Eleonóra

Bágyi Balázs a Magyar Jazz Szövetség új elnöke

2013.02.11. 16:55

Programkereső

A tagság döntött a szövetség 2013-as díjairól is: Regős István két posztumusz elismerése mellett Turi Gábor szakírót tüntették ki.

Az 1990-ben alakult, a jazz műfajával egyetlen, országos hatókörű szervezetként foglalkozó Magyar Jazz Szövetség 2013. februá 9-én tartotta évi rendes közgyűlését a Budapest Jazz Clubban. Az alkalom tisztújító közgyűlés is volt egyben, melynek keretében a tagság titkos szavazással, a következő összetételű, az alapszabály értelmében 9 tagú elnökséget választotta meg a következő két évre: Bágyi Balázs, Bordás József, Csepregi Gyula, Gayer Ferenc, Halper László, Kiss Zoltán, Kollmann Gábor, Márkus Tibor, Zsoldos Béla.

Bágyi Balázs
Bágyi Balázs

Az új vezetőség egyhangú igen szavazattal Bágyi Balázst választotta elnöknek, aki szövetség eddigi történetének legfiatalabb vezetőjeként tölti be a posztot. A két alelnök - szintén egybehangzó igen szavazatokkal -a korábbi évekhez hasonlóan Csepregi Gyula és Zsoldos Béla lettek. A szövetség mindenkori tiszteletbeli elnöke az alapító, Gonda János. Az egyesület eddigi történetében leghosszabb ideig az elnöki pozíciót betöltő, nyolc év után leköszönt Márkus Tibor áldozatos munkájáért köszönetét fejezte ki a Magyar Jazz Szövetség. A korábbi vezetőség tagjai közül Bori Viktor, Deseő Csaba, Schneider Péter nem vállalták tovább a feladatot, Deseő Csabát azonban örökös tiszteletbeli elnökségi tagnak választották meg. Az elfogadás alatt álló új alapszabály tervezettel és a Civil Törvénnyel összhangban a tagság 3 tagú felügyelő bizottságot is választott, melyet Kósa Gyula, Schneider Péter és Szigeti Péter alkot.

Regős István
Regős István

A Magyar Jazz Szövetség tagsága szintén titkos szavazás keretében választotta meg az idei év díjazottjait. A hagyományosan jazz muzsikusoknak adományozható Szabó Gábor-életműdíjat posztumusz Regős István, a tavaly márciusban elhunyt zongorista, szaxofonos, zeneszerző, zenepedagógus kapta. A zenekritikusi, szervezői, újságírói tevékenységért vagy a jazz - zenével kapcsolatos irodalmi vagy más művészeti ágban alkotó személynek kijáró Pernye András-életműdíjat Turi Gábor kapta. Berki Tamás tavalyi javaslatára a szövetség új díjat is alapított, melyet az idén adtak át először. A zenepedagógiai, tanári tevékenység elismeréseként járó Gonda János-díjban szintén Regős István részesült. A díjakat a szervezet által rendezett Magyar Jazz Ünnepe keretében, március 22-én pénteken 19 órakor adják át a Budapest Jazz Clubban.