Etelka, Aletta

Húzónevekkel erősít az Athe Sam

2009.06.11. 18:26

Programkereső

Félidejéhez érkezett az Athe Sam (Itt vagyunk) roma művészeti fesztivál a Gödör Klubban. Eddig naponta több mint kétezren látogatták a rendezvényt, amely hétvégére még számos különleges programot tartogat, és nagy nevekkel erősít.
Romano Drom
Romano Drom

Idén harmadik alkalommal rendezték meg Budapesten, az Erzsébet téri Gödör Klubban az Athe Sam (Itt Vagyunk) Roma Összművészeti Fesztivált, ahol csaknem harminc zenekar koncertjét, fotókiállításokat, színházi előadásokat, filmvetítéseket, szakmai konferenciákat és beszélgetéseket hallhat, láthat a közönség. Szilvássy István, a fesztivál ötletgazdája a Roma Sajtóközpontnak (RSK) elmondta: az Európai Unióban a cigányság a legnagyobb lélekszámú kisebbség, saját ország és egységes nyelv nélkül, ám jól azonosítható és gazdag kultúrával, és a fesztivál célja ennek bemutatása. A fesztivál hosszú távon hozzájárulhat a romákkal kapcsolatos negatív sztereotípiák oldásában, és kulturális párbeszédet biztosít a különböző cigány csoportok közt is. Csík Judit szervező elmondta: sok az érdeklődő, eddig naponta több mint kétezren is megfordultak a programokon, amelyek idén új elemekkel is bővültek. A fiatal roma értelmiségieket és egyetemistákat tömörítő Romaversitas Alapítvány például először vesz részt a fesztiválon, ahol kerekasztal-beszélgetésekkel és Élő Könyvtárral várja a látogatókat.

Utóbbi úgy működik, hogy az olvasók rövid időre kikölcsönöznek "könyveket", amelyek azonban élő emberek, a Romaversitas hallgatói. Így a könyv és olvasója között személyes párbeszéd kezdődik. Az Élő Könyvtár könyvei általában olyan emberek, akik előítéletekkel és sztereotípiákkal gyakorta szembesülő csoportokat képviselnek. A „könyvár" ezen előítéletekkel való szembenézésre, az elfogult vélemények finomítására buzdít. A „kikölcsönzött" roma egyetemisták személyes élményeiket is megosztják „olvasóikkal", és minden kérdésre válaszolnak. Szintén új elem a fesztiválon a kézműves bemutató és vásár, ahol a romákhoz kapcsolódó kézműves mesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók és megvásárolhatják a helyszínen készülő kosarakat, fakanalakat, ékszereket és hangszereket. A koncert-program is számos különlegességet és nagy neveket tartogat még a hosszú hétvégére.

Csütörtök este az autentikus oláh cigányzene mellett más országok cigány zenéit és dalait is játszó, egyedi stílusú Pujara, a hagyományos cigány folklort képviselő Jág Virág, és a méltán elismert és kedvelt Etnorom, a Szilvási Gipsy Folk Band és az Oláh Dezső Septett lépnek fel. Péntek este felváltva az Athe Sam által felfedezett fiatal tehetségeké és nagy húzóneveké a színpad: utóbbiak közül a Ternipe, a Parno Graszt és a francia, derbukával, hegedűvel, harmónikával és szkreccsel „megbolondított" hangzású, etno hip-hopot játszó Pad Brapad Moujika szórakoztatja a közönséget.

Szombaton és vasárnap a családi programokon többek közt kézművességet és táncokat lehet tanulni, a koncerteken pedig többek közt olyan nagy neveket találhatunk a fellépők közt mint Szakcsi Lakatos Béla, Kathy Horváth Lajos, a cimbalmos Balogh Kálmán, a Kanizsa Csillagai, a Romano Drom vagy a román-magyar Romanyi Rota formáció. Az Athe Sam fesztivál minden programjára ingyenes a belépés.

Részletes program