Csilla, Noémi

Japán-magyar jazzhatáron II.

2012.12.23. 14:42

Programkereső

Lesz még magyar-japán határ - legalábbis jazzben - írja ZIPERNOVSZKY KORNÉL. Most jelent ott meg Lakatos Róbert Robitology-ja, Karosi Julinak pedig rögtön két lemeze licenckiadásban. Szőke Nikoletta ötödik „japán" lemezét vette fel a héten egy pesti stúdióban. A cikk befejező részében a magyar jazzexport hátterének további részletei kerülnek szóba.

Klaus Weiss (1942-2008), német dobost és producert Szakcsi Lakatos Róbert akkor ismerte meg, amikor még Svájcban járt akadémiára. Weiss meghívta egy japán kiadóhoz, amelynek 2003 óta dolgozott. Miután Lakatos már több lemezt is kiadott az Atelier Sawanónál, egy japán turné során tudta meg, hogy az addig főleg európai instrumentális felvételeket kínáló label énekest keres. Azonnal telefonált Szőke Nikolettának, aki akkor már túl volt élete első saját lemezének felvételén, de annak megjelenésén még nem. Niki kérdésemre úgy emlékezett vissza 2008 szeptemberére, hogy akkor rögtön elküldte elektronikus formában azokat a (szigorúan csak) koncertfelvételeket, amiket kértek. Később kiderült, hogy közben alaposan megnézték a honlapját, meghallgatták amit küldött és nagyon hamar pozitív választ adtak, rögtön stúdió-időpontokat küldtek. A kész lemez már januárban az üzletekben volt. Sőt, szinte előrendelésben elfogyott majdnem az egész első nyomás, 3000 példányt két hét alatt elkapkodtak. Ekkora sikerre a kiadó sem számított. A megjelenés előtt nem sokkal következett be Weiss váratlan halála, ami miatt a japánok kényszerhelyzetbe kerültek, ugyanis az ő kezében volt az utángyártás joga, aminek az átvétele hosszabb időbe telt. Viszont a premier sikerére való tekintetettel Szőke első, itthoni lemezét is átvették, 1500 példány abból is egy-kettőre elkelt. 

Szőke Nikoletta, Barcza Horváth József
Szőke Nikoletta, Barcza Horváth József

Időközben a magyar énekesnő elég privilegizált helyzetet harcolt ki magának. Idén  december közepén felvett ötödik szólólemeze, sőt már a korábbiak is úgy készültek, hogy először elküldött egy költségvetést a teljes felvételi folyamatra, azt az Atelier Sawano jóváhagyta, elküldte a pénzt, majd Nikiék legyártották a mesterszalagot. Tehát a japánok lényegében szabad kezet adtak a magyaroknak. Weiss halála után ugyanis Niki nem fogadta el azokat a feltéleket, amelyeket a japánok ajánlottak. Továbbra is német zenészeket akartak, túl kevés próbát engedtek volna, szűken mérték a stúdióidőt, de a néhány hónapos lányát szoptató Nikoletta nem akart hosszan külföldre menni, és főleg ragaszkodott már bevált magyar zenészpartnereihez. Mint ismert, Szakcsi Robin kívül kulcsszereplő Barcza Horváth József. A kvartett bőgős tagja régóta készített hangszereléseket, viszont újabban már mint producer irányítja a felvételeket. A japánok végül elfogadták Niki elég kockázatosnak tűnő feltételeit, és a jelek szerint nem bánták meg döntésüket, különben Szőke nem adhatna ki négy év alatt öt szólólemezt. Ez különösen azért párját ritkító exkluzív szerződés, mert a Szőke-Barcza házaspár Magyarországot a pályakezdés óta szinte csak turnék alkalmából hagyta el, Budapesten élnek, dolgoznak és lépnek fel rendszeresen.

Ha van mégis fonák oldala ennek a termékeny japán kapcsolatnak Niki számára, akkor az éppen a magyarországi terjesztés. Pontosabban annak a szinte teljes hiánya: azt nem lehet terjesztésnek nevezni, hogy a szerzői és a hozzárendelt példányokból Nikiék koncertjein általában meg lehet venni a lemezt - tőlük. Pedig lett volna erre vállalkozó, az egyik, azóta a piacról elkullogott multinacionális lemezcég. Csak a francia gyártású, japán kiadású lemezek magas nagyker ára (6€/db) mindenkit elgondolkoztat: ez bizony többe kerül, mintha itthon egy jazzlemezt kompletten legyártatnának. Szőke Nikoletta úgy sejti, hogy kiadója attól tart, hogy közvetett módon visszakerülhet hozzájuk a termék a japán piacra, ezért maradnak kizárólag az e-bay-nél és a honlapjukról rendelésnél. Kicsit ugyan még tamáskodok Nikolettának, hogy ő azért jelentős rajongótábort tud itthon megmozgatni, akik nyílván költenének lemezre is, de csak azokat az érveket tudom én is megismételni, amit az énekesnő már maga is többször elmondott a japán partnerének. Még az európai országokban elérhető nagyobb volumen sem tudja őket aktívabb terjesztésre bírni - válaszol kétkedésemre. Persze ő nem teheti meg, hogy lemond erről: "Magyarországon vagyok a legaktívabb, nekem nagyon fontos a magyar közönség, valamilyen megoldást kell találniuk!"

Harcsa Veronika Kvintett
Harcsa Veronika Kvintett

Persze mielőtt túl mélyre ejtenénk a busa magyar fejünket kesergésünkben, elújságolom, hogy Harcsa Veronika magyar verseket megzenésítő lemeze, a Lámpafény is szinte megjelenése óta kapható Japánban, immár összes többi lemezével együtt, sőt az első hármat idén újra kiadták. A Modesty/Nature Bliss Inc. kiadó vezetője, Takahiko Kakiuchi úr, aki ugyanúgy nem volt rest kérdéseimre válaszolni, mint Takeuchi úr, azt is megírta, hogy amikor először meghallgatta Harcsa felvételeit, borzasztóan megtetszettek neki. Azt érezte, hogy Veronika kifejezésmódja és hangulatai megfelelnek a japán ízlésnek: különösen egyfajta pátosz, amire a japánok különösen ki vannak hegyezve, ez a 'wabi sabi', és hogy Harcsa gazdag érzelmkifejezésére hamar rá fognak hangolódni." A licenckiadás során újracsomagolta a Harcsa-lemezeket, és marketing promócióját célzottan az idősebb vokális jazz-rajongókra és a divat-orientált női lemezvásárlókra irányította.

A lemezszerződés kezdete ugyancsak prózai, vagy inkább virtuális, mindenesetre jellegzetesen XXI. századi: Kakiuchi úr szörfölgetett a neten jazzanyagokat keresve, és amikor rátalált Harcsa Veronikára, egyre többet hallgatva egyre biztosabb volt benne, hogy át akarja venni felvételeit a japán piacra. Később Harcsa és együttese japán turnéján is meghallgatta őket, és ugyan a zenekart nem találta "extravagánsnak", (bármit is akart ezzel a szóval kifejezni), technikai és szakmai tudásukról nagyon nagy véleménnyel volt.

Karosi Júlia
Karosi Júlia

Szavai erősen egybecsengenek a Karosi Júliát kiadó Whereabouts Records vezetőjének véleményével: "A magyar jazz kitűnő, aprólékosan kidolgozott, amiben, azt hiszem, hasonlít a japán jazzre. Szerintem az észak-európai jazz nyers és a szabadság atmoszféráját árasztja, viszont a magyar jazz-zenészek nagyon pontosan játszanak és ezzel a magas iskolázottság benyomását keltik."

További kérdezősködésemre Kakiuchi úr azt is hozzátette, hogy a japán jazzrajongó lemezvásárló általában is kedveli a zongorás triók és az énekesnők felvételeit. Ugyan többségükben ők is túlnyomórészt az idősebb generációhoz tartoznak, újabban a fiatalok is kezdenek rájönni a műfaj ízére. A cikkem első részében idézett statiszkákra pedig annyiban reflektált, hogy növekszik a számítógépes zeneletöltések aránya a mobiltelefonosokhoz képest, és hogy az i-tunes uralja ennek a piacnak a 90%-át. Bár nyitott a javaslatokra, Kakiuchi úr jelenleg nem tervezi újabb magyar produkciók licenckiadását, és a CD-piac zsugorodása ellenére bízik a jövőben. Azzal zárta sorait, hogy a végső cél úgyis az, hogy a zene értékesebbé és gazdagabbá tegye életünket.

Ami Lakatos Róbertet illeti, akinek Karosi Júlia mellett szintén még friss-ropogós a távol-keleti országban megjelentetett CD-je, ő John Pattitucci szavaira a legbüszkébb, amelyek a Robitology borítóján olvashatók. Méltatásában a világsztár nagybőgős-basszusgitáros emlékeztet rá, hogy a Szakcsi Generation Band lemezének (BMC CD126, 2006) felvétele alkalmából ismerkedett meg az akkor 28 éves Róberttel. Meglátása szerint, bár ő csak Robit jellemzi, azért szavaiban mind a roma, mind a magyar jazz sajátosságai visszaköszönnek: "Robi fantasztikus zongorista, ... aki gyönyörű zenét is szerez, bűbájos melódiákkal és közben rengeteg energiával. Hangzása és billentése a zongorán magasan fejlett és nagyon lírai. Stílusában a be bop és a poszt bop elemeit kombinálja azzal a fajta lírai megközelítéssel amiről Keith Jarrett vagy John Taylor jut az ember eszébe." Végül az új lemezt így értékeli: "Felemelő hallani, hogy milyen messzire jutott és tudni, hogy a jövőben még messzebbre jut el."