Gerzson

Harcsa Vera magyarul énekel

2011.05.19. 11:11

Programkereső

A Jazztavasz keretében mutatta be Harcsa Veronika új, Lámpafény című lemezét a Művészetek Palotájában. Irodalom és a jazz ritkán látott randevújának lehettünk szem- és fültanúi. KRITIKA
Harcsa Veronika Kvintett
Harcsa Veronika Kvintett

Az énekesnő pályáját nem kell különösebben részletezni a műfaj rajongóinak, hiszen az elmúlt években valóságos üstökösként robbant be a hazai jazz-köztudatba. Ami viszont újdonság, hogy frissen megjelent albumán először énekel magyarul. Ráadásul nem is akármilyen „szövegíró-gárdával" dolgozott; József Attila, Kosztolányi, Babits, hogy csak néhányat említsünk. Természetesen huszadik századi költők verseinek megzenésítéséről van szó - mégpedig a szó valódi értelmében, vagyis még véletlenül sem zenei aláfestésre történő bágyadt, színészlemezes szavalásról. A lemezbemutató koncert koncepciója hasonlóképp izgalmas volt: a dalokat prózai betétek tagolták, zömében a megénekelt szerzők rövid írásaiból - Lackfi János által remekül - szerkesztve. A felolvasós rész hangulatfelelőse Kulka János színművész volt, aki a tőle megszokott, élményszámba menő színvonalon teljesítette a feladatot.    

De nézzük a lényeget, a muzsikát! Valódi stíluskavalkádban lehetett részünk, hiszen a Harcsa Veronika Quartet a lehető legtágabban értelmezi a jazz műfaját. Olyannyira, hogy az sokszor már csak utalásszerűen, néhány jellegzetes harmóniafelrakásban jelenik meg, átadva a helyet a - jobb híján - alternatív zenének nevezhető hangzásvilágnak. A legkülönfélébb asszociációk merülhetnek fel e dalok hallatán. Nekem eszembe jutott Alanis Morissette visszafogottságában bájos alanyisága (például Weöres Sándor Kihajolni veszélyes című versének átdolgozása alatt), máskor pedig a korai Joni Mitchell már-már kényelmetlen személyessége. Az érem másik oldala, hogy sokszor bevillant Sade kissé erőltetett művészkedése, Diana Krall hatásos, de üres allűrjei, valamint Björk szintúgy vitathatatlan modorossága. Az izlandi alterdíva hatását éreztem egyébként a legerősebbnek Harcsa jelen projektumában, és persze a Moloko-ból megismert Róisín Murphyét, de utóbbi kevésbé lepett meg. József Attila Tiszta szívvel-jének (amúgy csodásan abszolvált) sorai közben pedig egy fado-énekesként reinkarnálódott Koncz Zsuzsát láttam lelki szemeim előtt - hogy tovább fokozzam a hallottak megragadhatatlanságát. Azt azonban magabiztosan kijelenthetjük, hogy a jazz nem dominált a produkcióban. Ezt nem hibapontként értem, hanem egyszerű tényközlésként.

Harcsa Veronika 2011
Harcsa Veronika 2011

A zenészek játéka (Gyémánt Bálint - gitár, Blahó Attila - zongora, Oláh Zoltán - bőgő, Majtényi Bálint - dob, valamint a csupán pár dal erejéig csatlakozó Subicz Gábor - trombita) a visszafogottabb pillanatoktól a rockos zúzásokig makulátlan volt, pedig ritka, hogy egy ennyire eklektikus programban mindenki megállja a helyét. (Nem tudtam egyébként nem észrevenni Blahó elemi vonzódását a sejtelmes fríg hangzatok iránt, ami erőteljes Binder Károly hatást mutatott.) A kompozíciók stiláris változatossága valóban imponáló volt, leszámítva egy-két unalomig ismert akkordmenet sablonosságát. Harcsa Veronikát ismerve korántsem meglepő, de ettől még tény; az ének szintúgy végig a helyén volt, örömtelien tiszta intonáció, illetve manapság szokatlanul erőteljesnek és kifejezőnek számító előadásmód jellemezte. A kidolgozott énekdallamokat azonban sokszor a harmóniákra egyszerűen ráfekvő, olykor meglehetősen erőltetettnek ható szólamok helyettesítették (lásd: Nemes Nagy Ágnes: A szomj; Kassák Lajos: Üzenj), ami még a vállalkozás természetét ismerve is olykor eléggé megúszósnak tűnt. E benyomást még az amúgy valóban pazar drámaiságú tálalás sem volt képes teljesen felülírni.   

Mindent egybevéve kétlelkű vagyok a hallottakkal kapcsolatban. A tudás és a szenvedély kipipálva, az összművészeti jelleg igazi élményt nyújtott (nem állom meg, hogy a kreatív tapsrendet meg ne említsem), mégis maradt bennem egyfajta zavarodottság és hiányérzet. Talán mert nehéz megmondani: kinek is szólhat vajon e muzsika? Jazznek túl sematikus, popnak túl elvont, alternatívnak túlságosan kimódolt. Ellentétes irányokba gravitál. Egyedül az nyugtat meg, hogy erre a kérdésre már nem nekem kell felelnem.