Auguszta

In memoriam Vukán György

2013.09.24. 12:52

Programkereső

Augusztus 12-én Agárdon hunyt el Vukán György, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző a magyar jazzélet kiemelkedő képviselője volt. Szeptember 27-én a Budapest Jazz Clubban egy eredetileg az ő játékának szánt est keretében emlékeznek meg róla Szakcsi Lakatos Bélával.

Vukán György több mint hatvan éven át szerepelt a pódiumon és számtalan műfajban kipróbálta magát. Írt operát (Fekete Advent), több balettzenét (a Derby címűt A lovakat lelövik, ugye? című regény nyomán), szimfonikus versenyműveket, mintegy 80 dalt, 150 zsoltárt, és II. János Pál pápa látogatására misét.

Vukán György
Vukán György

Mintegy 150 film zenéjét szerezte, így Bacsó Péter (A tanú, Megint tanú, Ki beszél itt szerelemről?, Te rongyos élet, Hamvadó cigarettavég) és Fábri Zoltán (141 perc a befejezetlen mondatból, Magyarok, Az ötödik pecsét) alkotásaihoz, de komponált zenét tévésorozathoz (Linda), rádiójátékokhoz és színházi darabokhoz is, s ő játszotta a Szomszédok című teleregény főcímdalának zongoraszólamát. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét, 2012-ben pedig a Kossuth-díjat. Művészeti tevékenységét Szabó Gábor-, Artisjus- és Gramofon-életműdíjjal is elismerték.

A Budapest Jazz Club eredeti tervei szerint ezen az estén a zongora virtuóz mestere játszott volna a Creative Art Trio tagjaként, amely huszonöt éven át tartozott a magyar jazzvilág élvonalába. Az idén augusztusban tragikus váratlansággal elhunyt Vukán György egyik legsokoldalúbb muzsikusa volt országunknak. Ezt az estét az ő emlékének szenteli a Hollán Ernő utcai jazzklub és zenei szellemét másik zseniális zongoristánk, a szintén Kossuth-díjas Szakcsi Lakatos Béla idézi meg. Szakcsi és Vukán páratlan zongoraduó produkciójukkal világsikert arattak. Az esten a Creative Art Trio másik két nagyszerű zenésze egészíti ki a csapatot.