainál. A fekete zenészek sokszor választottak témának a menetelésre, masírozásra írott dallam-repertoárból, azok szerkezetéből és ritmusából. Az afrikai-amerikai érzés nem csak az addig ismert, elsősorban európai zenei hátterű dallamokat és ritmusokat alakította át, hanem a páros tánc addigi fogalmát is – a jazz megalapozta a modern táncok kialakulását. A blues harmóniai alapjaival, a katonazenekarok hangszertárával, a nyugat-afrikai ritmus jellegzetes 12 nyolcados lüktetéssel finomították a zene jellegzetes kezdeti ragtime hangzását, és fejlesztették tovább az elegánsabb, kifinomultabb szvinget.

New Orleansból kiindulva, a városokban sorra nyíltak a tánctermek, klubok és teázók. A fehér közönség is megkedvelte a különleges elnevezésű, afrikai mozdulatokat és táncokat, amelyekhez a közös eredet mellett sajátos kialakulási történetek is fűződnek. A tortasétáltatás, vagy hivatalos nevén a cakewalk például a fáma szerint onnan kapta nevét, hogy korábban a rabszolgák mutatták be az ültetvény gazdájának – egy szelet torta reményében. A cakewalk legalább olyan divathullámot okozott, mint később a szving vagy a charleston. A fehér közönség először színpadi műsorokban láthatta ezeket a táncokat, később pedig klubokban maguk is kipróbálhatták, elsajátíthatták azokat.

New Orleans, a zene és a hozzá kapcsolódó tánc bölcsője a 19. század végére vált a népszerű zenészek székhelyévé, ahol virágzásnak indult a ragtime, és egy jól megkülönböztethető, új zenei stílus indult fejlődésnek belőle, amelyet először jass-nek neveztek... A New Orleansban és környékén élő afro-amerikaiak, európaiak és latin-amerikaiak mind hozzáadtak valamit a gazdag zenei örökséghez. A francia és a spanyol gyarmati területeken a rabszolgáknak több lehetőségük volt a kulturális önkifejezésre, mint az angol gyarmatokon. A rabszolgákon túl New Orleans-ban élt Észak-Amerika legnagyobb szabad afroközössége, akik közül sokan büszkék voltak klasszikus zenei képzettségükre, és európai hangszereket használtak egyaránt a saját és az európai dallamokhoz is.

A jazzalapú táncokból rengeteget tartanak nyilván, írnak le részletesen az Egyesült Államokban. Ezek egy részének amerikai, afro-amerikai, más részének európai hagyományai vannak, de mindegyikről elmondható, hogy egymásra is hatottak és nagy részük kialakulásában a különböző egyéni táncstílusok is döntő szerepet játszottak. A szving első ismert táncformája, a texas tommy az 1910-es évek első felében jelent meg. Ezt később break-a-way névre keresztelték át az 1920-as években, vagyis akkor, amikor Amerika és Európa egyaránt a charleston lázában égett. Az Amerika-szerte elszórt táncos gócpontok közül a népszerűsödés növekedésével hamarosan kiemelkedett New York, ahol a tradicionális helyi stílusok – így a break-a-way és a charleston elemei is – hamarosan keveredni kezdtek egymással. Ebből az elegyből egy új, akkor még név nélkül említett táncstílus kezdett kialakulni, amely később lindy hop néven szerzett addig ismeretlen szintű népszerűséget. A nevet egy híres harlemi szving táncos, George Shorty Snowden adta ennek az új táncnak 1927-ben, miután Charles Lindbergh 33 óra alatt átrepülte az Atlanti-óceánt. Shorty állítólag sajtónyilatkozat közben nevezte először így a táncot, és rögtön kommentálta is: "Lindy hop – repülünk, épp úgy, mint Lindy."

8b068e80-59ce-4853-88a4-3966212c9f39

A lindy hop a szving első, igazi, eredeti táncává fejlődött, és mindeközben először a charleston, majd olyan más jazz-táncok elemeit vette át, mint az apache dance, a shimmy, a cakewalk vagy a foxtrott. A lindy volt az első olyan jazztánc, amelyet a fehér lakosság is megszeretett. Emellett további érdeme, hogy lépéseiben, megjelenésében, látványában hűen leképezi a szving jellegzetes zenei jegyeit: folyamatosan "forgó" alaptónusa szoros kapcsolatban van a zene szinkópálásával – ám a passzentos követés és leképezés helyett a lindy árnyalatnyival megelőzi vagy épp késlelteti lépéseit az ütemhez képest, hasonlóan a hangszeres szólista zenei gesztusaihoz.

A lindy egyben az akrobatikus táncok előfutára is – a 30-as években a tánc emblematikus alakja, Frankie Manning párjával készítette az első "nyaktörő" koreográfiát, ám sok elemét csupán a versenyek és fellépések alkalmával láthatta a közönség, mivel a sérülések veszélye miatt nem engedélyezték a gyakorlását közönséges tánctermekben és klubokban. A lindy-táncosok törzshelye már egyértelműen New York, a harlemi Savoy Ballroom, amely 1926-ban nyitotta meg kapuit. Kezdetben a lindy megalkotója, Shorty George volt a klub népszerű vezetője. Ám a táncosok között – akár a kor jazz-zenészei között – aktív versenyszellem uralkodott, így a 30-as években már Hubert "Whitey" White volt a legnépszerűbb saját fellépő csoportjával (Whitey’s Lindy Hoppers). A társulat rendszeresebb fellépett a jazz fellegvárának számító Cotton Clubban is.

2008. augusztus 29. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - A Hot Jazz Band koncertje; km.: Bolba Éva (ének), Papa Fleigh (trombita, ének)

2008. augusztus 30. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - A Leroy Jones New Orleans Quartet koncertje; km.: Leroy Jones (trombita), Olaf Polziehn (zongora), Bob Culverhouse (bőgő), Trevor Richards (dob)

2008. augusztus 31. 19:30 - Művészetek Palotája - Fesztivál Színház (Budapest) - Jazztörténet dióhéjban – a Benkó Dixieland Band és vendégei koncertje; km.: Micheller Myrtill, Berki Tamás (ének), Deseő Csaba (hegedű)