Pandora, Gabriella

Akár egy vízesés alá állni

2008.11.13. 00:00

Programkereső

Próbálom tisztázni, miközben Bill Frisell hellyel kínál, hogy a véletlenek milyen furcsa egybeesése következtében keveredtem az ő öltözőjébe a Művészetek Palotájába. Tudom, kevés időnk van, így hát elhadarom: nem is vagyok riporter, csak egy gitáros, ez nem is riport inkább csak beszélgetés, ő bólogat és azt is derűsen veszi tudomásul, mikor a kölcsön kapott diktafonnal kezdek rövid küzdelmet. Beszélgetés Bill Frisellel

Bill Frisell (fotó: Jimmy Katz)

Párniczky András: Néhány zenész, mint Coltrane, Bill Evans vagy ön, különbözik a többitől... (a nevek hallatán elmosolyodik és egy kicsit zavarba is jön) …abban, ahogy a hangszerüket kezelik. Ön, úgy érzem, nagyon a gitár adottságaiban gondolkodó és a hangszerben rejlő lehetőségeket kereső muzsikus. Többször is volt alkalmam önt hallani koncerteken, először 2001-ben a North Sea Jazz fesztiválon, legutóbb pedig tavaly előtt Bécsben...

Bill Frisell: Ó igen, ott is a filmvetítéssel léptünk fel.

PA: Igen, a vonós kvartettel. Úgy érzem, hogy az évek során erősen változott a hangszerhez való viszonya, úgy tűnik, mintha legalább ezerféle képen tudná megszólaltatni a gitárt. Szeretném tudni, mennyire tudatos ez a fejlődés.

BF: Nos, tudatos, az egész életem azzal töltöm, hogy megpróbálom tökéletesíteni a tudásom, gyakorlok, mégis mikor együtt játszom más zenészekkel, ott leginkább az egymásra figyelés ami számít.

PA: Igen, de sok zenész tesz hasonlóan, és mégsem feltétlenül lesz a játéka ennyire hangszerspecifikus.

BF: Talán leginkább arról van szó, hogy igyekszem azt játszani a gitáron, amit belül hallok. Ez mindig nehezebb, mint amit amúgy el tudnék gitározni. Persze amit a fejemben hallok, azt pontosan nem lehet visszaadni, így ez mindig egyfajta kompromisszum. Ez eredményezi, hogy mindenkinek saját, egyéni hangja lesz a hangszeren. Mindannyiunknak vannak korlátai, amiket különböző módokon próbálunk tágítani. Egyébként meg próbálom magam minél többféle szituációba helyezni, ahogy ön is említette például a hegedű kvartettet, vagy itt van például a trió felállás, ahol a dob és a bőgő mellett nagy a szabadságom. Bármilyen felállásról legyen is szó, az emberek, akikkel együtt vagyok, hatnak rám. Ez az esetleges határok ellenére is nagyon inspiráló. Úgy érzem, a zene nem belőlem jön, hanem azon emberek hatására alakul, akikkel muzsikálok.

PA: Ez pontosan a következő kérdésem témája... de még egy pillanatra visszakanyarodva az előző témához: John Zorn Arcana című könyvének egyik fejezetét ön írta. Ott a gitáron megszólaltatható üveghangokat felhasználja a skálák játékában. Én még soha nem találkoztam előtte ehhez hasonló megközelítéssel...

BF: Igen, az kifejezetten egy feladat a gitárosok számára...

PA: Ilyen értelemben ez tudatos gitárszerű megközelítés?

BF: Igen, érdekes, néha direkt egyáltalán nem hallgatok más gitárosokat, sokkal inkább más hangszerek hangjából próbálok inspirálódni, de épp az elmúlt időszakban elkezdetem megint hallgatni a nagy öregeket, mint Charlie Christian, Eddie Lang, blues zenészeket, vagy például a country gitáros Merle Travis-t. Egészen hihetetlen, hogy a gitár mennyire változatosan megszólaló hangszer, Robert Johnson, Jimi Hendrix, Wes Montgomery és Segovia mind ugyanazon a hangszeren játszottak. Ez nagyon furcsa, az ő zenéjük nagyon eltérő, mégis ugyan az a …

PA: ...hat húr.

BF: Igen, sőt még a hangolás is megegyezik.


Párniczky András

PA: A következő témakör, ahogy már említettem a zenészek egymáshoz való viszonyával kapcsolatos. Amikor jó zenészekkel volt alkalmam játszani, mindig alakítottak valamit a játékomon, hozzáállásomon a zenéhez. Ez egy közvetlen hatás, de ennél áttételesebben is tanultam más zenészektől, például amikor John Zorn irányításával játszottam a Cobrát a Bartók teremben, ahol ma önök is fellépnek majd...

BF: Valóban?!

PA: … megpróbáltam elolvasni a felkészülés során minden elérhető anyagot. Egy interjúban John Zorn épp arról beszélt, hogy az eredeti Cobra lemezen ön hogy viszonyult a többi zenészhez egy ilyen különleges szituációban (tizenkét hangszer szerepel a darabban), így bár közvetve de mégis hatott rám ön is a koncert alatt.

BF: Ó igen, hihetetlenül sokat tanulok a koncerteken, próbákon. Órákat, hónapokat, éveket lehet eltölteni tanulással, de aztán amikor valakivel együtt zenélünk, két perc alatt többet tanulunk belőle. Olyan, akár egy vízesés alá állni, sokkal erősebben és gyorsabban történik minden. A lényeget tudatos átgondolás nélkül tapasztaljuk meg, ha igazán együtt zenélünk jó zenészekkel...


Bill Frisell Trio

Kopogás, benyit Claudia Engelhart, aki nemcsak a keverőpult mögött ül a trió koncertjein, de a tour manager is. Be kell fejeznünk, pontosan hat óra van.

PA: Egy utolsó kérdés: ön azt nyilatkozta egy interjúban, hogy Monk számait játszani Paul Motian társaságában olyan, mint csatlakozni közvetlenül az ”ütőérhez”. Nyilván azt érti ez alatt, hogy amennyiben a zenészek egymásra hatnak, úgy Motian játékában benne van Monk szellemisége is...

BF: Abszolút, és ezt nagyon szeretem! Ahogy idősödöm, ez egyre fontosabbá válik számomra. Sok nagy zenész távozik közülünk, mindent elkövetek, hogy minél többekkel tudjak találkozni, beszélni. Például Paul történetei Monkról és Bill Evans-ról, számomra ezek nagyon fontos élmények…

PA: ...ahogy nekem is ez a mostani beszélgetés. Azt hiszem, be kell fejeznünk.

Igen, úgy tűnik - válaszolja még mindig derűsen. Azokra a kérdésekre gondolok, amiket szerettem volna még feltenni miközben egymást próbáljuk előre engedni az ajtónál...

A cikkben szóba került lemezek:

John Zorn – Cobra (hatOLOGY)
Paul Motian - Monk in Motian (JMT)
Paul Motian – Bill Evans (JMT)
Paul Motian Trio – At the Village Vanguard (Winter&Winter)