Konrád, Tivadar

A művelt hagyomány

2010.02.25. 23:12

Programkereső

Nikola Parov zeneszerző, multiinstrumentalista, a világzene műfajának nemzetközileg is egyik legismertebb alakja. Kvartettjének lemezbemutató koncertjén elmélyültebb énjével ismerkedhetünk meg, életpályájához azonban a nagyobb apparátusra készült, népszerű művek éppúgy hozzátartoznak, mint korabeli úttörő vállalkozásai és a tapasztalattal átitatott meglátásai.

Nikola Parov apja ölében
Nikola Parov apja ölében

- Gyermekkori fotókon még a balkáni gadulkával látni téged, legutóbb viszont már a svéd nyckelharpával hallottunk játszani. Ez időben és térben is nagy távolság.

- Azért játszom több hangszeren, mert van egy nagyon rossz tulajdonságom: gyorsan megunok dolgokat az életemben és ez alól a hangszerek sem kivételek. Aztán rájöttem, hogy idővel zenebohóc válna belőlem, ezért körülbelül csak egy féltucatnyi hangszert hagytam meg magam körül és azokon gyakorolok folyamatosan. Sokat mozogtam a világban és teljesen véletlenszerűen találkoztam a svéd hangszerrel is, ami bizonyos értelemben hasonlít a gadulkához; a tekerőlant családjába tartozik és a későbarokk folyamán jött létre.

- A te hangszereidnek Magyarországon nincs hagyománya, kevesen tudják, hogyan kell rajtuk játszani. Ebből azt feltételezem, hogy te mindig más voltál, mint ahogy általában a zenészt elképzeljük.

- Ami konvencionális - a gitár, a bőgő, a hegedű, a cimbalom - különösebben nem érdekelnek, ezeken százával játszanak. A tudatalatti egó és becsvágy (akinek ez nincs, az ne is menjen zenésznek) odasodort, hogy ki akartam tűnni az érdekes hangszereimmel, aztán valahogy így is maradtam.

- Az öntörvényűséged mennyire határozza meg, amit játszol?

- Nem lehet másképp! Ha nincs meg benned a szükséges önbizalom - ami akkor is szükséges, ha széllel szemben mész - akkor kár belekezdeni, mert elvérzel. Mindenki az adrenalinért tolong, azt meg csak akkor kapod meg, ha betornászod magad a csúcs közelébe, minél több szempár szegeződik rád... és csak rád. Tehát nem csak úgy, hogy az emberek bámulják azt a színpadot, amin mellesleg te is ott vagy. Mindenkit az hajt, hogy őt nézzék.

- Mikor érintett meg a népszerűség szele?

- Amikor kiléptem Magyarországról, és a Riverdance című tébolyban hét évet dolgoztam.

- Miért mondod, hogy téboly?

- Mert a showbiznisznek megvannak a maga szigorú és sokszor nagyon kegyetlen szabályai; az individualizmusnak itt nincsen helye, a legtöbben kiszolgálók, én is egy pillanat alatt azzá váltam. Rögtön a plafonra katapultáltam a saját műfajomból és egy idő után azt éreztem, hogy mentálisan nem bírom, mert mindig ugyanazt, ugyanolyan minőségben kell produkálni, és mindig ugyanolyan teltháznak játszol; innen nincs tovább. Olyan, mintha korrumpálva lennél, mert amikor hetente leteszik azt a csekket az asztalodra, egyszerűen nem tudsz nemet mondani; de nem azt teszed, amit igazából szeretnél, hanem azt, amit ők szeretnének. Ha nincs 2001. szeptember 11., lehet, hogy a mai napig is tolom - akkor fél évre bezárt a Broadway, arra az időre megszűnt a produkció, és ki tudtam szakadni belőle.

- Ezek után neked könnyebb lett a szakmában érvényesülni?

- Engem hazai léptékben kevésszer keresnek meg, a kvartettel nem adunk havi két koncertnél többet. De nem is akarunk ennél többet játszani, mert nem akarjuk magunkat megunni és inkább elmegyünk kevesebbszer méltó helyszínre, mert akkor ugyanott tartunk, mintha tizenkétszer játszanánk rossz helyeken. Viszont látom, hogy milyen küszködések árán maradnak talpon a kollegáim. A mi népzenei műfajunk úgy működik, mint a vérfertőzés: mindenki mindenkivel játszik, hogy meg legyen a napi betevő. Ez nagyon nem tesz jót a zenének, mert mindenhol ugyanazt hallod. 

Nikola Parov Quartet
Nikola Parov Quartet

- A vezéralkatúságodat hogy viselték a zenésztársaid?

- A vezéregyéniség köré általában oda húzódnak azok, akik alkalmasak arra, hogy irányítsák őket. Nem véletlenül nem sodródtak mellém hasonló alkatok, mert az ő erőterük biztosan konfliktusba került volna az enyémmel. Akik körülöttem voltak, azoknak nem jelentett gondot az, amilyen vagyok.

- Hogyan született a Naplegenda?

- Egyik alkalommal az Állami Népi Együttestől eljöttek a Sebő Feriék megnézni a Riverdance-t, és elhatározták, hogy ilyen nekik is kell, csak magyarban. Az elv volt a fontos, hogy a népzenét és néptáncot emeljük ki a táncházból és tegyük át egy másik színpadra, próbáljunk új közönséget behozni és alkalmazkodni a mai korhoz. Amikor elkezdtük, a népzenei szakma nagyon nem szerette, de örömmel látom, hogy akik annak idején a leghangosabbak voltak, ma már ők is világzenében utaznak.

- Milyen a fogadtatása a magyar fül számára különösen strukturált, balkáni zenei világnak?

- Azoknak bizony meg kell ezt szokni, akik a temperált, közép- és nyugat európai zenén nőttek fel. A magyar zenében is fellelhetők az aszimmetrikus ritmusok, csak a késő barokk folyamán ezek a dallam- és táncfoszlányok marginalizálódtak és itt is a 2/4 és 4/4 lett domináns. A Balkánon az elszigeteltség miatt ugyanakkor megmaradhatott ez a hagyomány. A határok kinyílásával, a média segítségével a most felnövő generáció viszont már teljes nyitottsággal fogadja be ezeket a zenéket.

- Néhány éve hallottalak a Balkan Syndicate-tel. A mai kvartettedhez hogyan kapcsolódik az a zenekar?

- A Naplegenda után ez volt az első zenekar, ahol játszottam, de rá kellett jönnöm, hogy a modern hangzás ellenére a hazai viszonyok között nem lehet tíz embert egy zenekarban foglalkoztatni, pedig a legjobb „basevisták" voltak. Abból a csapatból maradt meg Herczku Ági mint énekes, a harmonikás Szlobi (Wertetics Szlobodán) és az ütős-billentyűs Födő Sanyi. Azt gondolom, mindenki a saját területén az egyik legjobb és nagyon jól tudunk alkalmazkodni egymáshoz, sőt, néha azon kapom magam, hogy nekem elég csak szemlélni, ahogy a zene folyik.

- Az eddigiek alapján úgy érzem, hogy te megnyugodtál abban, ami vagy, ahol tartasz. Viszont túl fiatal vagy ahhoz, hogy ne történhessen még bármi.

- Á, mindig van valami. például most kezdtem bele az Állami Népi Együttessel tíz év után az Álomidő című produkcióba, aminek jövő októberben lesz a bemutatója, éppen a Müpában. A közönség fejlődik, új elvárásaik vannak, és azzal véleményez, hogy újra eljön-e - a Naplegenda után ez mindenképpen kihívás.

- A népzenének szerinted van mai élete?

- Nem ugyanaz, mint 200 évvel ezelőtt, mert a funkciója sem ugyanaz, de van. Akkor ez a paraszt muzsika egyértelműen a paraszt ember szórakozását jelentette, de ma már kincsként tekintünk rá, nagyon őrizzük - és sokszor ez baj is. A hagyományt nem őrizni, hanem művelni kell, ki kell hozni a múzeumból és mai formában kell tálalni. Az értéket kell észrevenni, és ezt az értéket kell tovább emelnünk; ha kell, ágyazzuk bele egy olyan zenei környezetbe, ami a következő generációk igényeinek megfelel.

Március 4. 19:30, Művészetek Palotája, Fesztivál Színház

Nikola Parov