Auguszta

Magyarországon turnézik a A Háromszék Erdélyi Állami Táncegyüttes

2011.09.06. 15:00

Programkereső

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Erdélyi Állami Néptáncegyüttes az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtésén és megőrzésén túl a felbecsülhetetlen művészeti értékeket igyekszik szerte a világon bemutatni a nagyközönségnek.

Az Erdélyország az én hazám c. táncszínházi előadás azonban nemcsak Erdély táncaival és zenéivel ismerteti meg a közönséget, hanem a produkció egy képzeltbeli hajóként utazza körbe Erdélyt, a tánc eszközeivel idézi fel a természeti, a történelmi és a kulturális kincseket. A Kárpátok vidéke, Csíkország, Felcsík, a gyimesi hegyek fenyvesei, a Hargita, Felső-Marosmente, Marossárpatak, a Kis- és Nagy-Küküllő, a Mezőség, Kalotaszeg, Cifravidék és Méra tájegységek mind-mind megjelennek a színpadon: zenében, táncban és népviseletben is.

A Háromszék Erdélyi Állami Táncegyüttes előadása jeles művészek közreműködésével jött létre: Horányi László rendezte, Ivácson László koreografálta, Novák Ferenc Tata kétszeres Kossuth-díjas művész segítségével. Az Erdélyország az én hazám táncelőadás hagyományfaggató időutazásként kutatja a távoli fényeket, hiszen a múlt a jelen iránytűje, a múlt ritmusainak segítségével tisztábban hallhatjuk a jövő dallamait.

"Előadásunk egyfajta szellemi, művészi időutazás, lélekvándorlás, szembeszegülés az elmúlás birodalmával. Vándorlásunkon segítségül hívjuk a zene, a tánc, a szó, a nevetés, a könny, a vetített kép erejét, hogy a nézőkkel együtt, közösen teremtsük meg azt a harmóniát, amely az emberiség megmaradásához szükséges." - fogalmazták meg a magyarországi turné célját a sepsiszentgyörgyi művészek.

Háromszék Erdélyi Állami Táncegyüttes
Háromszék Erdélyi Állami Táncegyüttes

A magyarországi turné állomásai:

2011.09.11. 19:00 Győr - Széchenyi tér - Nagyszínpad
2011.09.12. 19:00 Eger - Gárdonyi Géza színház
2011.09.13. 19:00 Szolnok - Aba Novák Kulturális Központ
2011.09.14. 19:00 Miskolc - Művészetek Háza
2011.09.15. 19:00 Dunaújváros - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
2011.09.16. 20:00 Budapest - MOM Művelődési Központ