Luca, Ottilia

Miles Davis dobosa a BJC-ben!

2012.04.10. 16:45

Programkereső

A hetvenes évektől a legnagyobbakkal játszó Al Foster és fiatalokból álló kvartettje április 27-én lesz a Budapest Jazz Club vendége.

Európai turnéja során szerencsére hozzánk is ellátogat a jazztörténet egyik legmozgalmasabb életpályájával büszkélkedő ütőse. A virginiai születésű, ám fiatal korát már New Yorkban töltő Al Foster hatvan évvel ezelőtt, 10 éves korában kapta meg első dobfelszerelését. Nagybőgős édesapja bátorítására hallás után játszotta a kor, elsősorban Max Roach felvételeit. Karrierjének legfontosabb lökését az 1972-ben kezdődő három éves periódus jelentette. Miles Davis - akkoriban már kifejezetten jazz-rockos hangzásvilágú - zenekarába kapott meghívást, ahol a "dobverő-stafétát" Jack DeJohnette-től vehette át. Néhány évvel később, kisebb megszakítás után újra csatlakozott a trombitás zseni formációjához, és egészen 1991-ig, Davis haláláig tagja és meghatározó egyénisége maradt zenekarának.

Al Foster
Al Foster

A hetvenedik életévében járó legendás jazz dobos pályája későbbi szakaszában olyan nevekkel játszott együtt, mint Sonny Rollins, Herbie Hancock, Dave Holland, Chick Corea, Bill Evans, Branford Marsalis, John Scofield, Sting, John McLaughlin, Michel Petrucciani, Michael Brecker, Kenny Garrett és sokan mások. Al Foster pályájáról sokat elárul, hogy hivatalos biográfiájában a fenti lista közel harminc névből áll mely végén - nem csak udvariasságból - a "csak néhányat említve" megjegyzés olvasható.

Érdekesség, hogy Al Foster - Joanne Brackeen és Cecil McBee mellett -  közreműködött 1995-ben Tony Lakatos Petőfi Csarnok-beli koncertjén, amely Live in Budapest címmel megjelent CD-n, és amelyet a televízió is rögzített:

Április 27-i koncertjén saját formációjával, három fiatal muzsikustársa "kíséretében" lép fel a BJC színpadán. Az Al Foster Quartettben Marcus Strickland szaxofonozik, Adam Birnbaum zongorázik és Doug Weiss bőgőzik. A megjelenés jazzrajongóknak kötelező!