Dezső

Az utolsó funky távolodó

2011.05.14. 01:00

Programkereső

Marton László Távolodó mutatja be új könyvét a Nyitott Műhelyben Az utolsó funky címmel – természetesen élőzenével.
Tóth Evelin és a Távolodó
Tóth Evelin és a Távolodó

Marton László Távolodó nem csak a világzenének nevezett összetett jelenségkör avatott kritikusa, szakírója, aki a témában sokat publikált, korábban is adott már ki könyvet. Producerként is jelentősen hozzájárult a műfaj magyarországi történetéhez, akár a Sziget Világzenei Nagyszínpadára gondolunk, akár az ott éppen tavaly bemutatott emléklemezre, amely Cseh Tamás dalokat dolgoznak fel híres és népszerű előadók. Annak a lemeznek a címadó számát (Eszembe jutottál) Tóth Evelin énekli, Lantos Zoltán kíséretében, aki elektromos hegedűn játszik és egyéb elektronikát is kezel. Ők ketten is jelen lesznek, hogy koncerttel is emeljék az est fényét. Harmadikként csatlakozik hozzájuk Evelin gyakori partnere, Szalai Péter (tabla).

A költészet és a világzene felől egyaránt behatárolható eseményen Tóth Evelinék Marton új kötetének „funkys" darabjait is felidézik, de a Szefárd jazztől kezdve sokféle világzenei stílusra lehet számítani, ami Evelint oly felkavaróan különleges előadóvá teszi. Nem elhanyagolható eleme az estnek a magánmitológiai tombola sem, aztán jöhet a funky diszkó, nem beszélve az alkalomhoz méltó gasztronómiai ínyencségekről.


Az utolsó funky - könyvbemutató, koncert, tombola, diszkó
Május 19, 19:30 Nyitott Műhely