Auguszta

Szőke Nikoletta lemezbemutató!

2012.04.17. 14:10

Programkereső

Április 20-án, pénteken a Budapest Jazz Club színpadán lesz először hallható élőben az énekesnő Inner Blaze című legújabb albuma.

A Belső láng című korong 12 dala között Barcza Horváth József- és Oláh Szabolcs-szerzemények mellett örökzöldek is szerepelnek. A lemez Szőke Nikoletta Japán portfóliójának legújabb darabja, az Atelier Sawano kiadásában megjelent album ezért itthon csak koncerteken, így például az április 20-án esedékes, a Budapest Jazz Clubban tartandó lemezbemutatón kapható.

Szőke Nikoletta: Inner Blaze
Szőke Nikoletta: Inner Blaze

"Produkciójának legnagyobb erénye a kidolgozottság - mondom ezt annak ellenére, hogy a jazz legnagyobb vonzereje, a virtus lényege a rögtönzés. Persze a kidolgozottsághoz még egy előfeltételt is teljesít Niki és zenekara az új lemezen: az énekes és az együttes tagjainak saját számaiból meg az általa igazán kedvelt, a tipikus jazzénekes repertoárban alig szereplő nótákból rakta össze az új lemezt is." - többek között ezekkel a szavakkal fejtette ki véleményét a lemezről állandó szerzőnk néhány hete. Kedvcsinálónak pedig az alábbi lejátszó segítségével a számokból rövid ízelítő is meghallgatható!