Valér

Népzene klasszikus tréninggel

2013.09.06. 07:06

Programkereső

Hangszerelem rovatunkban Szabó Attila kerül bemutatásra, az a sokszínű gitáros-hegedűs, aki egyaránt jártas az angolszász könnyűzenében és a táncházak világába.

- A Csík zenekar és ezzel te magad is, mai magyar rock és underground számok feldolgozásával váltatok a népzenét kedvelő közönségen kívül, széles körben is ismertté. Ennek a katalizátora a zenekaron belül te voltál, hiszen gitárosként te kerültél ezekkel a fajta zenékkel leginkább kapcsolatba.

 - Visszatekintve nagyon egyszerűnek tűnik mindez. A nyolcvanas évek elején, tizenhárom éves koromban, mint sok kortársam, én is az Európa Kiadót, az URH-t és persze a Beatlest hallgattam. A könnyű műfaj és egyáltalán a zene iránti rajongásomat leginkább ez utóbbi határozta meg azokkal a lemezekkel, amiket 1962 és a feloszlásuk közötti időszakban adtak ki. Egészen elképesztően komplett zenei életmű ez. Zenével ennél korábban is kapcsolatba kerültem a zeneiskolai tanulmányaim során, amit hatévesen kezdtem el. Mivel volt zenei előképzettségem, gitározást már autodidaktaként műveltem.

- Nem okozott nehézséget, hogy a hegedű pont fordított hangolású, mint a gitár?

 - Nem. Eleve úgy álltam hozzá, hogy az egy új hangszer, sokkal nehezebb volt később népzenét játszani klasszikus tréninggel a hátam mögött. Gitáron abból próbáltam magam fejleszteni, amiket a tévében láttam vagy a rádióban hallottam, de még a gimnázium alatt sem voltam tisztában vele, hogy mit is akarok majd kezdeni magammal. Volt egy kiváló ének-zene-történelem szakos tanárom, Újváry Géza, aki példakép volt a számomra és a hatására én is tanítani szerettem volna, ezért megkezdtem az ehhez szükséges tanulmányokat Egerben. Addig az autentikus magyar népzenéről még csak nem is hallottam, a változást az hozta az életembe, amikor főiskolásként először voltam táncházban. Számomra klasszikus zenei háttérrel nem csak az, amit, de ahogy a népzenészek játszottak is nagyon meglepő volt. Annyira el voltam képedve, hogy megkérdeztem tőlük mi hangzott el, sosem fogom elfelejteni, egy magyarpalatkai szökős volt. Később aztán együtt muzsikáltam velük, kértem tőlük kottákat de hamar kiderült, hogy hallásból tanulják a népdalokat, nem írott anyagból, amihez kaptam is felvételeket.

Szabó Attila
Szabó Attila

- Nem volt zavaró, hogy a brácsa kíséretet sokszor nagyon nehéz kihallani?

 - Attól függ, milyen a felvétel. A Fonó Utolsó Óra gyűjtésénél ideutaztatták a zenészeket, így nagyon jó minőségben tudták rögzíteni a zenei anyagot. Annak idején az ötvenes, hatvanas évekből származó gyűjtések persze rossz minőségűek voltak, recsegtek, kattogtak, de egy idő után hozzá szokott az ember és nem volt zavaró. A gitározás ebben az időszakban háttérbe szorult, volt néhány év, hogy hangszerem sem volt. A főiskola után Füzesabonyban kezdetem el tanítani és Egerben éltem. Beszálltam a Gajdos zenekarba és sokat muzsikáltam népzenét. Abban a zenekarban anno mindenki gitárosként indult a pályán, így adódott, hogy készítsünk feldolgozásokat. Ez már nem autentikus, de még népzene volt. 1995-ben kerültem be a Csík Zenekarba, mert az akkori második prímás, Mészáros Tibi átment a Kolomposba. 2002-ben döntöttem úgy, hogy már csak velük játszok, amit akkor - lévén ők kecskemétiek - autó és jogosítvány nélkül nem volt egyszerű megoldani.

- A te életedben a rockzene szeretetének és a népzene fontosságának a kettőssége hogy alakult ki? Mi ihlette, hogy ezt a kettőt aztán megpróbáld egy nevezőre hozni?

 - Még amikor Füzesabonyban tanítottam, sokat gondolkodtam azon, hogy miért csak néhány diákot érintenek meg azok a népzenei felvételek, amiket mutattam nekik. Miért nem tetszik nekik a saját népzenéjük, szemben például Amerikával, ahol a saját folk zenéjüknek óriási kultusza van. Akkor értettem meg azt az előszót, amit a 20 Magyar népdal énekhangra és zongorára című Bartók-Kodály közös kiadású kottában olvastam. Nem tudom szó szerint felidézni, de a lényege az volt, hogy a népzene közreadásának kétféle célja lehet, vagy a lexikonszerű, mindenre kiterjedő közlés, vagy az, hogy a javát kiválasztva jó feldolgozásokkal megpróbáljuk közelebb vinni a népzenét az emberekhez. 2001-ben találkoztam a Lovasi Bandival, aki épp hegedűst keresett az egyik projektéhez. Ő járt anno Téka táborba és táncházakba, számára is fontos a népzene. Sokat beszélgettünk arról, hogy a délszláv zenekarok, szemben a hazaiakkal, beépítik az adott kor zenéjét a népzenéjükbe. Végül aztán Andrással adódott egy lehetőség 2005-ben. Azt javasolta, hogy az éves Petőfi Csarnokbeli koncertjükre menjünk el a Csík zenekarral játszani, mint előzenekar. Én aggódtam, hogy az alapvetően más műfajra számító közönség rosszul fogja fogadni az ötletet, ezért viccesen Bandi azt mondta, játszunk el néhány Kispál-számot. Ez volt az a pillanat, amikor az összes, ezzel a témával kapcsolatos gondolat összeállt bennem.

- Miért nem merült fel soha ennek a fordítottja, azaz, hogy a népzenét, a népi frazeálást gitáron szólaltasd meg?

- Sokszor van hiányérzetem, amikor elektromos környezetben megszólaló népzenét hallok. Az a mi újításunk, amit a Csík zenekarral csináltunk, hogy nem rockzenei hangszerekkel játszottunk népzenét, hanem autentikus magyar népzenei megszólalással rockzenét.

- Benned ugyan megfogalmazódott ennek a szintézisnek az igénye, de vajon mennyire voltak erre akkor nyitottak a zenekar tagjai?

- Először döbbenettel, de alapjában nyitottan fogadták az ötletet. Az első három Kispál-számot három próba alatt össze is tudtuk rakni, és olyan jól sikerültek, hogy ma is ugyanúgy muzsikáljuk el őket. A közönség is az első megrökönyödés után nagyon lelkesen fogadta ezeket a dalokat, annyira, hogy egy idő után a mi koncertjeinken is elkezdték kérni őket. Később a 2005-ös Kilégzés című Quimby-lemezen hallottam a Most múlik című dalt, amiről azonnal azt gondoltam, hogy Mariannak az énekesünknek nagyon jól állna, az ő tolmácsolásában is hitelesen szólalna meg. Azért fontos, hogy a zenészek jól ismerjék a magyar népzenét, hogy ne csak Hej, Dunáról fúj a szél feldolgozások szülessenek. Rengeteg csodálatos népdal van, eddig több, mint kétszázezret gyűjtöttek össze csak az énekeltekből. Fontos ismerni a népzenét ahhoz is, hogy valaki meghallja a Vágtatnék tovább veled az éjben ritmusában, hogy ez egy mezőségi szökős. Így a rock dalok nem lesznek megerőszakolva, hanem adódik a megszólaltatásuk népzenei környezetben - ehhez pedig nem kell más, mint sok zenét ismerni. A feldolgozások nagy részét én csinálom, de mára már ebben partnereim is vannak a zenekaron belül.

- Meg tudnál nevezni egy vagy több lemezt, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rád?

 - A Revolver a Beatles-től, és talán a Rubber Soul. A Revolver már egyértelműen zseniális, az előtte kiadott Rubber Soul-on is már lehet érezni a zenei nagyságukat, a Norwegian Wood például egyszerűen zseniális.

- Nem véletlen, hogy Herbie Hancock is feldolgozta.

 - Nemrég hallottam élőben a most hetvenegy éves Paul McCartney-t, elképesztően nagy élmény volt.

- Adódik a kérdés, hogy akkor miért nem dolgoztatok még fel a Beatles-től számot?

- Van bennem egy erőteljes fenntartás. A zenekarban sem a Jani, sem Mariann, akik jellemzően énekelnek, nem beszélnek igazán jól angolul. Pedig felmerült már annak is a lehetősége, hogy a jelenlegi repertoárból játszunk el valamit angol szöveggel. Ezzel együtt gondolkodtunk már azon, hogy angolszász zenét dolgozzunk fel. De annyi a feladatunk folyamatosan, olyan sok koncertünk van, hogy igazán idő sincs rá.

- Ha már szóba kerültek a koncertek, mi volt a legrosszabb élményed, ami színpadon történt és mire emlékszel vissza a legszívesebben.

 - A legrosszabbra szerencsére nem emlékszem. Vannak néha technikai nehézségek, de ehhez hozzászokik az ember az évek során. A legnagyobb élményem a tavalyi Sziget mínusz egyedik napja, a Csík nap volt. Húszezer ember volt ránk kíváncsi és nagyon jól sikerült a koncert. Meghatározó volt olyan zenészekkel játszani, mint a Pici bácsi, Szörényi Levente, Bródy János, Kovács Kati vagy Hobo. De mindenki ott volt azok közül is akikkel fel szoktunk lépni időről-időre: Ferenczi Gyuri, Kiss Tibi és Lovasi Bandi is. Sajnos az MTV nem tartotta fontosnak, hogy felvegye.

- Néhány szó essék még a hangszereidről is. Az eddigiekből kiindulva azt gondolom első hangszered egy hegedű lehetett...

- Az első saját hangszerem egy csehszlovák akusztikus gitár volt, egy Cremona. Utána lett csak saját hegedűm. Ezek közül ma már egyik sincs meg. Ez első igazán komoly hangszerem egy Fender Stratocaster volt, ami rettenetes olcsón vettem Amerikában, igaz tok nem volt hozzá. Ez 2002-ben történt, az első tengerentúli turnénk során. Sajnos ez sincs már meg, de bármikor visszavásárolnám, olyan jó gitár volt. 

- Mi került be legutoljára a hangszerparkodba?

 - Egy akusztikus J 35-ös Gibson gitár. A '30-as évek népszerű modelljének az újragyártása, ha jól tudom, az eredetihez képest a bordázaton változtattak valamit.