Árpád

Hamburg, a jazzváros

2010.12.05. 21:50

Programkereső

A Zenei Könyvtár sorozatában Simon Géza Gábor a kikötőváros jazztörténetét mutatja be.
Kurt_Edelhagen_a_WDR_nagyzenekar_élén
Kurt_Edelhagen_a_WDR_nagyzenekar_élén

Hamburg mindig a kultúra, ezen belül a szórakoztató zenei kultúra egyik fővárosa volt. Itt alapították meg a világ első operaházát is még 1678-ban. A város szórakoztatózenéje a 20. században követte az új trendet, és a mind nyilvánosabbá váló táncos rendezvényekhez kapcsolódóan sorra-rendre alakultak meg a jazzbandek. Máig sok száz banda működött, közöttük döntő mennyiségben olyanok, amelyek elsősorban önmaguk és barátaik szórakoztatására játszottak a klubokban, kocsmákban - és nyilvános házakban. A zenekarok rajongói gyűjtötték a hangfelvételeiket is, és így igen jelentős, hanghordozókon is megörökített tradicionális jazzkultúra alakult ki.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendelkezésünkre áll egy nem kevesebb mint 18 CD-t és egy több száz oldalas könyvet magába foglaló jazzantológia. A kötet mestermű a maga nemében, hajszálpontos adatokkal, ezres nagyságrendű, teljes egészében színes fotókkal, köztük az eredeti hanghordozók borítóinak teljes tárával. Ez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Könyvtárának tulajdonában álló összeállítás képezi az alapját ennek az előadásnak, amelyben szerzőként előfordul Mozart és Schubert, valamint Lennon-McCartney. A bemutatandó zenekarok közül Magyarországon is járt a Kurt Edelhagen big band. Néhány magyar közreműködővel is találkozunk, hiszen a 20. században jó néhány magyar írta be nevét a jazz aranykönyvébe.

December 16, 17:30 - Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Könyvtára
Hamburg, a jazzváros (1946 - 2002)

Jazzlemezek a könyvtárban - Simon Géza Gábor lemezekkel illusztrált előadása.

Az est előtt 17 órától: karácsonyi zenei ajándékötletek.