Alfréd

Hamar Dániel: "A Muzsikás szerelemből zenél"

Programkereső

Magyarország legjelentősebb népzenei együttese hagyományosan a Müpában zárta az évet. December 28-i estjük megidézi a karácsony meghittségét, énekes és táncos vendégeik segítségével pedig az év végi ünnepkör felszabadult hangulatát is. Széles látókörüket mutatja, hogy bő hónap múlva a Bartók-maratonon adnak Jandó Jenővel Bartók és a népzene címmel közös koncertet. Zenéről, műfajokról, közönségről beszélgettünk a zenekar alapító-bőgősével, Hamar Dániellel.

- A Muzsikásból többen is a klasszikus zene felől indultatok. Sipos Mihályról úgy tudni, máig a barokk zene nagy kedvelője; Te annak idején az István Zenekarban, a Szent István Király Szimfonikus Zenekar elődjében bőgőztél.

- Ó igen, Záborszky József tanár úr beszélt rá, hogy bőgőzzek. Előtte zongoráztam, a népzene pedig teljesen véletlenül jött az életembe. Klasszikus zenét játszottunk a zenekarban, a bulikon beatzenét hallgattunk, a magyar népzenével legföljebb az éttermekben, a cigányzenészek repertorján találkoztam. Pesti egyetemistaként elképzelésem sem volt arról, hogy létezik az autentikus magyar népzene, pedig akkorra már ötven éve folyamatosan gyűjtötték, de Kodály és Bartók gyűjteményei lényegében nem voltak hozzáférhetők.

Hamar Dániel a munkahelyén
Hamar Dániel a munkahelyén

- Hol és hogyan találkoztál akkor a magyar népzenével?

- Teljesen véletlenül. Egyetemista voltam, pénzt akartam keresni, és mivel a matek-korreptelást hamar meguntam, inkább elszegődtem egy néptánc együtteshez. Különböző szerzők népzenei átdolgozásait játszottuk, mindent persze kottából-karmesterrel a zenekari árokban, és fogalmunk sem volt, hogy a táncosok mit dobognak odafönt a színpadon. Aztán egy néptánctalálkozón megláttam, hogy a Bartók Táncegyüttesben kotta nélkül játszanak a zenészek a színpadon, egymásra figyelve a táncosokkal. Robbanásszerű volt a rácsodálkozás! Azonnal jelentkeztem is a Bartókba, és itt ismerkedtem meg Éri Péterrel, Sipos Mihállyal, ifj. Csoóri Sanyival. Néhány hónapra rá meg is alakítottuk a Muzsikást. Kinevettem volna, ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy egyszer a Carnegie Hallban fogunk muzsikálni!

- Játszottál azóta klasszikus zenét?

- Amióta otthagytam az István Zenekart, nem, bár időnként hiányzik. Amikor elkapott a népzene, nem engedett többé el. Olyan volt, mint egy felfedezőút, ahonnan nem lehet visszafordulni.

- Az egyetem után a Muzsiká(lá)s mellé mégis civil foglalkozást választottatok - már amennyire civil a geofizika, vagy az alkalmazott matematika, amivel Sipos Mihály foglalkozik. Miért?

- Nem akartuk mi ezt a zenét megélhetési szinten űzni, és nem vonzott, hogy kiszolgáltatottak legyünk a népzene-divat hullámhegyeinek és -völgyeinek. Másrészt nagyon szeretjük a szakmánkat. Mivel megvolt a stabil hátterünk, megengedhettük magunknak, hogy ne vállaljunk el olyan felkéréseket, amikre csak anyagi okokból kellett volna igent mondani. Mi szerelemből zenélünk, nem pénzért.

Muzsikás Együttes
Muzsikás Együttes

- Sipos Mihály már szakdolgozatát is a népdalok számítógépes elemzésének lehetőségeiről írta. Ti lennétek az élő példa rá, hogy igaz a közhely, mely szerint a matematikai és zenei tehetség párban jár?

- Az biztos, hogy a zene és a matematika az agy ugyanazon területéhez köthető, és az is bizonyított, hogy a matematika-tanítás - de minden más tárgy oktatása is! - könnyebb rendszeres zenei nevelés mellett. Kodály országában élünk, mégis a mai világ mintha nem lenne tisztában a zenei általános iskolák eredményeivel. Immár hetedik éve járjuk az ország tanintézményeit, és az a tapasztalatunk, hogy valójában még a szülők sem akarják, hogy több énekóra legyen, mert úgymond elviszi a gyerekek értékes idejét a „sokkal fontosabb" számítástechnika, és az idegen nyelvek elől.

- Mit játszotok ezeken a rendhagyó énekórákon a gyerekeknek? Ugyanazt, mint a nagy hangversenytermekben tartott koncertjeiteken?

- Igen, akár egy halottkísérőt, délelőtt 11 órakor, egy általános iskolai tornateremben. Százból 99 esetben nem tudják, hogy kik vagyunk, és mit játszunk, de már megtanultuk, hogy lehet feltörni az ellenállásukat, és van hozzá eszköz a kezünkben: a zene lelkeket tud nyitni. A gimnazistáknak azt is elmondjuk, hogy mi mindenre jó a zene. Mert nem csak arról szól a zene, hogy szórakozni való kedvem van, vagy hogy táncolni akarok. A zene olyan, mint az imádság, vagy a meditáció - a lelket tartja karban. Nem az a zene, hogy az utcán a fülbe dugott eszközzel zsibbasztom az agyam, hogy ne kelljen a külvilágról tudomást venni.

Rendhagyó énekóra a Muzsikással
Rendhagyó énekóra a Muzsikással

- Nem furcsa a hagyományos táncházas környezetből kiszakadva játszani, a Müpa, vagy a Carnegie Hall - ahol 2012 februárjában jártatok - színpadán, rivaldafényben, távol a közönségtől?

- Dehogynem. Az a zene, amit mi játszunk, eredendően nem színpadi, hanem közösségi zene. A népzenész nem sztár volt, hanem azt húzta, amit kértek tőle. Nem csak az volt a fontos, hogy kicsoda, hanem az is, hogy kinek zenél. Abban a pillanatban, hogy fölmegyünk a színpadra, már más műfajról van szó. A koncertnek megvannak a maga törvényszerűségei, van egy íve: a közönség eleinte passzív befogadó, de van egy pont, amikor ráhangolódik a zenére, és elkezd visszafelé sugározni. Ez az előadónak is hatalmas élmény, erőt ad, az egekbe repít. Minden zenész ezt az érzést keresi, de még a legnagyobb zenészeknek is csak ritkán adatik meg, mert gyakran már rutinszerűen játszanak. Mi ezt nagyon sokszor átéltük, pedig amatőrök maradtunk.

- Ti hogy tudtátok a rutinba csontosodást elkerülni?

- Soha nem volt olyan időszak, hogy túljátszottuk volna magunkat. Tudatosan mindig szabadságokat veszünk ki, még akkoriban is, amikor olyan meghívás-áradatot kaptunk, hogy nem tudtunk vele mit kezdeni, akkor is azt mondtuk, hogy a minden nyáron beiktatott egy hónapos teljes szabadságot - amikor nem is találkozunk, csak a családjainkkal vagyunk és töltekezünk - nem háborítjuk. Ezt a Kalákáéktól tanultuk. Nem szabad kiégni. A Carnegie Hall-beli egyébként az idén a legfontosabb koncertünk volt. Bartók és a népzene kapcsolata volt középpontban, Schiff András közreműködésével, hasonlóan, mint amikor a Takács vonósnégyessel zenélünk közösen.

- Ezek a világhírű zenészek ennyire nyitottak volna a népzene felé?

Abszolút. Nagyon pozitívan állnak hozzá, és az első pillanattól fogva világos számukra, hogy miről szól az egész koncert, mi az üzenete. A magyar nyelv nagyon nehéz mások számára, de a magyar zenén keresztül megismerhetik a gondolkodásunkat.

- A Muzsikás életében mikor kezdődött a más műfajok felé nyitás?

- Az egyik legelső és legérdekesebb felkérés Costa Gavras filmrendezőtől érkezett. Húsz percet zenélünk a Music Box című filmben, melynek zenéjét Philippe Sarde szerezte. A szimfonikus zenekar hangzásába beépítette az én széki bőgőzésemet, vagy Sebestyén Márta énekét. Akkoriban egyébként Magyarországon - Kodály hazájában! - olyannyira nem volt ismert, pláne elismert a népzene, hogy amikor a film Berlinben megkapta az Ezüst Medve díjat, a Film, Színház, Muzsika kritikusa csak annyit írt róla, hogy "szép-szép, de túl sok benne a cigányzene". Ez az elzárkózó tudatlanság sajnos azóta is érzékelhető. Nagyon sokan félnek a nemzettudat erősödésétől, már-már világnézeti kérdést csinálva belőle, és nem veszik észre, hogy erős nemzeti érdekek működnek még az Európai Unióban is, és a sikeres országok egészséges nemzettudattal rendelkeznek.

- A Muzsikás számára pont az erős nemzeti kötődés jelent belépőt a világ zenei (világzenei) színpadára. Nem paradoxon ez?

- A nemzettudat mögé mindig oda kell érteni az együttérzés, az áldozatvállalás, az összefogás gondolatát. Másrészt a magyar néphagyománynak, népzenének véleményem szerint éppúgy nincs politikai vonzata, mint mondjuk a tokaji bornak, vagy a halászlének - érték, világnézeti hovatartozástól függetlenül. A követendő példa Bartók - neki nagyon egészséges nemzettudata volt.

- Kodálynak is?

- Neki is. Pont náluk lehet megfigyelni, hogy mennyire nyitottak a más népek kultúrája iránt. És ne feledjük azt sem, hogy magyar táncházakban játszottak elsőként itthon román népzenét.

Muzsikás
Muzsikás

- Amikor Bartókék felfedezték és elkezdték gyűjteni a népdalokat, szerették volna megmutatni a városi közönségnek. Írtak hozzá Debussy-harmóniákat a zongorakíséretbe, és operistákkal elénekeltették, vagy átírták hangszerekre. Ez is népzene?

- Bartókéknak nem volt más lehetőségük, hogy megismertessék a nagyközönséggel, de ezek egyértelműen klasszikus zeneművek. A klasszikus zene alapvető követelménye, hogy kottából előadható. Ugyanakkor az emberek túlnyomó része pusztán a kottát nézve képtelen zenei élményig eljutni - ugyanők tökéletesen átélik a leírtakat, ha elővesznek egy könyvet. Hiába remélte Kodály, hogy 2000-re mindenki tud majd kottát olvasni, a klasszikus koncertek túlnyomó többsége olyan, mint egy felolvasóest. Elmegy az ember, és nagyszerű előadóktól meghallgatja, amit nem képes elolvasni. És amit Bartók leírt, azt Japánban ugyanúgy elő lehet adni, és meg lehet érteni, mint Budapesten.

- És ma, amikor Sebestyén Mártával, vagy a Muzsikás Együttessel autentikus formájában is meg lehet hallgatni a népzenét - van még keresnivalójuk a Bartók-feldolgozásoknak a koncerteken?

- Természetesen. Nem a népzenével kell összehasonlítani őket, hanem mondjuk egy Schubert-dallal. Ezek a klasszikus zene jelentős alkotásai.

- Van egyébként aközött autentikusság szempontjából különbség, amikor profi énekesnő működik közre a koncertjeiteken, és amikor ti énekeltek muzsikálás közben?

- Nincs. A különbség mindössze annyi, a női hang más, mint egy férfié. Sebestyén Mártával elég hamar kapcsolatba kerültünk, neki nagyon szép a hangja és hát ő sokkal jobban énekel, mint mi. Talán el is kényelmesedtünk ebben. De azért mi is elkezdünk éneket gyakorolni a próbákon, és az utóbbi években a koncertjeinken is rendszeresen énekelünk.. A legutóbbi karácsonyi lemezünkön egy szászcsávási református dícséretet négy szólamban énekeltünk el. Egész vállalható lett.

- Azt is vállalhatónak tartod, hogy annak idején kelta vagy zsidó zene és a jazz területeibe is bele-belekóstoltatok,  közreműködtetek Szörényi Levente és Bródy János lemezein, a Sziget Fesztiválon pedig néhány éve a Wovenhand nevű amerikai alternativ-rock együttessel álltatok össze?

- Amikor mi elkezdünk zenélni, nem létezett az a szó, hogy világzene, ma pedig már az autentikus népzene is world music-nak számít. A mai nemzetközi meghatározás szerint minden zene világzene, ami valamilyen módon kötődik a népzenéhez. Én személyesen nagy alkotói szabadságot adok a zenészeknek. Ha van mondanivalód, és azért keversz műfajokat, mint például Dresch Mihály, akkor az hiteles. De ha csak a divat, a pénz miatt csinál valaki silány "világzenét", az hiteltelen.

- És amikor a Csík Zenekar Quimby-számot játszik Kiss Tibivel a Sziget nagyszínpadán?

- Kívánunk nekik további sok sikert, és gratulálunk, mert ezen a módon el tudják juttatni a magyar népzenét olyan közönséghez, akikhez mi nem férünk hozzá.De mi nem ezt az utat választottuk.

- De miért? Az autentikus népzenébe bármilyen dallam beépülhetett. Miért ne válhatna egy sláger azzá?

- Mi is hallottunk twistet csárdásként muzsikálni Erdélyben, Széken. De már nem volt egykönnyen felismerhető, kezdett hasonulni a többi széki dallamhoz. Kicsit olyan ez, mint a dunakavics. Ha beledobsz egy sörösüveget a Dunába, előbb-utóbb az is kaviccsá válik - lehet, hogy kell hozzá száz vagy kétszáz év. A népzene is mindent képes befogadni, de idő, és legfőképpen autentikus közeg kell hozzá. Ez utóbbi rég nincs meg a nagyvárosokban, és a faluban - már ahol még egy évtizede megvolt - eltűnőben van.