Árpád

Amerikai turnén a MÁNE

2013.09.09. 15:11

Programkereső

Több mint három hónapos észak-amerikai turnéra indul szeptemberben a Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia – Amerika című műsorával, amelyet több mint hetvenszer mutatnak be az Egyesült Államokban New Yorktól San Franciscóig, illetve Kanada 7 városában.

Ritkán adatik meg egy művészember számára, hogy a világ egyik legfontosabb és legmeghatározóbb „kulturális piacán" mutathassa be alkotásait. Ez velem néhány éven belül már másodszor történik meg. Az előző turné ismeretében hiszem, hogy az ez év őszi bemutatkozáson újra nagy sikere lesz együttesemnek. Hiszem, hogy az ottani magyar közösség mellett az amerikaiak tízezrei is - rácsodálkozva a magyar népzene és néptánc sokszínűségére - páratlan élményekkel gazdagodva mennek majd haza az előadások után - mondja Mihályi Gábor, a társulat művészeti vezetője.

Magyar Állami Népi Együttes
Magyar Állami Népi Együttes

A MÁNE Magyar Concerto című előadását 2007-ben kilencvenezren látták Észak-Amerikában, és az amerikai koncertszervező cég már akkor jelezte, szívesen látná újra az együttest. Az idei turnéra szeptember 13-án indul a társulat: a 30 táncos, 6 zenész és 1 énekes szólista munkáját 6 fős műszaki stáb segíti majd.

„A papíron, lemezeken és múzeumi raktárakban őrzött kincs halott, ha nem teljesítheti már a gyakorlatban megtartó hivatását..." - vallják az alkotók nagy elődeik példáját követve. Ezért a Magyar rapszódia - Amerika című produkció nemcsak művészi élmény, virtuóz látványosság, megérintő líra, hanem a néptáncos-népzenei hagyományokat tisztelő, de abban új lehetőségeket látó és kereső előadás is. A siker pedig valószínűleg ezen a turnén is borítékolható.

- Fiatal művészeim tapasztalni fogják azt a fantasztikus érzést, ahogy Amerika-szerte kitüntetett érdeklődéssel és szeretettel fogadnak bennünket. Az öröm mellett természetesen erős izgalmi állapotban is vagyunk, hiszen nemcsak tradicionális kultúránkat, nemcsak a magyar kultúrát, hanem hazánkat is képviseljük majd - meséli a művészeti vezető. - Társulatom számára ez a közel száz nap óriási kihívás, de hiszem: maximálisan meg fogunk felelni az elvárásoknak.