Árpád

10. Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál – I. rész

2009.03.30. 00:00

Programkereső

A március 26-28. között rendezett fesztivál második estéjén Trilok Gurtuék előtt a belvárosi Richter-teremben lépett fel Martonosi György, a HU-US Quartet és a Győri Ütőegyüttes, tető alá hozva a napközben külső helyszíneken zajló fesztiváltörténéseket.

Balázs Elemér

A modorosságnak bronzszobrot állító konferanszié – aki az egyes előadások előtt is felolvasta a programfüzet odavonatkozó bekezdéseit – rövid bevezetője után Dr. Ottóffi Rudolf alpolgármester megnyitotta (ünnepélyes módon persze) a 10. Győri Nemzetközi Ütős Fesztivált. Az est első fellépője a Győri Ütőegyüttes volt, akik Kátai Zoltán énekmondó erőteljes, zengő mély hangjával alapozva ágyaztak meg a fesztivál többi fellépőjének. Később még Haydntől idéztek, és egy moldvai táncműsort is hangszereik közé fogtak, ahol a lelkes táncosok – nem feltétlenül direkt – megmutatták, mi is az a moldvai minimál.

Őket a HU-US Quartet követte a Balázs-testvérek, Norbert Marius és Mark Johnson felállásban. Itt a fő szerep a szaxofonos Johnsonnak jutott, és zenésztársaihoz hasonló módon finom, játékos munkával kellemes és közérthető jazzt hoztak. Ezután Martonosi György Almási Kornél basszusgitárossal kiegészülve zenélt, hogy Színek és Hangok névre keresztelt előadásában szabad stílusú darabokat mutassanak be. Előadásuk végén Martonosi Louie Bellson emlékének ajánlott egy szólót, amit a közelmúltban elhunyt dobos-legenda megoldásaiból állított össze. Szimpatikus és kiemelkedő játéka méltó búcsú volt.

 

Almási Kornél és Martonosi György
 
 
 
 
 
 
 

Trilok Gurtu Band


Trilok Gurtu

Martonosi György dobszólója után lépett az igazi tavaszt hozó Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál Richter Termének színpadára Trilok Gurtu és zenekara, akiket így együtt, csak az egyértelműség kedvéért Trilok Gurtu Bandnek hívnak. Az indiai zenész és a világ különböző pontjairól verbuvált társasága képszerű kompozícióival bizonyította újra, hogy a kelet és a nyugat, a tradicionális és a modern közötti határvonalak összemosása, azaz a kulturális és felfogásbeli sokszínűség nemcsak az új megoldások keresésének öncélú eredménye, hanem olyan zenei jelenség is, ami több nyelven és több hangnemben egyszerre mesél.

A már kismillió felállásban szerepelt Trilok Gurtu ezúttal a gitár, hegedű, basszus, fuvola, szaxofon kombinációjában építette körül magát tablával, dobokkal, vödörrel, csörgőkkel, hogy a fesztivál sztárvendégeként tudósíthasson az összekapaszkodó zenei világok utóbbi történéseiről.

Bár a kisebb események és rendezvények általában hozzák a meghitt hangulatokat, és bensőséges kommunikációt alakítanak ki zenész és közönsége között, ezúttal kisebb hibák csúsztak ebbe a romantikus koncepcióba. Ezek általában a szervezés és nem a zenészek számlájára voltak írhatók. A gondok ott kezdődtek, amikor az ütőhangszerest és tabláit a karzatról telibe világították négy izmosabb lámpával. Sokat lehetne boncolgatni az erős műfény hatásait az általános hangulatra, az biztos, hogy a pihenő nyugalom lehetőségét Győrben fotonágyúkkal lőtték apró darabokra, másrészt folyamatos hangolásra kényszerítették a zenészt, aki hangszerei egészségét féltve félig-meddig vicces éllel meg is jegyezte: ”Már nem a kommunista érában vagyunk, hogy csak ez az egy fény legyen.”


Trilok Gurtu

A világítástechnika gyengeségeitől eltekintve viszont szín- és történésgazdag előadást hozott a zenekar a Seychelle-szigeteki basszusgitárostól az olasz hegedűsön át egészen a spanyol gitárosig. Ez a már-már rögeszmésnek tűnő ragaszkodás a változatossághoz végül energetikus, a legtöbb esetben végtelenül optimista és boldog kompozíciókat hozott.

A koncert dalsorrendje: az erős indulás, a kicsit lassabb, elpihenős középrész és a majdnem katartikus végjáték szerkezete a filmes dramaturgiára is rímelt, ahol apró, dalnyi történetekből végül kialakulhatott a nagyobb kép. És ha már a filmes hasonlatnál tartunk, a roadmovie, a western és a dráma zsánereinek egyes hangulati elemei is felsejlettek a fejemben, persze ezeket szabadon be lehet helyettesíteni olyan tulajdonságokkal is, mint a kalandos, az önmagából építkező, az éles, a félelmetes, vagy épp a merengő. A fő hangsúlyt itt a magabiztosan előre tekintő, dallamos és gyorsabb ritmusokat használó darabok kapták, ezeket csak néha szakították meg a pihenés percei és a kevésbé populáris ízek. A koncert után Trilok Gurtu kérdésünkre elmondta, hogy ez a boldogság általában jellemző rá, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy szomorkodjék az ember. Bartók és Babos zenéjéért lelkesedve azt is elárulta, hogy bár képszerű zenéket ír, játék és komponálás közben nincsenek alakuló történetek a fejében, bár a daloknak vannak címei, azok asszociációkkal való megtöltése főként a hallgatóság joga és feladata.

A visszában Trilok Gurtu igyekezett megénekeltetni a közönséget, de az, talán a hirtelen betört tavasztól sokkolva nem volt képes magabiztos módon hozni az előénekelt takatakatakatit, és bár a zenében megtörtént a katarzis, az egyébként hálás közönség nem volt beszélgetőképes állapotban. Ezt az is mutatta, hogy az egyébként közvetlen zenész kérdéseire a megilletődött hallgatóság csak a legritkább esetben reagált, bizonyára a fények kínzó ereje miatt.

 

Johann Berby
 
 

Roland Cabezas
 
 

Carlo Cantini
 
 

Phil Drummy
 
 

Trilok Gurtu
 

Fotók: Kardos Zsuzsa