Mátyás

A cukornád és a dohányföld zenéje

2009.09.25. 08:04

Programkereső

Bár lélekszáma még Latin-Amerika spanyolajkú népességének három százalékát sem éri el, Kuba zenéje Brazília kivételével Közép- és Dél-Amerika szinte minden szegletében nyomot hagyott. A két legfontosabb ritmus, a rumba és a son keltette életre a Latin-Amerikát átívelő salsát, úgy, hogy az új stílusok táplálása mellett a régi formák sem tűntek el a szigetország zenei kultúrájából. Az utóbbi segítségére sietett 1997-ben a Buena Vista Social Club világsikere, amely azóta a kubai zene legújabb reneszánszát hozta.

A latin ritmusok iránti fellángolások már a múlt század elején is jellemezték Észak-Amerika és Európa szórakozóhelyeit. A danzón stílus ekkor lopta be magát a szárnyait bontogató jazzbe, majd az ötvenes években a mambó és a csacsacsa volt kötelező része a táncrendeknek. S az afrikai gyökerű kubai zene őshazájába is visszatért, ahol a kongói soukous zenére is tagadhatatlan hatással volt. A hatvanas évek elejétől tartó amerikai gazdasági blokád a tömegkultúra beáramlását is fékezte, és a son, Kuba „hangja" szép lassan kinőtte magát különböző stílusokba, és időközben modernebb formát is öltött. Nem nyomta el a forradalom zenéje sem, a politikai töltetű, népszerű nueva trova, s bár a zenés lokálok a Castro-rezsim idején teljesen eltűntek, a hagyományőrző házak, a Casa de la Trovák, illetve Casa de la Músicák a tradicionális kubai zene jövőjét erősítették.

A4E4264C-28EF-41E4-A6E8-4ED57EA31E24

Kuba zenei történetírója, Fernando Ortíz találóan a cukor és a dohány kölcsönhatásaként határozza meg a szigetország zenéjének kialakulását. A cukornád ültetvényeken ugyanis Afrikából tömegesen behurcolt rabszolgák dolgoztak, és munkadalaikkal és vallásos énekeikkel megteremtették a kubai zene egyik pillérét, az afrikai ritmust. A dohányültetvények főszereplői viszont többnyire spanyol, pontosabban a Kanári-szigetekről elvándorolt földművesek voltak, akik a jellegzetes tízsoros verseiket (décima) utaztatták át az óceánon, és páros táncaikat sem hagyták otthon, amikor mulatságokról volt szó.

Az afrikai törzsi kultúrák és az európai (spanyol és valamennyi francia) zeneiség kényszerű házassága hívta életre a ma egyik legnépszerűbb „világzene" ősét, amely ma egy egész nemzetben tartja a lelket a nehéz időszakokban. Ez a vegyes műfaj lett a son, Kuba legfőbb zenei stílusa. Megmaradtak azonban az afrikai és az európai zenék tisztább fajai is, melyek élik a maguk életét, miközben a legkülönfélébb stílusbeli keveredések figyelhetők meg a legújabb idők hangjai között.

Kuba afrikai (vagy úgy is mondják, afro-kubai) arca továbbra is a rumba. De ne a társastánc versenyeken megszokott rumbára gondoljanak. Inkább képzeljenek maguk elé egy nagy (fekete) tömeget, melynek közepén különféle dobokon többen ütik az összetett ritmusokat, néhányan válaszolgatós kórust alkotva az énekesek „felhívására" reagálnak, s közben férfi és nő erotikus táncot lejt. Méghozzá milyet! Játékos, buja, virtuóz táncot. Az énekes improvizál, a ritmus a kórus részeinél felgyorsul és olykor extatikus hangulatot generál. A hangzás fontos eleme a két „fadarab", a claves, melyeket egymáshoz ütve a kubai zenék sajátos lüktetését hozzák létre.

A rumbát főleg a havannai és a matanzasi kikötőkben és külvárosokban táncolják, amely igazi társasági program. Ma már szinte csak világi témájú dalok hangzanak el, a gyökerek azonban a vallásos szertartások dalait is rejtik. Mai formája három fajta zenére és táncra tagolódik, ezek a guaguanco, a yambú és a columbia. Az utóbbi már egy szinte akrobatikus szóló (férfi) tánccá alakult. Az afrikai hagyományok ilyen intenzív jelenléte nem meglepő, ha belegondolunk, hogy ma még élhet olyan ember Kubában, akinek nagyszülője még rabszolga volt.

A zenei paletta másik végén egy sokkal decensebb világ él a vad afro-kubai táncok mellett. A danzón (a szóban benne rejlik a tánc szó) a nagyzenekarok és a báltermek elegáns világát testesíti meg, s idézi fel az európai telepesek hajdani társasági életét. Az úgynevezett orquestra típica, vagyis a tradicionális zenét eredeti felállásban játszó zenekar a legfőbb tolmácsolója az erősen európai gyökerű stílusnak. Ezek a zenekarok a katonazenekarok mintájára jöttek létre hajdanán, így a hegedű mellett a fúvós hangszereknek is fontos szerep jut.

Idővel a gyarmatosítóknak dolgozó afrikai és mulatt személyzet becsempészte a maga ritmusait és harmóniáit a felső tízezer dallamai közé, és létrejött a habanera, a 19. század végi Kuba jellegzetes zenei exportcikke. Két vevőről biztosan tudunk: Bizet a Carmenben külön dalt szentelt a táncnak Habanera címmel, s nem messze, a dél-amerikai kontinensen pedig ebből a ritmusból alakult ki az európai bevándorlók zenéje, az argentin tangó. A 20. század elején a zenekarok átformálódtak és a fúvósokat hegedű, fuvola és bőgő váltotta, és létrejött egy új stílus, a charanga, melyet a harmincas és az ötvenes évek között különösen az Orquestra Aragón tett népszerűvé. Egy másik zenekar, az Orquestra America vezetője, Enrique Jorrín pedig a csacsacsát (ottani írásmóddal: chachachát) találta fel - állítólag a bonyolult kubai ritmusokkal küszködő amerikaiak láttán. A könnyen táncolható csacsacsa pedig olyan bigbandvezéreket ihletett meg, mint Machito, Perez Prado, Tito Puente, aki később a mambó királyává nőtte ki magát.

Európa és Afrika találkozásánál pedig ott a son, a zene és a ritmus, ami Kubát annyira egyedivé teszi a latin zene rengetegében. Generációk adják át egymásnak a tudást, ahogy ez a Buena Vista Social Club, az egykori zenészeket tömörítő klub nevét viselő zenekar történetéből is kiderült. Az öregek átadták a helyet annak a korosztálynak, amelyet Eliades Ochoa, a cowboy kalapos gitáros-énekes is képvisel. Saját maga formálta gitárja a kubai tres gitár rokona: a hat húrból kettőt megduplázott és közelebb húzott, így egyszerre éri el a gitáros és a treses hangzást. Szülei is zenészek voltak, ő maga pedig már 11 évesen utcazenéléssel sietett a család segítségére. Vidékről, a földekről jött, így a son egy sajátos vidéki fajtáját is játssza, s még jóval a Buena Vista sikere előtt karriert csinált hazájában. 26 éve vette át, és azóta is vezeti az egyik legrégebbi kubai zenekart, a Cuarteto Patriát.

Hangja jellegzetes sonero (son énekes) hang, kissé magas, feltűnő, ami a felelgetős énekformánál a vezető énekes esetében követelmény is lehet. Több millió lemezbe vésődött bele ez a tónus, többek között a Buena Vista ikonikus dalával, a Chan Channal (ebben Compay Segundóval énekel) és más, többek között Grammy-díjas albumokon megjelent felvételekkel.

Így öröklődik tovább a son nemzedékről nemzedékre, s keveredhet akár a rappel vagy a hiphoppal - a gyökerek nem változnak.

Eliades Ochoa
2009. október 3. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház