Árpád

Az egész élet jazz

2009.06.26. 06:00

Programkereső

A közfelfogás szerint az a zenész sikeres, akit közönség annak szavaz. Pedig ez a szemlélet még a populáris műfajok esetében is sántít némiképp, mert sokszor nem a produkció értékét, hanem a mögötte lévő PR-marketing hatékonyságát tükrözi. Ezt a megfigyelést csak az a nagyon kevés zeneművész cáfolhatná, aki a közönséghez és a szakmához egyaránt nagy tisztelettel viszonyul. A kevesek egyike az épp 60 esztendős Babos Gyula.

Babos Gyula
Babos Gyula

Fidelio: Az ismert művészek gyakran a színpadon, a közönség előtt (is) ünneplik kerekszámú születésnapjukat. Várhatunk hasonlót tőled is?

Babos Gyula: Nem fűzök különösebb jelentőséget egy születésnapot jelző dátumhoz. Nem szeretem ünnepeltetni magam. Ezért a Take Five-ban összehozunk egy jam sessiont, ami viszont a közös játék miatt okot adhat az ünneplésre; de csak az a tény, hogy hatvan évvel ezelőtt születtem, ehhez kevés lenne. Valószínűleg nem is fogok több születésnapi eseményt kezdeményezni. Nem mintha nem lenne jó dolog azt a sok szeretetet bekasszírozni, ami ilyenkor a barátoktól jön...

F: Kik lesznek a partnereid?

BGy: Mindenki. Aki jön; van egy-kettő, akikkel játszottam. Illetve egy-kettő lehet, akikkel nem játszottam. Szóltam miden ismerősömnek, barátomnak, muzsikustársamnak; remélhetőleg jönnek is mindannyian. Persze szeretném, ha ez a koncert jó buli lenne; bár azt se tudom mit jelent az a szó manapság, hogy „buli". Talán annyit, hogy kinyitok egy ajtót, és annyit mondok: jöjjön el mindenki, aki ráér, vagy akit érdekel. Egyébként a legjobb helyzetek spontán módon jönnek össze.

F: Jazzmuzsikus ezt nem is gondolhatja másként, hisz olyan műfajt képvisel, melynek a megismételhetetlen pillanat varázsa, vagyis az improvizáció az egyik lételeme. 

BGy: Az egész élet egy jazz. Ahogy nekünk megvannak a harmóniakörök a fejünkben, ugyanúgy van meg mindenkinek az a néhány lehetőség, amivel a következő pillanatban kezdhet valamit.

FE: Azért nem mondható mindenkire, hogy improvizatív alkat...

BGY: ...mindenki az. Mi jazzmuzsikusok, csak azért látszunk annak inkább, mert a lehetőségek tárházát megtanultuk - szakmai értelemben.

FE: A személyeddel kapcsolatos legutóbbi nagy esemény a Jazz az Operában volt. Milyen volt belülről ez a koncert?

BGY: Számomra kész csoda! Lehet, hogy nekem inkább ez a koncert volt az igazi születésnap: megilletődötten, szép ruhában, nyakamban a hangszerrel, mögöttem egy hetventagú zenekarral, mely az én szerzeményemet játssza. Összességében ez az alkalom nagyon közel volt ahhoz, amit pályafutásom csúcspont közeli eseményeihez sorolhatok. 

FE: Tekintélyedhez és tudásodhoz képest kicsit kevésnek tűnik az a hat lemez, mely eddig saját neved alatt jelent meg. Idegenkedsz a lemezkészítéstől?

BGY: A pillanatot, amit adott időben és térben, adott emberek társaságában megosztunk egymással, nagyon nehéz reprodukálni. Egy hangfelvétel ezt alig képes visszaadni. Leginkább csak szeretnénk, ha a mondandónk olyan minőségben lenne rögzítve, hogy az bármikor fel tudja idézni a valóságos pillanatban megnyilvánuló erőt, vagy vissza tudja kódolni a mesét, amit valamikor elmondtunk. Viszont nagyon szeretem az élő játékot, mert van (lehet) benne hiba.

F: Sok fiatal muzsikusról feltételezhető, hogy ugyancsak hálás neked; s most nemcsak az igen szép számú és imponáló tudású gitáros tanítványodra gondolok, hanem azokra az egyéb hangszeresekre, énekesekre is, akik valamelyik zenekarodban szereztek maguknak ismertséget.

BGy: Nekem nem tűnik úgy, hogy annyira hálásak lennének. Soha nem is éreztem, hogy én ilyen - tehetség felfedező-beindító - szereplő lennék; vagy csak nem volt ilyen indítékom. Ebben a tudatban, hogy én indítottam el valakit a pályán, nagyon jó lehet lubickolni, de ez azért nem igaz, mert én legalább annyit kaptam a fiataloktól, legalább annyit tanultam tőlük, mint amennyit én adtam nekik. De ez a világ sora.

F: Világhírű jazzgitárosaink voltak és a mai napig sem vagyunk híján kiemelkedő tehetségeknek. Van valamiféle tradicionális háttere annak, hogy ilyen nagy a „felhozatal" jobbnál jobb hazai gitárosból?

BGy: Szabó Gabihoz és Zoller Attilához bensőséges kapcsolat fűzött, ami haláluk után is megmarad részemről. De meg merek kockáztatni egy merész kijelentést, mely szerint az '56-os forradalomnak igen nagy szerepe volt mindkettőjük világkarrierjében. Ez természetesen nem a tehetségükkel van összefüggésben - az minden vitán felüli -, hanem azzal a megfigyelésemmel, hogy a zene, a körülöttünk lévő világhoz - tehát a hétköznapi élethez, vagy a történelmi pillanatokhoz is - szervesen kötődik. Emiatt ők ketten, hitelesebb hangon tudtak megszólalni, egy világszerte érdeklődést keltő történelmi esemény közvetlen érintettjeiként, mint bárki más. Ha pedig valaki nagyon ki akar hallani egy zenéből valamit, például a forradalmat, a szabadságvágyat, az ki is fogja - különösen ekkora tehetségeket hallgatva. A mai gitárosokat illetően mit mondjak; ez egy ilyen ország, ahová ilyen muzsikusok születnek, mint Bacsik Elek, Snétberger Feri, Fenyvesi Marci, és még vég nélkül sorolhatnánk...