Lázár, Olimpia

Éva szerelmet ígér tavaszra

2010.03.19. 17:10

Programkereső

Korpás Éva, aki a Tükrös és a Lakatos Róbert-féle RÉV énekeseként ismert, új lemezzel jelentkezik, amelynek bemutatóját - aligha véletlen - a tavaszi napfordulóra időzítette.
Korpás Éva
Korpás Éva

A felvidéki Révkomáromból származó Korpás Éva a Tükrös zenekar produkcióinak énekes szólistája. Az együttes 1986-ban Budapesten alakult, elsődlegesen mezőségi és szatmári zenéket játszik hagyományos vonószenekari felállásban, de foglalkozik a magyar nyelvterület más vidékeinek zenéivel is. Céljuk a magyar népzene minél hitelesebb tolmácsolása és stílusos előadása. Első lemezük 1996-ban Magyar népzene címmel jelent meg. 2001-ben a Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki a zenekar tagjait, akik rendszeresen járnak gyűjteni, így idős muzsikusoktól tanulják az autentikus népzene fortélyait. Évente rendezik meg az egyhetes Tükrös Népzenei és Néptánc Tábort.

A kitűnő énekesnő emellett férjével, a neves brácsaművésszel, Lakatos Róbertel is rendszeresen dolgozik, állandó énekese az általa vezetett, a szülővárosáról elnevezett RÉV zenekar koncertjeinek. 2005-ben jelent meg Hajnalodik című albumuk, amelynek dalaival kísérletet tettek a népzene és a klasszikus zene határainak átlépésére. A Tükrös zenekarral közösen megosztott első díjat kapott a Fonogram - Magyar Zenei Díj 2010 Az év hazai autentikus népzenei albuma kategóriában A mi Mezőségünk című lemezzel.

Gyermeklemeze után Szerelem, szerelem című új CD-jén most a felnőttekhez szól,  hiszen a muzsikához való míves hozzállásának köszönhetően a felnőtt közönség számára is valódi élményt nyújt éneke. Dalaiban a komolyzene, a népzene és a világzene stílusjegyei mellett a jazz is megjelenik. Hangszereléseik különlegessége, hogy a tradicionális magya népi hangszerek, a brácsa és bőgő mellett megjelenik a dob és a gitár, ami modern, szellős hangzást kölcsönöz népdaloknak. A különféle stílusok finom elegyítésének köszönhetően válik egységessé a dalok hangzása. Bár a koncerten nem tud szerepelni, de meg kell említeni, hogy az alább felsorolt zenésztársakon kívül Kovács „Öcsi" Ferenc is közreműködött az új lemezen. A lemezbemutatóra különleges vendégszólistaként a kitűnő énekesnő-színésznőt, Malek Andreát hívták meg.
  

Korpás Éva: Szerelem, szerelem -  lemezbemutató koncert

Március 25, 20:00, Fonó Budai Zeneház

Közreműködik: Korpás Éva ének; Lakatos Róbert - hegedű, brácsa; Madarász András - gitár, harmonika, billentyűs hangszerek; Emmer Péter - gitár; Bede Péter - altszaxofon; Lelkes Tibor - bőgő; Széll Tamás - dob; valamint Malek Andrea - ének, Hanusz Zoltán - brácsa.