Dezső

Az Egocentrum körüljárása

2010.01.25. 17:07

Programkereső

Közel telt ház fogadta Szirtes Edina Mókus bemutatkozó szerzői estjét a Fesztivál Színházban, amelyen megismerkedhettünk szerteágazó zeneszerzői és előadóművészi munkásságával. A négy kiemelt vendég közül Nikola Parov nem jelent meg, és sajnos erre semmilyen magyarázatot nem kaptunk a mintegy százötven perces, egyfelvonásos koncert folyamán. KRITIKA
szirtes edina mókus
szirtes edina mókus

A helyszínnek megfelelően az előadás színházzal indult (és ért véget), utalva arra, hogy Mókus számos színházi darab zenéjét is írta. A leginkább a FankaDeli hip-hop énekes társaként ismertté vált Szabó Balázs zenész, költő, bábos és színész vezette fel az est keretmeséjét, melyben elmondta, hogyan esett bele egy néma kútba, a kút fenekén milyen érzések és gondolatok kavarogtak lelkében, kivel találkozott ott lenn, és kik várták mindeközben fent. A képes beszéd megfejtésére Szabó Balázs csak az utolsó dal elhangzása után kerített sort, a történet mondanivalója így is kissé zavaros maradt.

Az est első felében egy-két kivételtől eltekintve a popzenéé volt a főszerep. Indításképpen Mókus hegedűje szólalt meg, klasszikus zenei hatásokkal erősen átitatott játéka utalt arra, hogy - kezdetben Kecskeméten, majd Szegeden - klasszikus zenét tanult. A rövid felvezető után Sárik Péter ült a zongorához, és hirtelen egy filmzene-szerű, mélabús keringő kellős közén találhattuk magunkat. Mókus erőteljes, könnyen felismerhető hangján fájdalomteli éneklésbe kezdett. Az erős kezdés után két kevésbé jól sikerült, középszerű pop szám következett, melyben Földes Gábor, Mókus állandó társa basszusgitározott, a jó néhány popzenekarban felbukkanó Dandó Zoltán gitározott, dobon pedig a jazzkörökben jól ismert Kaszás Péter játszott. Sajnos a számok címei ismeretlenek maradtak, mivel egészen az ötödik dalig kellett várni, hogy megtudjuk, pontosan mit is hallunk. Ennek az is oka lehetett, hogy állítólag Mókust megkérték zenésztársai, hogy legkorábban a harmadik dal után beszéljen, előbb ne, de mindezt már a második dal elhangzása után megtudhattuk, mégpedig a művésznő saját szájából. Ez is mutatja, hogy Mókusnak a konferálás nem igazán az erőssége, de kislányos bájosságával, spontaneitásával sokszor megnevettette a közönséget. Persze ízlés dolga, de a tömörebb és leginkább lényegre törő mondanivaló talán hamarabb elér a közönséghez.

A következő két dalt Zsédenyi Adrienn (Zséda) énekelte a saját lemezéről, mindkettőt Mókus szerezte. Zsédáé volt a főszerep, Mókus inkább vokálozott, és e két, kissé kommersz szám közben figyeltem fel arra, hogy Sárik Péter kottából játssza a popot, Dandó Zoltán pedig négy gitárt is hozott magával, mely tény homályos okát sajnos nem sikerült felfednem. Ennek ellenére Dandó technikai felkészültsége felettébb meggyőző volt, játékáról Jeff Beck és Mark Knopfler jutott eszembe.

Zséda után Nagy Jánost szólították színpadra, akivel feltehetően a Free Style Chamber Orchestrában ismerték meg egymást, és két saját szerzeményét játszották el (Tavasz, Kelta ballada). Az előbbi Sárik Péterrel közös zongorázással indult, egy rövid Arvo Pärt-es meditatív-minimalista bevezető után egy meglehetősen silány, popos téma következett, de Nagy János szólójából kiviláglott, hogy azért nem akármilyen zenészt tisztelhetünk személyében. Ahhoz képest, hogy Mókus szerzői estje volt, kicsit hosszúra nyúlt a zongorajáték, de végül bekapcsolódott az egész zenekar; Mókus lendületes jazzt énekelt, hihetetlen könnyedén, és a szolmizációs hangokat használta dalszövegként. A Kelta Ballada eklektikus darabként hatott, a drum and bass-es alapra a rockos gitárszólót igazi világzene követte - egyértelműen ez volt a csúcspontja az est első felének. Erre csak az vetett árnyékot, hogy a gitár hangereje sokszor elnyomta a többieket: például Mókus énekszólójába egy oda nem illő hangos akkord is véletlenül belezengett, de pár perccel később volt igazán zavaró, amikor már Falusi Mariann volt a színpadon, és a két világháború közti korszak magyar zenéjét idéző Kairó című vicces nótát követően egy Mókus-szerzeményt énekeltek, és Mókus valamit mondott hosszabban a mikrofonba, de a gitár miatt egy szót se lehetett érteni belőle.

Szirtes Edina MókusSzirtes Edina Mókus
Szirtes Edina MókusSzirtes Edina Mókus

Falusi Mariannt egyébként hatalmas ovációval búcsúztatta a közönség; a zenészek is mind kivonultak a színpadról, és már épp szünetre számított mindenki, amikor Szabó Balázs újra megjelent, és a mese folytatásával tulajdonképpen felvezette az est második felét, a világok zenéjét, melyben Mókus talán legfontosabb zenekara, a Fabula Rasa játszotta a főszerepet, de előtte még - mintegy ráhangolódásképpen - meghallgathattuk Kováts Kriszta színész-énekes előadásában Arany János Zách Klára című balladáját a capella, az Arany-óra című lemezről, melynek zenéjét szintén Mókus szerezte. Innentől kezdve tulajdonképpen egy sokkal intimebb és személyesebb világ tárult fel előttünk, mint az est első felében: belekóstolhattunk Mókus legutóbbi TessékLássék című albumának sajátos ízvilágába, melyben a magyar, a balkáni és a roma hagyomány egészen unikális módon keveredett (helyenként afrikai és egyéb világzenével fűszerezve). Elhangzott a Szabó Balázzsal közösen írt Arabella viszontagságai és a Fázik a szívben az aranyág,  majd József Attila megzenésített verse, az Egyedül. A koncert legszívhezszólóbb perceit élhettük át, amikor a Nem tudja azt senki című népdalfeldolgozást játszották el, melyben a magyar és a roma zene egymásba karolva táncolt, és így tett a színpadon egy magyar népi ruhába öltöztetett pár is, akik megállás nélkül ropták, függetlenül attól, hogy éppen roma, balkáni vagy magyar zene szólt. De hasonló érdekességként említhetjük Sárik Péter és a Fabula Rasa nélkülözhetetlen énekese, Balogh Guszti fájdalmas duóját, melyben Sárik zongorajátékával érdekes cimbalomszerű kíséretet hozott. Az utolsó dalra történő rávezetésként végre ismét szólóban hallhattuk Mókust, a darab egyébként rögtönözve-viccelődve az Egocentrum címet kapta előadójától. Játékában a folk és a klasszikus hagyomány egyaránt megszólalt, és közben arra gondoltam, hogy a popos számok helyett szívesebben hallgattam volna őt így, ebben a formában (persze időben kicsit szűkebbre szabva).

Már közel két és fél órája tartott a koncert, amikor véget ért az utolsó dal is, ennek ellenére a közönség nemhogy mindvégig figyelmes volt, hanem még vissza is akarta tapsolni Mókust, aki láthatóan nem szeret a középpontban lenni, csakhogy ez egy szerzői est esetében elkerülhetetlen, úgyhogy még egyszer kijött, és nevetve meghajolt. Talán ez is az oka, hogy Mókus bemutatkozása egyelőre csak felsorolás-szerűen mutatta meg, hogy kikkel, milyen muzsikusokkal és milyen stílusokban dolgozik, de ebből nem derült ki, hogy mi az ő igazi, saját, őt másoktól megkülönböztető, zenei stílusok és szöveges mondanivaló tekintetében leginkább jellegzetes arca, bár szerintem ehhez a világzenei stílusban és a szóló produkciókban került legközelebb.

 

Szirtes Edina Mókus szerzői estje

Km: Fabula Rasa, Falusi Mariann, Nagy János, Zséda és sokan mások.

2010. január 22., Művészetek Palotája, Fesztivál Színház