Árpád

Belecsapott az űberdzsembe

2013.11.14. 07:05

Programkereső

John Scofield megint nagyot alakított, megunhatatlan az Überjam Deux dögös funky-ja - írja Zipernovszky Kornél. Jegyzetében kollégánk egy-egy zenei hírt, eseményt, jelenséget tárgyal E/1-ben, szigorúan a vonal alatt. TAKE7

Ez a második Überjam című Scofield-lemez, ami a nyáron jelent meg, számomra arról szól, hogy milyen mesterien lehet a váratlant és a kiszámíthatót elegyíteni, milyen elképesztő beleérzéssel játssza a hallgatóval a gitáros és együttese ezt a húzd meg-ereszd meg játékot. Minden kiszámítható, a variációnak és az improvizációnak csak nagyon behatárolt mozgástere van. Szokatlan ez a kemény bőrnadrág, szűk öltözékben kénytelenek a zenészek "táncolni". Persze ha semmi mozgásterük nem lenne, akkor semmi érdekeset nem találnék benne se én, se a többi jazzrajongó, akik általában szeretik, ha meglepik őket, ha a játék mindkét értelemben az, ha játszást és zenélést is jelent. A szoros groove-ok, bizony, megkötik a szólózó dallamhangszeres kezét is, a dobos pedig nagyon kevés hangsúlyt rakhat arrébb. Több szám alatt majdnem végig ott ingázhatna a metronóm, ami azért nem jellemző ebben a műfajban.

John Scofield
John Scofield

A hangszerelési recept is rém egyszerű: mindössze egy felelgetős, könyörtelen groove a ritmusgitáron, a számok egy részében hozzá a Hammond B3. A feldobott labdát, mint valami Ronaldo a beadást, kegyetlen késleltetésekkel, be-beüti a középcsatár posztján John Scofield. A balszélen elhelyezkedő Avi Bortnick ritmusgitárostól kapja a ziccereket, vagy a másik oldalról John Medeskitől, az orgonistától. Azt azért meg kell hagyni, hogy ezúttal, nem úgy mint tíz éve, Medeski nem adott annyi passzt, mint Bortnick (inkább csak árnyalja a hangzást).

Ha Scofieldnál van a kapitányi karszalag, akkor Bortnick a játékmester. Ő alkotja meg gitáron és az elektronikán az alapot, behozva a mai stílusok és ritmusok garmadáját, az afro-beat-től az elektróig. A számokat, amelyek nemcsak az első lépést kínálják egy bulizós jam band impróhoz, hanem általában sokkal átgondoltabbak, szerzőként is többnyire ők ketten, Scofield és Bortnick jegyzik. Persze, azért a számokról a koncerten derül ki, hogy milyen az igazi arcuk.

A már hatvanat betöltött John Scofieldot aligha kell bemutatni az olvasónak, több mint húsz éve játszott már a Debreceni Jazznapokon. Legutóbbi három lemeze nem is különbözhetne jobban egymástól, miközben blues-ban gyökerező melódiáit mindegyiken igazán könnyű felismerni. Személyes hangú, lassú számokra épülő korong az A Moment's Peace (2011), a híres arranzsőr-karmesterrel, Vince Mendozával és nagyzenekarral készült az 54 (2010). New Orleans és a gospel vidékeit járja be a Piety Street (2009). Mindhárom az EmArcynál jelent meg, csakúgy, mint az Überjam Deux.

A jóval fiatalabb Avi Bortnick viszont nem annyira ismert. Amikor nem Scofield alá tolja a funky deszkát, New Yorkban vagy San Franciscoban foglalkoztatják sokan (Bobby McFerrin, Ghost Train Orchestra, Jason Blum, stb.), mert olyan ritmusgitárosnak tartják, aki bármilyen zenei közegbe be tud illeszkedni. Scofield, Bortnick és Medeski, illetve Adam Deitch dobos és Jesse Murphy basszusgitáros először több mint tíz éve jöttek össze überjammelni (a két utóbbi muzsikus nem mindig maradt velük a folytatásban). Az akkori sikerrecept fokozatosan állt össze, hirtelen nagyon eltalálták a közízlést, divatot csináltak. Mind Medeskiék, mind Scofield korábbi lemezeinek tapasztalatai is hozzájárultak a tíz évvel ezelőtti sikerhez, meg a trió első közös produkciója John Scofielddal, az A Go Go (1998). Jó lemez az Up All Night, ami az Überjam első, azon melegiben készült folytatása, de hát az volt a Groove Elation és a Hand Jive is. Úgy érzem, hogy az Überjam Deux igazán tökéletes tálalást nyújt, szűnni nem akaró a húzás, ellenállhatatlan a hallgató egész testének a fülön át zajló elektrizációja, dübörög a funky. Talán az Endless Summer című szám példázza a lemez összes erényét legjobban.

A Medeskit is felvonultató, teltebb megszólalású számok közül pedig a Curtis Knew emelkedik ki. A lemez második felében talán több a változatosság, mint ahogy a Scotown (vö.: Motown) is mutatja. Ugyanakkor az ilyen kiszámítottan és hatásosan bekövetkező monotónia, mint ami az első részben hallható, mindig megfogja a mai hallgatóságot. Miután az első Überjam „csak" Grammy-jelölést kapott, nem lenne teljesen igazságos, ha a repríz most februárban végül hazavinné a trófeát, mert az első jam volt az igazán eredeti. De nem lennék meglepve, ha mégis így történne.