Luca, Ottilia

Sárik Péter a legjobbak között

2009.03.06. 00:00

Programkereső

A kiváló jazz-zongorista harmadik alkalommal jutott be a Nemzetközi Dalszerző Verseny döntőjébe: ezúttal I’ll Catch You című szerzeménye került jazz kategóriában a legjobbak közé, március 31-ig még szavazhatunk is rá.
36d05c4a-769a-4dfe-be7f-a51a2e8b511e

A Sárik Péter Trió első szólólemeze ősszel jelent meg Better Tomorrow címmel, a korong pedig hamar nemzetközi elismertséget szerzett a jelentős sikerrel. A Nemzetközi Dalszerző Verseny olyan előadók zsűrizésével zajlik, mint John Scofield, Tom Waits, John Mayal, Chaka Khan vagy McCoy Tyner, a magyar jazzmuzsikust pedig már kétszer is a legjobbak közé sorolták, 2004-ben a Ways, 2006-ban a Stream című dal lett döntős.

A dalt meg is hallgathatjuk a verseny weboldalán, a közönségdíjra pedig márcuis 31-ig szavazhatunk.

A Frey György basszusgitárossal és Berdisz Tamás dobossal közösen alkotott triót legközelebb élőben március 12-én hallhatjuk a Székesfehérvári Petőfi Mozi Music Pubban.