Pandora, Gabriella

”A Transform igazi jazz zenekar”

2008.09.12. 00:00

Programkereső

Joey Calderazzo magyarokkal turnézik A világhírű amerikai jazz-zongorista, Joey Calderazzo másodszor jött Magyarországra azért, hogy a Transform Quintet vendégeként turnézzon velük. A szeptember 10-i, nagy sikerű fellépést intenzív próbák előzték meg, Győr és Eger után ide, a Múzeum utcai Budapest Jazz Clubba térnek vissza szeptember 14-én. Azon az estén tévéfelvétel is készül, amit remélhetőleg a Mezzo tévécsatorna műsorára tűz majd.

Joey Calderazzo

A koncert után eléggé kifáradtnak, de mosolygósnak tűnő Calderazzo az interjú előtt még dedikált egy műsorlapot - balkézzel, így rögtön a balkezességről kérdeztem.

Joey Calderazzo: Redő Dani barátnőjétől (az együttes motorja és ütőhangszerese, akinek barátnője klasszikus pianista - a szerk.) vettem egy-két zongoraórát, talán ez is hatott, de azt hiszem, balkézzel szebben tudok melódiát játszani. Most nem arra gondolok, hogy milyen gyorsan, milyen bravúrosan tudok egyik vagy másik kézzel játszani, hanem arra, hogy ballal hamarabb el tudok sajátítani egy dallamot, talán jobb a billentésem, és erősebb is.

Fidelio: De azért tanult klasszikus zongorát régebben?

JC: Persze, régen, de inkább azt mondhatnám, hogy kevésbé tanultam, inkább játszottam klasszikust is. Mert a tanulásba én mindig beleértem az elmélyült zenehallgatást is. Persze, tanultam elméletet, ilyeneket, de az más volt. Szerintem, ha bármilyen zenét meg akar valaki ismerni, akkor elmélyülten kell hallgatnia.

F: Hogyan került kapcsolatba a Transform Quintettel?

JC: Először Horváth ”Tojás” Gábor keresett meg, amikor Londonban játszottam, a merényletek (2005. július 7.) másnapján. Ott találkoztunk, és rögtön zongoráztunk is egy kicsit.

Horváth ”Tojás” Gábor: Igen, azért utaztam Londonba, hogy Joeyt lássam. A merényletek miatt kevesen voltak, de én azért hamar odamentem, és beálltam a pénztárhoz. Egy pincér mondta meg Joeynak, hogy valaki Magyarországról azért van itt, hogy őt lássa. Erre Joey odajött. Akkor adtam oda neki annak a szerzeményemnek a kottáját, amit ma is eljátszottunk (One For Joey).

F: Az világos, hogy Gábor felkeresi, hiszen példaképként tiszteli, de nem volt-e abban valami zökkenő, hogy amikor a kvintett vendége lett, akkor két zongorista játszott egymás mellett? Vagy teljesen természetes volt, hogy akkor egyikük átül a fenderhez?


Transform Quintet

JC: Nem, ez teljesen simán ment, ráadásul én ritkán játszom elektromos billentyűs hangszereken, és azért az másfajta játékot kíván meg. Ennek csak örültem. És ahogy ma is, közben helyet cserélünk, Gábor nagyon jó zongorista akusztikus hangszeren is. Így az az érzésem, hogy nem külön játszunk, hanem egy zenekarban vagyunk közösen.

F: Amikor először turnéztak együtt, akkor is így volt már?

JC: Azt hiszem csak egy számot játszottak nélkülem, a többit végig együtt, úgyhogy ez hamar kialakult, hogy felosztjuk a szerepeket Gáborral. De most elég sokat gyakoroltunk a mai koncert előtt. Olyan számokat választottak, amelyeket évekkel ezelőtt vettem fel, és újra kellett tanuljam őket a próbán. Vagy olyan is volt, amelyet csak stúdióban játszottam egyszer, de koncertem soha. Nem a Haikura, a szólólemezem címadó számára gondolok, bár zenekarral azt is alig játszottam, vagy talán egyszer se, hanem a többi régire, mint az El Nino, az Oracle vagy a Charmer. A ráadásszámot például (No One Knows I’m Here) csak az általuk lekottázott formában vehettem kézbe, még ’95-ben írtam, és most majdnem egy óra kellett, hogy újra tanuljam. Már nem emlékeztem, milyen volt. Gábor meg igazi zeneszerző, úgyhogy az ő számait, amit a kvintett már sokat játszott, nekem most kellett alaposan megtanulni.

F: Akik itt voltak a koncerten, azoknak eszébe se jutna ezt megkérdezni, de a Fidelio olvasói kedvéért azért felteszem a kérdést, hogy milyen érzés volt belülről a közös koncert a Transformmal?

JC: Élveztem. Tényleg sokat próbáltunk, persze azt nem élvezem azért annyira. Két hosszú próbánk volt, az egyik rögtön a megérkezésem után, úgyhogy jó volt végre közönség előtt eljátszani, amire készültünk. Volt mire készülni, komplex, gondosan hangszerelt számok ezek, összetett formákban, rengeteg zene. Most lesz még három koncertünk, amiket nagyon várok.

F: Arra utalt a koncerten, hogy a fellépések a Transformmal európai turnéinak visszatérő, rendszeres állomását adhatják.

JC: Így van, két éve is volt, tehát kezd rendszeressé válni. Nem azért mondom, de nem szívesen vállalkoznék már hasonlóra, kevés ilyesmiben veszek részt, hiszen eléggé híres zenekarokban játszom (Calderazzo utoljára Branford Marsalis zenekarában szerepelt Magyarországon - a szerk.). Felvételeket készítek szólóban is, és nincs nagy kedvem azért útra kelni, hogy a személyemen keresztül tegyek hitelessé valaki mást. De velük más, őszintén indult, és az is maradt. Nekik megvan a saját zenei világuk, és elhívtak, hogy vegyek benne részt. Ez egy igazi jazz zenekar. Néha úgy érzem magam velük egy kicsit, mint az első Michael Brecker zenekarral. És a mai koncert sokkal jobb volt, mint az utolsó koncert az előző turné végén. Ők sokat csinálják, amit én nem annyira szeretek: próbálni. És én is másképp játszom, mint két éve. Az is igaz, hogy ha viszont két héten át minden este koncerteznénk, akkor nem biztos, hogy megmaradna ez a frissesség.

(2008. szeptember, 14. 20:00 Budapest Jazz Club (Budapest) – Joey Calderazzo és a Transform Quintet; km.: Joey Calderazzo (zongora), Horváth ”Tojás” Gábor (billentyűs hangszerek), Ávéd János (tenor szaxofon), Eged Márton (basszusgitár), Gálfi Attila (dobok), Redő Dániel (ütőhangszerek))