Hella

A hit forradalma

2009.12.08. 19:11

Programkereső

Nem tudhatjuk, mit szólna a négy evangélista ahhoz, hogy Jézus életének általuk feldolgozott története milyen formát öltött a 20. században. Az viszont bizonyos, hogy a zenéről való keresztény gondolkodásnak új formát szabó gospel a gyakorlatban is megmutatta, mi mindenre képes a hit és mi mindenre nem használták addig. A műfaj története – már csak kialakulása folytán is – az emberek közötti kapcsolatok megszilárdításáról és a megértésről szól.

A gospel szó jelentése jóhír, örömhír, vagy ahogy az Újszövetségben szerepel: evangélium. A zenetörténet jelentős része kötődik keresztény egyházi témákhoz, amelyek közül Jézus élet- és szenvedéstörténete igen nagy hangsúlyt kap. Elég csak J. S. Bach passióit megemlíteni és máris tudjuk, hogy a monumentális, gyakran többkórusos zeneművek milyen elementáris hatással festik meg a kereszténység kiindulópontját. A zenei hatás azonban nem csak az előadói apparátussal növelhető; a gospel képviselői másik oldalról közelítenek és a gyülekezet lelki világának legmélyére hatolnak szenvedélyes, a hallgatót is éneklésre és táncra buzdító muzsikájukkal.

Mint oly sok amerikai eredetű műfaj, a gospel története is a gyarmati időkig, a Nyugat-Afrikából az új világba rabszolgaként behurcolt fekete földmunkásokig nyúlik vissza. Az ültetvényeken dolgozó rabszolgák szájhagyomány útján elsajátított dallamokat énekeltek, amelyek témája természetesen a sanyarú sorsból fakad, és Istenhez könyörögtek megváltásért. Ezek a dalok megőrizték afrikai zenei örökségük felelgetős éneklési módját, amely idővel a templomokba is beszivárgott. Az ily módon megénekelt fohász a spirituálé, az európai klasszikus műzenében témaválasztás szerint az oratóriumot említhetnénk vele párhuzamban, hiszen itt nem kizárólag Jézus életéről szólnak a dalok. A spirituáléval először találkozó kívülállókat rögtön megragadta a gyülekezeten úrrá levő vibráló erő és a korántsem formális szertartás résztvevőinek átszellemült éneke. A spirituálé és a gospel gyors terjedésének okai között a szertartásrend oldása is szerepel, de az is biztos, hogy a meggyőződéses térítő és a népszerűséget hajszoló popsztár magatartása sincs nagyon távol egymástól: mindketten hisznek az általuk képviselt értékekben, amelyek a mind nagyobb tömegek által juthatnak el a megdicsőülésig.

Breeze Gospel
Breeze Gospel

A gospel egyik első jelentős alakja a metodista lelkész, Charles Albert Tindley volt. Az amerikai polgárháború után 1865-ben Philadelphiába települt, és a helyi templom gondnokaként és kántoraként dolgozott, miközben görög és héber nyelvből, valamint hittudományból doktorátust szerzett. Lelkipásztorként törekedett közösségében a faji különbözőségeket eltörölni, istentiszteletei mindenkihez szóltak, de főként komponistaként alkotott maradandót. A We Shall Overcome-ot a mai napig gyakran hallhatjuk civil mozgalmak himnuszaként, huszadik századi előadásai (többek között Pete Seeger és Joan Baez által) történelmi fordulópontokhoz kötődnek. Az 1921-ben megjelent Gospel Pearls című könyv összefoglalta a stíluselmeket. Az afroamerikai templomi zene ezen gyűjteményét a kor négy jelentős gospel előadója és szerzője, Tindley, Charles Price Jones, Lucy Campbel és Thomas Andrew Dorsey (becenevén a „gospel atyja") jegyzi. Az említett kórusos-felelgetős reszponzoriális énekstílus mellett külön fejezetet szenteltek a jazz hatásainak, az átvett idiómáknak, például a zárlatoknak. Sokak tartják a gospel mindenkori legkiválóbb előadójának az 1911-ben született Mahalia Jacksont, más néven a „gospel kiráynőjét". A kontraalt Jackson tizenhat évesen lett baptista, és Thomas Dorsey rögtön felfigyelt tehetségére; innen kezdve nem volt olyan fekete egyházi zene, amit a fiatal Mahalia ne énekelt volna el, mind nagyobb közönség előtt, a Csendes éj például általa került be a klasszikus gospelrepertoárba. Minden idők leghíresebb gospelelőadása is az ő nevéhez fűződik: Martin Luther King világmegváltó „Van egy álmom..." kezdetű beszéde előtt Jackson elénekelte a Testimony-t, amely King polgárjogi harcának így lett indulója. Ekkor vált világossá, hogy a gospel kilépett a templomok kapuin, és a politikai állásfoglalás egyik legfőbb eszközévé és szimbólumává vált. A dalt az a Bruster atya komponálta, akinek memphisi templomába járt Elvis Presley is, és akinek hatására Presley számos gospelt énekelt. (A gospel fehér ága is jelentős, alapvetéseit a Sacred Harp című könyv foglalja össze.)

Mahalia Jacksont Duke Ellington is igyekezett megnyerni kései szakrális szvitjeihez, mert a gospel és a jazz talán ebben az időszakban járt legközelebb egymáshoz: Ellington New Port-i fellépése zenetörténetet írt, amikor a hanyatlófélben lévő big band műfaját hatalmas sikerrel állította ismét színpadra, de hasonló fontosságú volt, hogy közvetlenül utána, 1957-ben ugyanezen a fesztiválon első ízben jelenhettek meg gospel énekesek, hangsúlyozva a stílusok közös gyökereit. Jackson azonban a zenébe vetett mély hite miatt - bár minden adottsága meg volt hozzá - nem akart népszerűségre szert tenni, ezért nemzedékének egy másik kiemelkedő személyisége, Rosetta Tharp nővér lett a gospel első szupersztárja. Tharp egy szál gitárral kísérte magát, később kórus is állt mögé, koncertjei több tízezer érdeklődőt vonzottak, lemezei ennél is nagyobb példányszámban fogytak - pedig ő sem csinált mást, mint Dorseyék dalait énekelte; csupán kihasználta a média adottságait. A gospel a háború után fokozatosan vált jól promotálható koncerttermi műfajjá, és már nem csak a hívők körének szolgált kívánatos csemegeként. Legnagyobb példányszámban a gospel polihisztora, James Cleveland lemezeit adták el. A mai gospel hangvétele hozzá kötődik, ami sikerinek csúcspontján, a hatvanas évek végén még progresszívnak számított. Holott ő is a klasszikus értékek és az autentikus afrikai gyökerek mentén munkálkodott, miközben a soul, a funky és a nagykórusos technikákat ötvözte; a legtöbb mai modern előadó és zenekar őt tekinti az ihlető forrásnak.

A gospel egyfajta kozmikus blues, amely szomorú tapasztalatokat dolgoz fel, de a jövő felé már mosolyogva tekint. Nem nehéz megállapítani, hogy a töretlenül népszerű, ám állandóan változó, mégis a tradíciókból merítő műfaj a kereszténység eddigi utolsó forradalma, és ilyenformán az örök reménység sugaraként tekinthetünk rá.

Breeze Gospel
2009. december 17. 19:30 Művészetek Palotája - Fesztivál Színház