Pandora, Gabriella

Szirtes Edina Mókus: "Az anyanyelvem a komolyzene"

2013.06.22. 07:06

Programkereső

A hegedűművészként és zeneszerzőként is ismert énekesnővel az akusztikus hangszer nem ideális környezetben való megszólaltatásáról, zenei példaképekről és kedvenc lemezekről, valamint emékezetes fellépésekről is beszélgetett Párniczky András. INTERJÚ

- Egy olyan hegedűs esetében, aki gyakran szerepel hangosan megszólaló felállásokban (például dobosok mellett), alapvető kérdés, hogy miként oldja meg hangszerének az akusztikai problémáit. Vesz-e erősítőt, elkezdi-e az elektromos hangját fejleszteni, vagy hangszerén akusztikusan gyakorol és a hangerő kérdését teljes egészében a technikusokra bízza.

- Szecsődi Ferenc tanítványaként végeztem mint klasszikus hegedűs. Kiegyenlített, telített, egyenletes hangképzést tanultam, számomra a hegedű hangja az olyan, amit Itzhak Perlman szólaltat meg. Hogy térhetnék el ettől? Ezzel együtt igen korán elkezdtem improvizálni, legelőször Juronics Tamás felkérésére, a Csodálatos mandarin előtt. Írtam is számokat, de mégis az anyanyelvem a komolyzene. Az összes többi dolgot ehhez tanultam hozzá: természetes például, hogy ha egy bolgár vagy más népzenét gyakorlok, akkor a vonót is próbálom másképp tartani, mint ahogy megszoktam.

Szirtes Edina Mókus
Szirtes Edina Mókus

- Hogy tudod akkor megoldani egy akusztikus hangszer számára nem túl ideális környezetben ennek a hangnak a megszólaltatását?

- Ez mindennapi küzdelem. Van egy nagyon jó mikrofonom, ami direkt hegedűre és ilyen helyzetekre lett kifejlesztve. Sokat segít, de azért nem tökéletes. Amikor a vonósnégyesemmel játszom, akkor tudom igazán azt a fajta hangképzést használni, amit gyerekkorom óta fejlesztek. A koncertfelvételeket visszahallgatva sokszor rájövök, hogy úgy játszottam, mint egy őrült, hiszen ilyenkor teljesen másképp hallom magamat, mint akusztikusan. A fülmonitor bizonyos szempontból megoldás, annak segítségével legalább én jól hallom a játékomat, de ez még mindig nem oldotta meg a többi zenész számára a problémát. A megoldás az szokott lenni, hogy lehetőség szerint a dobot elszigeteljük egy plexi fallal.

- De így állandóan ki vagy szolgáltatva a technikusoknak.  

- Ez teljesen így van! Vettem egy öthúros elektromos hegedűt direkt ilyen célra Frankie Látótól, de még nem tudom hol is lehetne igazán használni. Pont néhány hete játszottam Kézdy Lucával, aki szintén hegedűs és kifejezetten járatos a hegedű erősítésében. Én is használok loopert, azaz ismétlő effektet és van egy pedálom, ami harmonizerként is funkcionál, de én ezeket inkább az akusztikus hang kiegészítéseként használom, nem önálló elektromos hangként. Luca hozzám képest futurisztikus hangzásokat szólaltat meg időnként, ahogy Lantos Zoltán is, aki a példaképem. Az ideális az lenne, ha az ő világukat tudnám ötvözni az általam etalonnak tartott hangszerhanggal, akár élőben is.

- Amennyiben lehetőség nyílna rá, hogy találkozz egy zenésszel akár kortársaid közül, akár a múltból, ki lenne az?

- Bartók Béla és a még élők közül Arvo Pärt. Látni Bartókot, beülni egy órájára, vagy hallani őt játszani csodálatos lenne, ahogy egy Bartók-darab megtanulása is az. Az ő muzsikája egyszerre szabadítja fel a gondolataimat, nyújt megoldást a problémáimra, mutatja az elviselhetetlen mélységet és a legszentebb igazságot. Arvo Pärt megosztja zenei világával az embereket, de annak - én is ezek közé tartozom - aki szereti, az érzelmeken túli érzések kifejezését jelenti. Megmutatja az elviselhetetlen fájdalmat, de úgy, hogy közben megóv minket hallgatókat és felemel.

- Felsorolnál olyan lemezeket, amik a legnagyobb hatással voltak rád?

- Megpróbálom időrendi sorrendben: Michael Jackson Off the Wall, Pangea Live at Music Academy, Bobby McFerin Bang! Zoom, Bobby McFerin Beyon Words, ekkor olyan tizenhét éves lehettem, és ezzel egy időben a Bartók Concerto. Zbigniew Preisner - Requiem for my Friend, őt onnan lehet ismerni, hogy Kieslowski lengyel filmrendezővel dolgozott együtt, ezt a művet az ő halálakor komponálta. Ezt követte Arvo Pärt Tabula Rasa című lemeze. Majd Lantos Zoltán több albuma, sőt vele volt szerencsém együtt is játszani. Rajta keresztül szerettem meg az indiai zenét, és kezdett el érdekelni az a fajta díszítés, amit Indiában használnak, akár a hangszereken, akár az énekben.

- Amikor énekelsz, tudatosan használod a hangod?

- Sosem akartam énekes lenni, már gyerekkoromban is inkább zeneszerző szerettem volna lenni. Még csak nem is hegedűs. Eleinte semmi tudatosság nem volt benne, egyszerűen csak rengeteg zenét hallgattam és énekeltem a felvételekkel. Sokszor van, hogy hallok valamit belül, amit megpróbálok megszólaltatni. A díszítések megszállottja vagyok. A bolgár, a cigány, az afro-amerikai, az arab hangképzés az, amit igazán szeretnék megtanulni. A hangszín is a díszítésektől változik.

- Ezekből a népzenei hangképzésekből te megpróbálod az esszenciát kivenni, amikből benned majd összeáll valamilyen új hangzás, vagy kizárólag autentikusan használod fel őket?

-Nem tudom igazán letenni egyik mellett sem a voksot egyelőre. Annyiféle zenei környezetben dolgoztam, hogy néha már magam sem tudtam, mi vagyok igazából. Ezért kellett elkészítenem, egyedül feljátszanom a Tao-t, hogy halljam a saját hangomat. Van, amikor tudatosan keverek zenei stílusokat, de azért jó lenne, ha szükség esetén el is tudnám különíteni ezeket.

Szirtes Edina Mókus
Szirtes Edina Mókus

- Fel tudnád idézni a legjobb és a legrosszabb színpadi élményedet?

- A legrosszabb az, ha indokolatlanul vagyunk ügyetlenek. Fehérváron játszottunk mintegy főpróbaként egy nagy Müpa-beli koncertünk előtt. Nagyon nehéz volt az anyag, és szinte mindent elrontottunk, amit lehetett. Ezt be is vallottam a közönségnek, kár lett volna tagadni. Borzasztó volt. A legjobb pedig az, amikor az embert váratlan szeretettel, nyitottsággal hallgatják. Egy ilyen alkalom volt például még régen, tanuló éveim alatt, amikor Kapolcson léptünk fel. Olyan nagy sikerrel fogadtak minket, hogy mindannyian sírtunk a meghatottságtól.

- Végezetül áruld el mi volt életed első saját hangszere, és mivel bővítetted legutoljára a hangszereid sorát.

- Az első egy furulya volt az óvodában és egy nyolcados méretű hegedű: ezeket egyszerre kaptam. Legutóbb pedig, körülbelül egy fél éve egy gadulkát vettem Szőke Szabolcs segítségével. Mivel a Szabi megszólaltatta, ezért tudom, hogy szól, de sajnos nekem azóta sem sikerült mást, mint nyekergést kihoznom belőle. Sokféle hangszerem van, de ez az első, amit ennyire nehéz bejátszanom.