Árpád

Ismét népzenei találkozó Kecskeméten

2013.09.10. 14:08

Programkereső

A Hagyományok Háza immár negyedszer rendezi meg a kecskeméti Kulturális és Konferencia Központtal közösen a fél évszázados múltra visszatekintő Kecskeméti Népzenei Találkozót szeptember 18. és 22. között.

Az idei eseménysorozattal jeles népzenekutatónk, Lajtha László halálának 50., valamint a kiváló néptánckutató, Martin György halálának 30. évfordulójára emlékezünk. A magyar néptánckutatást a nemzetközi élmezőnybe helyező tudósunk munkásságát a Martin György, a néptánckutató című fotó- és dokumentumkiállítás mutatja be, valamint a beavatottak részére A népzene- és néptánckutatás eredményeinek társadalmi hasznosulása címmel tudományos tanácskozásra is sor kerül.

Lajtha László kottát ír
Lajtha László kottát ír

 A hagyományőrző zenészek, táncosok és énekesek péntek esti gálaműsorával a szervezők azt kívánják szemléltetni, hogy a magyar nyelvterület falvaiban még ma is tetten érhető az a zenei kultúra, amely több mint egy évszázaddal ezelőtt odavonzotta a népzenekutatókat. Mellettük a színpadon olyan fiatal népzenészek és néptáncosok is megmutatják tudásukat, akik nem elégedtek meg a folklórdokumentumok lenyomataival, és a népművészet fortélyait személyes találkozások során, saját gyűjtéseik közben, a hagyományőrző mesterektől tanulták el, úgymond kézből-kézbe kapva a tudást.

A szombati gálaműsorban a Kecskemétről kiinduló Csík Zenekar és meghívott vendégelőadóinak jubileumi koncertjét élvezheti a közönség. A fesztivál programjaiban helyet kapnak magyarországi és határon túli népzenészek koncertjei, és a szervezők ismét kiírták a pályázatot az elsőként 2007-ben, és azóta rendszeresen, minden találkozó alkalmával megrendezett népzenei prímásversenyre is. A találkozó csatolt rendezvényeként kecskeméti iskolák diákjai a tantermeikben, rendhagyó népzenei órák keretében is találkozhatnak a fesztivál szereplőivel. A programkínálatból idén sem maradhat el vasárnapi játszóház foglalkozásaival tarkított tradicionális főtéri népművészeti vásár. A népzenei találkozó ideje alatt látogathatók lesznek Bács-Kiskun megye kézműves alkotóinak kiállításai, és a fesztivál programjait természetesen minden este a tavaly nagy sikerrel lezajlott Fölszállott a páva televíziós népzenei- és néptánc tehetségkutató vetélkedő győzteseinek hajnalig tartó táncházával zárjuk.