Lázár, Olimpia

Újbuda Jazzfesztivál nyolcadszor

2012.09.07. 17:18

Programkereső

Szeptember 7-9 között a szabad zene és az improvizáció jegyében rendeznek öt koncertet az A38 Hajón és a MU Színházban.

A MU Színház, az A38 Hajó és Újbuda önkormányzatának együttműködéséből született fesztivál az évek során igazi nemzetközi rangú és színvonalú zenei eseménnyé nőtte ki magát, amelyen az európai és tengerentúli jazz legnagyobbjai éppúgy fellépnek, mint hazai tehetségek. Idén csupa triót lát vendégül a háromnapos programsorozat.

8. Újbuda Jazz Fesztivál
8. Újbuda Jazz Fesztivál

A fesztivál nyitókoncertjéről már írtunk részletesen. A Bin-Jip és az osztrák K3 után a Barabás Lőrinccel és Premecz Mátyással kiegészülő Tomor Barnabás Trió következik. Az együttes névadója a Bass Loco zenekar basszusgitárosa és frontembere. Improvizatív, ksérletező formációja 2010 tavaszán alakult. Az együttes a jazzt rockosan, a rockot jazzesen közelíti meg, bluesra és funkra hangolva. A trió koncertműsora néhány feldolgozástól eltekintve Tomor Barnabás és Rónai Zsolt szerzeményeiből áll. 2010 óta szinte az összes meghatározó budapesti klubban fellépett, de vidéken is egyre gyakrabban fordul meg. A zenekarvezető Tomor Barnabás több formációban fordult meg vendégként: fő zenekara, a Bass Loco mellett számos kiváló zenésszel játszott, többek közt Mohai Tamással, Weisz Gáborral, Mezőfi Istvánnal, Gozlan Fatimával, illetve nemrégiben Kardos Dániellel és Molnár Dániellel megalapította a Kardos-Tomor-Molnár Triót. Hosszú várakozás után a zenekar idén nyáron elkezdett dolgozni első lemezfelvételein, melyekből a tervek szerint ősszel már hallható lesz néhány felvétel. A trió ezúttal két vendégzenésszel, a trombitán játszó Barabás Lőrinccel, valamint a Hammond-virtuóz Premecz Mátyással kiegészülve értelmezi újra repertoárját. A áthangszerelt számokon kívül néhány teljesen új számot is hallhatunk az öttagúra bővült formációtól.

Tomor Barnabás Trió feat. Premecz Mátyás & Barabás Lőrinc
Tomor Barnabás Trió feat. Premecz Mátyás & Barabás Lőrinc

A nyitóest párhuzamosan zajlik a két helyszínen: a MU-ban a Kováts Gergő-Márkos Albert-Pozsár Máté hármas várja az érdeklődőket. Kováts Gergő szaxofonos 1986-ban született. 16 éves korában kezdett el a jazz iránt érdeklődni. A Zeneakadémia jazz tanszakán Borbély Mihály és Elek István tanítványa volt, 2011-ben szerzett jazz-szaxofontanári diplomát. Az évek alatt egyre inkább a műfaj szabadabb irányzatai felé fordult, a tanszakon töltött idő, és a hazai jazzélet hatására folytatódott ez a folyamat. Ma főleg experimentális zenével, szabad improvizációval foglalkozik, de az avantgárd jazz iránti szeretete sem lankad. Márkos Albert csellista, zeneszerző 1967-ben született Kolozsváron, klasszikus zenei tanulmányait itt kezdte és itt is fejezte be. A Kolozsvári Zeneakadémiát két év után otthagyta, 1988 és 1992 között a Marosvásárhelyi, a Kolozsvári Szimfonikus zenekarokban dolgozott, és a Concordia Kamarazenekar tagja volt. Klasszikus zenészi pályafutása 1992-ben véget ért. 1993 óta Magyarországon él. Improvizatív, kortárs, alkalmazott és kísérleti zenével foglalkozik. Pozsár Máté zongorista szintén 1986-ban született, 2012-ben szerzett mesterdiplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszékén, Binder Károly növendékeként. Állandó tagja a Grencsó Kollektiva, a Mezei Szilárd Septet, a Boglárka Bábiczki Quartet formációknak. Gondolkodásának középpontjában a jazz és a szabad, rögtönzött zene áll. Több zenekari kiadvány után, tavaly jelent meg első szólózongora lemeze. Jelenleg a Vienna Konservatorium Budapest tanárképző főiskola tanára, elméletet és zongorát oktat.

A három magyar fiatalember után a legendás Schlippenbach Trio lép fel a MU Színházban. Alex von Schlippenbach zongoraművész, zeneszerző 1938-ban született Berlinben. Improvizatív zenei körökben Európa egyik legelismertebb muzsikusának számít. Zenéje ötvözi a free jazz és a kortárs zene elemeit. 1966-ban létrehozta a The Globe Unity Orchestra-t., mely egészen a 80'-as évekig működött. Ezután több zenei formációt is életre hívott, többek között 1970-ben alakított triót Evan Parkerrel és Paul Lovenssel, 1976-ban duót Sven-Ake Johansson-nal. Szólókarrierje is jelentős. A 80-as évek végén megalakította a Berlin Contemporary Jazz Orchestra-t, amelyben az európai avantgarde jazz színtér olyan kiválóságai dolgoznak együtt, mint például Evan Parker, Paul Lovens, Kenny Wheeler, Misha Mengelberg és Aki Takase.  A 90-es években elsősorban duókban dolgozott, példáulTony Oxley-val, Sam Riverssel. 1999-ben Rudi Mahall és zenekara közreműködésével megkezdte Thelenius Monk teljes életművének feldolgozását. Monk Casino című lemeze 2005-ben elnyerte a Német Lemezkritikusok Díját. A legendás triót 1970-ben alapította Schlippenbach honfitársával Paul Lovens dobossal, és Evan Parker brit szaxofonossal.

Grencsó István
Grencsó István

Másnap, szeptember 8-án az A38 Hajón a Lewis Jordannal kiegészült Grencsó Kollektíva lép fel, akik után a Sabir Mateennel felálló olasz Psaico Bop, valamint a Skolin Trió mutatkozik be. Grencsó István szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert. 1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely azóta is első számú zenekara. Ezzel a folyton változó formációval tíz albumot jelentetett meg. Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott popot, rockot és etnót, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja volt a tavaly elhunyt Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát is alkalmazó Budbudasnak. A nemzetközi jazzélet számtalan hatalmas egyéniségével működött együtt, többek között a kortárs avantgárd egyik legnagyobb hatású szaxofonosával, Lewis Jordannel is, aki ezúttal az Újbuda Jazz Fesztivál vendége.

Az olaszországi jazz egyik legnevesebb, nemzetközileg is elismert formációja, a Psaico Bop Tiziano Zanotti szaxofonista és Alessio Alberghini nagybőgős találkozásából alakult. A hol kvartettként, hol trióként fellépő zenekar a dzsessz szabad improvizációs kísérleteit terjesztette ki, jócskán a hagyományos jazz keretein túlra. A Psaico Bop kifinomult, álomszerű, szinte ezoterikus zenéjét" a szakma és a közönség egyaránt nagy lelkesedéssel fogadta. Lüktető ritmusok, magas szintű technika, ösztönösség és inspiráció: ezekből az alapelemekből keveredik ki a Psaico Bop muzsikája. A trió ezúttal egyedülálló együttműködésben vesz részt: budapesti koncertjének vendége nem más, mint a Philadelphiában született szaxofonista, zeneszerző, karmester és költő, Sabir Mateen, a jazztörténelem egyik kiemelkedő, nem hétköznapi figurája. Mateen az észak-amerika dzsesszélet egyik integratív alakja, aki elsősorban a Sun Ra Orchestrából ismerhetünk, játszott már a korábban az A38 Hajón fellépett Matthew Shippel is.

A sKoLin TRio (Lindner Gyula - zongora, Kováts Zoltán Sándor - nagybőgő, Serei Dániel - dob) 2010-ben alakult az újpesti zeneiskola tanulóiból. Sztenderdek és saját szerzemények alkotják műsorát, és a tagok elkötelezetten keresik a különböző stílusok keveredésének határait. A  a trió 2012-es Talentométer tehetségkutató verseny jazz-elődöntőjének a nyertese.

Geröly Tamás
Geröly Tamás

A zárónapon, szeptember 9-én Geröly Tamás együttesei (ZZAJ.H, Trio Kontraszt) rázzák fel a MU közönségét. Geröly Tamás dobos, ütőhangszeres a Dresch Quartetben, továbbá Szabados György zenekarában tűnt fel a 80-as években, de olyan korai jazz formációk is a nevéhez fűződnek, mint a Grencsó Istvánnal életre keltett, kőszegi Masina. A 90-es évek végétől a Dél-alföldi Szaxofon együttes zenészeként játszott sokat, illetve a Tatros zenekarban moldvai-gyimesi népzenét. Közreműködései közül kiemelkedőek Gadó Gáborral készített lemezei. Az Erkel Ferenc Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy egyre többet szerepel fiatal, pályájukat most kezdő, tehetséges zenészekkel, melyek közül napjainkban legjobban kiemelkedik a ZZAJ. A zenekart a szabadzene iránti elkötelezettség hozta létre. Tudatában vannak kulturális örökségüknek; de el is tudnak távolodni tőle, hogy kilépjenek a jövőbe. Egy veterán és két tehetséges fiatal muzsikus, Szabados György szellemi örökségének követői.

Stevan Kovacs Tickmayer
Stevan Kovacs Tickmayer

A Trio Kontrasztban Grencsó István és Geröly Tamás zenésztársa Stevan Kovacs Tickmayer lesz. A zeneszerző, több hangszeren játszó zenész, improvizőr és esszéíró, 1963-ban született Újvidéken. 1991 óta Franciaországban él és dolgozik. Zenei tanulmányainak első éveiben zongorán és bőgőn tanult Újvidéken. Később zeneszerzésből vizsgázott a Zeneakadémián, a hágai Konzervatóriumot Luis Andriessen és Diderick Wagenaar tanítványaként végezte Hollandiában. A rotterdami Konzervatóriumban Witlod Lutoslawki tanította. 1997-től Kurtág Györggyel és Mártával tanult együtt, és Amszterdamban együtt zenéltek a Kurtág Six Pieces For Trombone & Piano világpremierjén. Zeneműveit előadták többek között Gidon Kremer, Martha Argerich, Kremerata Baltica, Keller Quartet, David Geringas, Roman Kofman, Yuri Bashmet (karmesterként), Tatiana Vassilieva, Khatia, Bunaitishvili, Alexei Ogrintchouk, The Moskow Solists, The Netherlands Wind Ensemble, De Volharding, Seattle Chamber Players, Magyar Szimfónikus Zenekar, Le Concert Impromptu és még sokan mások. Improvizőrként és nem-klasszikus zenészként is sok muzsikussal és zenekarral dolgozott együtt, például: Chris Cutler, Fred Frith, Robert Drake, Valentin Clastrier, Wu Fei, Peter Kowald, Szabados György, Paul Termos, Grencsó Istvan, Dresch Mihály; The Science Group és a Thinking Plague. Számos zeneművet írt Iva Bittova, a Kremerata Baltica és The Netherlands Wind Esemble számára is.

Újbudára fel!