György

Véget ért a Fölszállott a páva

2012.12.17. 13:20

Programkereső

Csizmadia Anna, Berecz István, a Parapács és a Jászság táncegyüttes nyert, a közönségdíj az Ördögborda zenekaré.

A december 15-én este zárult tehetségkutató műsor döntőjében szóló ének és hangszer kategóriában Csizmadia Anna, szóló tánc és páros tánc kategóriában Berecz István, zenekar kategóriában a Parapács együttes, a tánccsoport kategóriában pedig a Jászság táncegyüttes vihette haza a nyerteseknek járó 1-1 millió forintot. Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere is két díjjal érkezett: a legjobb magyarországi nemzetiségi együttes a Cace Rom lett, a legjobb határon túli produkciónak járó díjat pedig a Szellő táncegyüttes kapta. Közönségdíjas az Ördögborda zenekar lett.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója átadja a díjat az énekes és szólisták kategória első helyezettjének, Csizmadia Annának MTI Fotó: Zih Zsolt
Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója átadja a díjat az énekes és szólisták kategória első helyezettjének, Csizmadia Annának MTI Fotó: Zih Zsolt

A vetélkedőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió és a Hagyományok Háza hirdette meg, részben az idén 40 éves, és UNESCO világörökséggé választott táncházmozgalom jubileuma alkalmából. A tehetségkutató öttagú szakmai zsűrijének elnöke, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc volt. Kelemen László, a társrendező Hagyományok Háza főigazgatója a vetélkedő meghirdetésekor rámutatott: a média az utóbbi évtizedekben nem fordított kellő figyelmet a néphagyomány ápolására. Elismerte: minthogy a hagyományos népi kultúra egyre inkább háttérbe szorul, és az intézet felelőssége is e kincs megőrzése. "Különleges időszakban indult a Fölszállott a páva, mivel idén a népzenekutatás négy jelentős személyiségére is emlékezünk: Lajtha László, a neves zeneszerző és népzenekutató 120 éve született, nyolcvan éves lenne Martin György, a néptánckutatás úttörője, és tizenöt éve hunyt el Jagamas János, a kolozsvári népzenekutató. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg Kodály Zoltán születésének százharmincadik évfordulójáról sem."

A táncegyüttes kategória győztese, a Jászság Népi Együttes bökönyi táncokat ad elő MTI Fotó: Zih Zsolt
A táncegyüttes kategória győztese, a Jászság Népi Együttes bökönyi táncokat ad elő MTI Fotó: Zih Zsolt

Az ötmillió forint összdíjazású megmérettetésre 16 és 32 év közötti, magyarországi és külhoni jelentkezőket várták a teljes magyar nyelvterületről. Az eseménysorozaton népzenei szólisták, hangszeres népzenei együttesek, táncos szólisták, táncospárok és néptáncegyüttesek mérhették össze tudásukat. A Magyar Televízió már a hatvanas évektől fölkarolta a népzenei vetélkedőket: négyszer rendezte meg a Röpülj, páva!, kétszer a Nyílik a rózsa versenyt, s olyan jeles énekeseket indított útjára, mint Szvorák Katalin, Budai Ilona, vagy Balogh Márton. A Fölszállott a páva szervezői remélik, hogy a műsorfolyammal nem egyszeri versenysorozat indult útjára, hanem a nemes vetélkedés kiteljesedhet, és a hagyományőrzők révén az egész Kárpát-medencében folytatódhat.

A zenekarok kategória győztese, a Parapács Zenekar a Fölszállott a páva  tehetségkutató sorozatának döntőjén 2012. december 15-én MTI Fotó: Zih Zsolt
A zenekarok kategória győztese, a Parapács Zenekar a Fölszállott a páva tehetségkutató sorozatának döntőjén 2012. december 15-én MTI Fotó: Zih Zsolt