Árpád

A portugál lélek hangjai Pécsett

2012.04.29. 11:46

Programkereső

Az I. Zsolnay Fesztivál keretében április 29-én a Kodály Központban lép fel a Madredeus, a portugál zene egyik legfontosabb nemzetközi képviselője.

A Madredeus harmadik alkalommal koncertezik Magyarországon: a Szigeten 2003-ban, a Művészetek Palotájában pedig 2005-ben találkozhatott velük a közönség. Az együttes alapítói Pedro Ayres Magalhaes gitáros és a szintetizátoron játszó Rodrigo Leao, akik 1985-ben hozták létre duójukat, és váltottak popról folkzenére. Nevüket egy lisszaboni templomról (Madre de Deus) választották, próbahelyük ennek közelében volt. Kezdetben Portugáliában turnéztak, inspirációt a portugál táj, történelem, irodalom jelentett számukra, majd a nemzetközi színtérre való kilépés után más zenei hatások is felbukkantak repertorájukban. A szélesebb körben való ismertsége Wim Wenders 1994-es filmje, a Lisszaboni történet hozta meg nekik, amelynek kísérőzenéjét a Madredeus jegyezte.

Madredeus
Madredeus

Eddig kiadott 18 albumukon mintegy százhetven szerzemény található, zenéjükben a kortárs és a könnyűzene ötvöződik, hatott rájuk a tradicionális portugál népzene, a jazz, az andalúz flamenco, de a brazil dallamvilág is. Ebből a repertoárból jelenlegi koncertműsorukban közel harminc újrahangszerelt szerzemény szerepel, a válogatás alapját az adta, hogy az új tagok mit szerettek volna játszani. Pécsett - a lisszaboni premier előtt - az eredetileg háromórás műsor rövidített változatát hallhatja a közönség.

A hattagú felállásban a csapatban a két hegedű (Jorge Varrescoso, Antonio Figeiredo), cselló (Luis Clode), klasszikus gitár (Pedro Ayres Magalhaes), szintetizátor (Carlos Maria Trinidade) mellett Beatriz Nunez énekel, aki Teresa Salgueiro énekesnő távozását követően állt be a csapatba. A Madredeusnak ebben a formájában a pécsi a negyedik koncertje. Mint Beatriz Nunez elmondta, hónapokig próbáltak a lemezfelvételre és a koncertre is, és egyre inkább megtalálja a helyét a zenekarban. A fiatal énekesnő klasszikus és jazz-zenei képzettséggel, komoly kóruséneklési tapasztalattal rendelkezik. A Madredeus repertoárját a dalszerzők segítségével tanulta meg, nem az előző énekesnő mintáját akarta követni, hanem önálló interpretációban szeretné azokat előadni.

Arról hogyan választották ki Beatriz Nunezt, Pedro Ayres Magalhaes számolt be. Olyan énekesnőt kerestek, aki fiatal, hiszen mint fogalmazott, rendkívül naivak a dalok szövegei, olyan valakit, akinek nem popénekesi, hanem tiszta, a hegedűkhöz passzoló hangja van, és érti a zenét. A 2012-es Essencia lemez anyagát a lisszaboni opera kórusának segítségével alakították ki, de az albumra már Beatriz énekelte fel azokat, akit hét jelölt közül választottak ki. A Madredeus további tervei kapcsán Pedro Ayres Magalhaes jelezte, tervezik a szextet szeptetre való bővítését, egy hárfással egészül ki a mostani felállás.