Gerzson

Ötödik roma összművészeti hét

2011.05.25. 15:33

Programkereső

Június elején rendezik az ötödik Athe Sam Fesztivált, amely a roma művészeti ágak közös, valószínűleg legnagyobb seregszemléje.

Athe sam, azaz itt vagyunk. Ez a két szó magába foglalja az egyhetes fesztivál lényegét: bemutatni az ezerarcú cigány kultúra megannyi művészeti ágban. A szervezők célja, hogy a művészet eszközeivel teremtsen kereteket az interkulturális párbeszédhez, hozzájáruljon a hétköznapi félreértések csökkentéséhez és az emberi méltóság tiszteletben tartásához, amelynek előfeltétele, hogy ismerjük a másikat. Az Athe Samon remélhetőleg találkozik roma és nem roma, oláh, beás és magyar cigány, ismeretségek, barátságok köttetnek, így hosszabb távon a roma társadalommal kapcsolatos előítéletek leküzdéséhez is hozzájárul. Az idei fesztivál minden eddiginél színesebb és színvonalasabb kínálattal várja majd a látogatókat, Macedóniából, Szerbiából és Bulgáriából is érkeznek fellépők.

A fesztivál Balogh Béla, aranysarkantyús cigánytáncos emlékének szentelt zenés-táncos műsorral nyílik. a színpadon több generáció is találkozik: régi kollegái (Vadrózsa), gyermekei és unokája, valamint fiatal profi táncosok (Honvéd Táncszínház, Budapest Táncegyüttes, Forgatós Kamara Táncegyüttes, Állami Népi Táncegyüttes).

Június 9-én a Dejan Jovanović Gipsy Band táncoltatja meg a közönséget. Dejan Jovanovic a szerbiai Obrenovacból származik, de már jó pár éve Berlinben él. Tangóharmonikájával egész Európát bejárta. Egy családi ünnepségen Dejanék egy görög dobossal, Dimitris Chrisitidisszel és helyi roma zenészekkel muzsikáltak több napon át, éjjel-nappal, itt bújt ki a közös a projekt csírája.

Esma Redzepova
Esma Redzepova

Június 10-én a Cigányzene Királynője címmel emlegetett Esma Redzepova és zenekara ad koncertet. Esma Redzepova Szkopjében nőtt fel. Előadói tehetsége a zene, a tánc és a színjátszás terén is nagyon korán megmutatkozott. Így figyelt rá fel Stevo Teodosievski, a híres zenész, zeneszerző, aki Belgrádba vitte - ezzel kezdődött Esma tündérmesébe illő élete. Stevo és Esma együttese csakhamar a Balkán egyik legnépszerűbb és legsikeresebb zenekara lett.

A hét egyik csúcspontja a hagyományos szombati Gálaműsor. A hazai roma zenei élet prominens képviselői és a magyar zenei élet elismert előadói külön erre az alkalomra összeállított műsorát láthatja a közönség. A fesztivál további zenei programjai is sokszínűek: autentikus oláh- és beáscigány folk zenekarok, jazz (Frankie Lato, Kathy Horváth Lajos) és megannyi más műfaj képviselteti magát.

A fesztivál idei tehetségkutató felhívására több mint 200 jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a tucatnyi fellépő csoportot-együttest, akik bemutatkozási lehetőséget kapnak a fesztivál egy hete alatt.

Két kiállítás is kapcsolódik az előadó-művészeti programokhoz: az ózdi Velence-telepen élő Farkas Tibor arra vállalkozott, hogy összegyűjti az 1940-es évektől napjainkig készült fotókat a környék cigányzenészeiről. Megjelennek a többek között a fesztiválon is fellépő Váradi Roma Café felmenői vagy akár a híres jazz zenész, Balázs Elemér édesapja.....és még sokan mások! A másik kiállítás címe az Athe Khere Sam! - vagyis itt otthon vagyunk - a cigány otthonok enteriőrjéről.

Pódiumesten hangoznak el cigány, magyar és spanyol nyelvű költők versei hangoznak el autentikus cigány dalokkal színesítve, a Cinka Panna Cigány Színház előadásában, és újra lesz Athe S(l)am poetry est. A Reneszánsz Roma Műhely előadásában a Gyűlölet nélkül című „komoly komédia az árulásról, egy hegedű kálváriájáról" és természetesen a szerelemről szól, Csemer Géza rendezésében. Családi program a fesztiválon a Betyár volt- e cigány Jóska? című bábelőadás, de a vállalkozó kedvűek és a társadalmilag érzékenyen gondolkodók a részvételi színházi kezdeményezésekbe is bekapcsolódhatnak.

A civil szféra tevékenységét tematizáló programok a cigányság helyzetének aktuális kérdéseivel foglalkoznak, mint például az oktatásügy, a népszámlálás, vagy a friss Európai Roma Stratégia.

Az V. Athe Sam! Fesztivál helyszíne a Gödör Klub az Erzsébet terén, minden program ingyenes.  

Június 6.

19:00: V. Athe Sam! Itt vagyunk! Roma Összművészeti Fesztivál ünnepélyes megnyitó, tehetségek felvonulása

20:00 Balogh Béla Emlékére

22:00 Athe Sam Zenekar

23:30 DJ Kokalo

Június 7.

12:00 OSI Roma Mentor Program bemutatása

18:00 táncház, tánctanítás a Tromf Együttessel, tánctanár: Balogh Zsolt

19:00 filmvetítés: Életvonat

19:00 Deszegregációs irányelvek az oktatáspolitikában - kerekasztal-beszélgetés

19:30 Vi Ame Athe Sam! - Mi is itt vagyunk! az Athe Sam Tehetségkutató nyerteseinek

bemutatkozása

20:30 Mohácsi Tambura Zenekar

22:00 Frankie Látó és Barátai

23:00 Etnorom

00.30: Dj Viki

Június 8.

18:00 táncház, tánctanítás a Tromf Együttessel, tánctanár: Farkas Zsolt

19:00 filmvetítés: Vengo

19:30 Vi Ame Athe Sam! - Mi is itt vagyunk! az Athe Sam Tehetségkutató nyertesinek

bemutatkozása

20:00 Cinka Panna Cigány Színház irodalmi est

20:30 Oláh Ernő és Zenekara

22:00 Amaro Suno

23:00 Váradi Roma Café

00.30: Vida Tóni-Tordas Rádió Party

Június 9.

18:00 táncház, tánctanítás a Tromf Együttessel, tánctanár: Balogh Katesz

18:00 (M)ennyien vagyunk? 2001: 190 046; 2011: ? - kerekasztal-beszélgetés, Uccu Alapítvány

19:00 filmvetítés: Életek éneke

19:30 Vi Ame Athe Sam - Mi is itt vagyunk! az Athe Sam Tehetségkutató nyerteseinek

bemutatkozása

20:00 Gyűlölet nélkül - komoly komédia

20:30 Kanizsa Csillagai

22:00 Vi Ame Athe Sam! - Mi is itt vagyunk! az Athe Sam Tehetségkutató nyerteseinek

bemutatkozása

23:00 Dejan Jovanoviæ Gipsy Band (Szerbia)

00:30:Dj Baxtalo

Június 10.

18:30 Jövőbelátók beszélgetnek a romák magyarországi helyzetéről az Európai Roma Stratégia tükrében - kerekasztal-beszélgetés.

19:00 filmvetítés: Cigányok ideje

19:00 Kathy Horváth Lajos és zenekara

20:30 Rományi Rota

22:00 Khamoro

23:00 Esma Redzepova & Ensemble (Macedónia)

00:30: Dj Kokalo

Június 11.

16:00 A hatalom kötelez - Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat

18:00 Tehetségkutató Gála

19:00 filmvetítés: A három nővér

20:00 filmvetítés: Malaccal teljes

22:00 V. Athe Sam Gála : Romano Drom és Fiesta, Szilvási Gipsy Folk Band és Beat Dis, Karaván Familia és Heaven Street Seven, Kalyi Jag és Vujicsics Együttes, Parno Graszt és colorStar

01.30: Dj Baxtalo

Június 12.

16:00 „Nem vagy egyedül!" - Athe S(l)am Poetry

17:00 Betyár volt-e cigány Jóska - bábszínház

18:00 Romano Glaszo

19:00 filmvetítés: Blöff

20:00 Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Együttes

22:00 bolgár sztárelőadó

23:00 Parno Graszt

01.00: Dj Dany-Anty-Pisty-Bency